“A halál gyönyörű dallam, nincsen hozzá dobképlet”

Azt hisszük, éljük az életünket, de a halál ott maradt a hűtő hátuljában letakarva egy alufólia cafattal, és rég nem merünk ránézni, rohad-e. Nyomaszt minket, tudjuk, hogy előbb-utóbb majd dolgunk lesz vele, inkább ügyeket intézünk, ehhez ma már elfáradtunk, mindig van valami, ami fontosabb. Addig, amíg egyszer csak végül nincs. Mondjuk mert földindulás-szerűen elszakít minket valakitől.

Aztán ott állunk, ahogy Irvin D. Yalom pszichiáter jellemzi, szemben a nappal. Arra sosem lehet igazán felkészülni, hogy az, ami mindvégig volt, egyszer csak nincs már, mert van valami, ami emberként végtelenül felfoghatatlan ebben. Olyan ez, mint szembenézni Medúzával, hogy ha a tekintetünk közvetlenül találkozik az övével, mozdulni sem bírunk. Ilyenkor kell a pajzsunk, mint Perseusnak, hogy már csak tükörkép legyen az, amivel megküzdünk.

Vekerdy Tamás jut eszembe, ahogy arról mesél, hogyan beszéljünk a gyermekünknek a halálról. Sokan azt gondolják, azzal, hogy kerülik a témát, hogy azt mondják, már ennyi, „és kész”, könnyebbé teszik az elengedést. De szerinte az emberi psziché számára emészthetetlen az, hogy valaminek csak úgy vége legyen. A metamorfózis, az átváltozás viszont kibírható. Mondjuk egy hívőnek ez lehet az, hogy valahol ott van a lélek, él tovább, lát minket, vagy természettudományosan, hogy az ember teste kétharmad részben víz, egyharmad részben ásványi só, és akkor már nem vagyunk messze a népballadáktól, ahol a szerelmeseket ha eltemetik, mert életükben nem lehettek egymáséi, a két sírból egy-egy liliomszál hajt ki, és összefonódik. Ez így már nem csak költői kép, hiszen a liliom is víz és ásványi só, a lényeg tehát Vekerdy szerint, hogy nincs „és kész”, hanem átalakulunk, patakká, felhővé, virággá, hogy valamilyen formában itt marad körülöttünk az a valami, valaki, aki elment.

Bár harcol bennem két oldal, az egyik egy nagyon szigorú, vastagkeretes szemüvegű pszichológus, aki dörömböl, hogy bármi hasonló elmélet csak azt szolgálja, könnyebb legyen tolerálni a negatív érzéseket, de nála sokkal erősebbnek és igazibbnak tűnik a másik gyengéd rész, aki valahol nem tud kételkedni ebben. Hogy bárkit is veszítesz el, a legfurcsább ez a kettősség, szembesülni újra és újra azzal, ami már nincs belőle, majd a következő pillanatban rácsodálkozni arra, valami mégis annyira elvághatatlan, mégis annyira itt maradt. Mintha semmi sem változott volna, mintha pontosan tudnád, mit mondana életed történéseire, hogyan vigasztalna meg, vagy mi lenne a véleménye dolgokról. Mintha már az, aki volt, még erősebben élne benned tovább.

Talán épp azért, mert családunk generációsan több váratlan, nehezen megmagyarázható veszteségélménnyel színezett, sosem voltam rajongója a hagyományos európai szertartásoknak. Számomra van valami végtelenül furcsa abban, hogy leszegett fejjel hallgassam a kántort, hogy feketében járjak, vagy érdekeljen a virágcsokrok nagysága. A gyász éppen ilyen, nem lehet jól, vagy rosszul csinálni. És végképp nem kell úgy csinálni, ahogy mások csinálják, vagy ahogy „ilyenkor illik”.

Gyakran hallom klienseim történeteiben, hogy amikor egy ilyen időszakban jól érzik magukat, lelkiismeret-furdalást éreznek. Lehetek már ilyen jól? Bizonyítanom kell a szenvedésemmel, hogy mennyire fontos volt az illető számomra? Vajon nem is számított igazán, ha most is boldog vagyok, sőt, néha még akár boldogabb, mint korábban voltam?

Valami hasonló miatt nem kedvelem tehát az itthoni rituálékat, mert azt érzem, elhangol minket. Önmagunktól, a természet ritmusától, mintha nem végtelenül emberi lenne azt gondolni, hogy még az áhított Paradicsomban sincs a szeretteinknek jobb dolguk, csak monitorozni azt, mi mennyit szomorkodunk rajtuk. És aztán majd strigulázzák, és ha találkozunk, nagyon csúnyán néznek ránk, ha nem eleget.

Orvos-Tóth Noémi azt mondja, hogy „a gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet.” Teljesen másképp kezdtem el gondolni erre, miután meghaltál Mama, és ráébredtem, te talán épp azért voltál ilyen, tört ki belőled megállíthatatlanul a jókedv, a szórakozás, az adni akarás, a pörgés, épp azért nem tudtál soha megállni, mert ilyen kifogyhatatlan üzemanyag volt benned az a sok fájdalom.

A szigorú, tudjátok, a vastagkeretes szemüvegű pszichológus énem azt mondaná erre, ne romantizáljam a feldolgozatlan traumákat, lehet a jóllétből is hatással lenni megannyi emberre, de a másik, gyengéd és igazabb részem most inkább csak beilleszt címnek egy dalszöveg részletet. Mert te állandóan nótáztál, még akkor is, ha nem tudtad a sorokat. Hát milyen rendezvény ez, hogy nem éneklünk? És én szeretnék mostantól még inkább így létezni, képletek, és megoldókészlet nélkül, a leghangosabban dalolva akkor is, ha nem tudom, mi jön. Én így nőlek körbe téged.

 

A címben idézett dalszöveg: Beton.Hofi – Day 01

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...