Képzeld el, hogy fekszel az ágyban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy lebénult az egész tested. Aztán nem várt rémképek sorozata szakad rád, te meg csak ott fekszel magatehetetlenül.
Senkinek nem kívánom, hogy átélje ezt a szörnyűséget. Az alvásparalízis nem is olyan ritka jelenség, viszont nem sokan dicsekednek vele. Az én történetem sem egy leányálom.
Nem sokkal a 15. születésnapom előtt épp vendégségben voltam, mikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy „zuhanok” – de legalábbis, mintha valaki odaszögezte volna a testemet az ágyhoz. Fel akartam kelni, de egy porcikám sem mozdult. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire végre azt éreztem, hogy lekerül rólam a „nyomás”, és újra tudok mozogni. Percekig csak néztem magam elé, hogy ez mégis mi volt. Aznap éjjel inkább nem is kockáztattam meg a visszaalvást.
Nem kellett sokat várnom a következő esetre, a félálomban lévő agyam úgy gondolta, ideje még ijesztőbbre venni a figurát. A második „lebénulást” már a saját ágyamban éltem át: újból jött a zuhanás érzése – a testem mintha ötvenszer nehezebb lett volna. És ismét percekig nem tudtam mozdulni. Ezt követően viszont hirtelen pillekönnyűnek éreztem magam, újból fel tudtam emelni a karom. Valami azonban mégsem stimmelt. Például az, hogy az egész lassított felvétel módjára történt, és képes voltam a szobámban „úszni”. Akárcsak egy nagy medencében, csak épp a víz hiányzott belőle. Aztán felébredtem, és rá kellett jönnöm, hogy ezek szerint most már hallucinálok is…
Mivel ekkorra már komolyan féltem, szóltam anyámnak, aki elvitt orvoshoz, pszichológushoz és CT-vizsgálatra. De nem találtak semmi rendelleneset. Így utólag számomra az a különös ebben, hogy egyik orvos sem volt tisztában az alvásparalízis fogalmával, és csak tehetetlenül széttárták a kezüket.
Éveken keresztül szinte minden éjszaka, éppen elalvás előtt jöttek a bénulások és hallucinációk, sőt, ez utóbbiak egyre színesebbek és ijesztőbbek lettek. Lefekvés után a szokásos, bénult állapotban mindig képes voltam azt érzékelni, hogy újból „tudok mozogni”, ezért sokszor nem tudtam eldönteni, ébren vagyok, vagy még álmodom ezeket a jeleneteket. Ezért egyszer ilyen módosult tudatállapotban kimentem az előszobában lévő tükör elé, hogy kiderítsem, most is csak hallucinálok-e. Beálltam a tükör elé, felemeltem a kezem, a tükörképem viszont mozdulatlan maradt. Addigra viszont már „edzett” voltam, ezért nem akadtam ki, csak duzzogva kivártam, amíg vége lesz az egésznek.
Egy másik alkalommal feküdtem az akkori barátom mellett, amikor ismét jött a „nyomás”. Az utolsó pillanatban szerettem volna neki szólni, hogy ez következik, rázzon meg, és ébresszen fel, de már késő volt. A következő pillanatban már azt hallucináltam, hogy felém fordul, és elkezd csikizni. Kérleltem, hogy hagyja abba, de ő csak faarccal bámult vissza rám, és folytatta tovább. Aztán felébredtem.
Szerencsére, ahogy múltak az évek, úgy ritkultak a „rémálmok” is – később már csak hetente, majd havonta jelentkeztek. Mára már teljesen megszűntek. Azóta megtudtam, hogy ez az állapot leginkább a tinédzserkorra jellemző, és fáradtság, kialvatlanság esetén gyakrabban előfordulhat.
Remélem, sikerült jó néhány embernek felnyitnom a szemét, aki hozzám hasonlóan évekig azt hitte, valami nem stimmel vele. Ez egy egyszerű, de annál rémisztőbb alvási rendellenesség, amit jó lett volna, ha nem csak évekkel később tudok beazonosítani egy véletlen „ráguglizás” folytán.