Tudtad, hogy bókokkal is lehet bántani? Ez a negging jelensége!

A negging, azaz bókokkal bántás, az érzelmi bántalmazás egy formája, amikor végeredményként a másik önbecsülése csorbát szenved. A jelenség előfordulása leginkább a randizással és az ismerkedéssel fonódott össze. Nézzük, honnan ismerheted fel, ha a másiktól érkező bókok nem őszinték!

„Nyugi, csak azért csúfol, mert tetszel neki!” Ismerős ez a mondat ovis, kisiskolás korodból? Valójában ez is a bókokkal való bántás egyik korai megjelenési formája, amelyben végül kellemetlen helyzetbe kerül az illető, akit csúfolnak.

A ’negging’ egy olyan jelenség, melyre nemrégiben született meg a konkrét fogalom, ha pedig valamit meg tudunk nevezni, könnyebben be is tudjuk azonosítani. A negging egy verbális bántalmazási forma, ennek ellenére hasonlóan fájó lehet, mint a fizikai bántalmazás.

Nézzük, honnan ismerheted fel, ha valaki ’neggel’:

Folyamatosak a hátsó szándékú bókok

Természetesen, az ismerkedés fázisának fontos részeit képezik a bókok, amikor a másik valamely tulajdonságát őszintén igyekezzük elismerni. A kulcsszó itt azonban az őszinteség. A hátsó szándékú bókok pedig nem valós dicséretek, sokkal inkább bókokba csomagolt sértések, melyek például úgy hangzanak: „Jól áll a ruhád! Nekem nem lenne bátorságom felvenni egy ilyet…” vagy „Wow, sokkal okosabb vagy, mint gondoltam!”. Érezzük ugye, hogy mindegyik ’bók’ mögött megbújik egy-egy rosszindulatú feltételezés vagy gondolat?

Mindig felül akarnak múlni

A neggelőknek mindig van egy jobb sztorijuk, mint amit épp megosztottál és mindig megpróbálnak túlszárnyalni. Hogyan néz ez ki egy randihelyzetben? Éppen elmeséled, hogy jártál egy helyen, mire a másik azt válaszolja, hogy „Én is voltam ott, de képzeld, ahol legutóbb voltam, az még annál is jobb!”. Ismét elnyomásra kerültél, s bár elismerte, hogy jó helyre utaztál, de mindenáron fel akar mutatni valamit, ami még annál is jobb.

Folyamatosan „kérdeznek”

Igen, a kérdezés direkt van idézőjelben, ugyanis a negging-et alkalmazók úgy tesznek fel kérdéseket, hogy azok valójában közlések akarnak lenni, pontosabban valami olyasminek a kifejezése, ami a nemtetszésüket mutatja. Például: „Biztos vagy abban, hogy kérsz desszertet?”, „Biztosan jó ötlet ezt viselned?”.

Hajlamosak másokhoz hasonlítgatni

A ’bókjaikban’ gyakran megjelenik az összehasonlítgatás, úgy, mint „Általában sportolókkal ismerkedtem, igazán jó végre egy normális emberrel randizni”, vagy „…akkor majdnem annyi pénzt keresel, mint én”.

A negging további ismertetőjele, ha az ismerkedés során úgy érzed, legszívesebben kilépnél a szituációból. Mit tehetsz tehát akkor, ha a fenti megnyilvánulásokkal találkozol? Hogyan tudsz egy ilyen helyzetet jól kezelni?

Először is, a reakció megválasztásában természetesen fontos, mennyire áll közel hozzád az az ember, akire a negging jellemző. Ha szeretnéd fenntartani vele a kapcsolatot, akkor fontos vele beszélned arról, hogy felfedezted a hátsó szándékot a látszólagos dicséretei mögött és ezek neked rosszul esnek.

Például: „Tudod, kedvelem a történeteidet, de most épp arról meséltem neked, hogy milyen volt Spanyolországban, és úgy éreztem, te megpróbálsz felülmúlni engem, hogy aztán kevesebbnek érezzem magam, vagy hogy kevésbé érezzem értékesnek a saját élményemet. Ez rosszul esik nekem.”

Nagy jelentősége lesz annak, hogyan tud erre a másik reagálni. Ha bocsánatot tud kérni, ha megértést mutat, akkor érdemes lehet folytatni az ismerkedést, azonban, ha úgy érzed, nem nyitott a meglátásodra, s szeretné, ha mindig neki lehetne igaza, akkor ez hosszabb távon is egy mérgező kapcsolatot vetít előre, amelyben a te saját igényeid és érzéseid nagy valószínűséggel el lesznek nyomva.

Ahogy a fenti példából is látható, jó, ha fel tudsz hozni minél több konkrét példát, hogy pontosan értse a másik fél, hol fájók a megfogalmazásai. Fontos az is, hogy asszertív módon, én-üzenetekkel fogalmazz, azaz ne minősíts, hanem a saját érzéseid mentén fogalmazd meg a véleményed és kérésed.

Ezenkívül fontos önmagadban is kezelni ezt a helyzetet: tudatosítsd magadban, hogy nem kell senkinek sem bizonyítanod, s leginkább arra kell törekedned, hogy saját magadból kihozd a legtöbbet, nem arra, hogy másokhoz kezdj el hasonlítani. A negging ugyanis mindig leginkább a neggelőről szól, nem arról, aki kapja a bókba csomagolt sértést.

Novák Dóra
Novák Dóra
A nevem Novák Dóra, pszichológus és kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns- jelölt vagyok. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett egy tréning-tanácsadó cégnél dolgozom, ahol több különböző nagyvállalatnak tartok vezetőfejlesztési – és mentális jóllét képzéseket. Legfőbb érdeklődési területem és szívügyem a mentális jóllét fejlesztés (stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, kiégés megelőzése, az önmagunkkal való kapcsolat erősítése, hatékony szokások kialakítása stb.), így a PszichoLive oldalán is számos írást olvashattok tőlem ezekben a témákban.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...