Hamarosan beköszönt a hűvösebb idő, a rövidebb nappalok és magunk mögött hagyjuk a nyarat, ezzel pedig egy kicsit az életmódunk és az aktuális céljaink is átalakulhatnak. Érezhetjük magunkat szomorúnak vagy csalódottnak, ami miatt véget ér a felszabadultsággal, boldog pillanatokkal, szabadsággal együtt járó nyári időszak és talán kicsit elveszettnek is az új évszak kezdetével. Cikkünkben néhány tippet hoztunk ahhoz, hogy lelkileg is felkészíthessük magunkat az őszre.
A legjobban eső érzések velünk maradhatnak
A nyáron megélt pillanatok és az azokkal járó kellemes érzések az új évszakban is helyet kaphatnak. Ha úgy érzed, a nyári időszakban észrevehetően javult a hangulatod és boldogabb, pozitívabb voltál, mint általában, akkor érdemes lehet megnézni, mely pillanatokhoz kötődnek ezek az érzéseid. Ezt követően pedig gondolkodhatsz azon, miként tudsz hasonló élményeket megélni ősszel is. Egy rövidebb utazás, időtöltés a természetben, lelassulás az otthon melegében vagy épp egy kellemes, barátokkal töltött este előhívhatja azokat az érzéseket, melyek elvesztésétől tarthatsz.
Mindemellett a legmeghatározóbb nyári pillanatokat belső képként is előhívhatod egy meditációs gyakorlatban vagy relaxálás közben és hagyhatod, hogy mindazok az érzések és megélések áthassanak újra, melyek nagy hatást gyakoroltak rád. Ha úgy érzed, kevésbé jóleső érzések uralkodnak el rajtad, vagy csak hiányoznak a nyári élményeid, csukd be a szemed, lazítsd el a végtagjaid és csak hívd elő az egyik kedvenc nyári pillanatodat és próbáld meg felidézni (akár a fotóid segítségével), hogy:
- Mi vesz körül, hogy néz ki a környezet?
- Mi az, ami pozitív érzésekkel tölt el az adott pillanatban?
- Hol érzed ezeket az érzéseket a testedben?
- Milyen ízekre emlékszel?
- Milyen színek dominálnak a pillanatban?
- Milyen illatokra emlékszel a pillanatból?
- Kikkel vagy?
Hozd el magaddal ezeket a kellemes érzéseket a jelenbe is és ne feledd, ezek a belső képek mindig ott vannak veled és bármikor előhívhatóvá válnak.
Lásd meg, mi mindent adhat az új kezdet
Próbáld megfogalmazni, milyen érzéseid vannak az új évszakhoz kapcsolódóan. Megjelenik benned egyfajta ellenállás és legszívesebben megállítanád az időt? Vagy épp motivációt és lelkesedést tapasztalsz magadon az ősszel kapcsolatban? A szeptember mindannyiunk életében egy új kezdetet jelentett egykor és nagyban összeforrt az iskolakezdéssel. Ez a fajta új-kezdet hatás pedig felnőttkorban is megmaradhat. Próbáld meg mindezt előnyödre fordítani és gondolkodj azon, mi mindent vársz a következő időszaktól? Milyen célokat tudsz kitűzni magadnak? Írj bakancslistát a vágyott, vagy kedvenc őszi programjaiddal vagy készíts montázst, melynek témája lehet például az, hogy mi mindent szeretsz az őszben. Mindezek a gyakorlatok segítenek lelkileg is ráhangolódni az új évszakra és hozzájárulnak a motivációd táplálásához is.
Engedd meg magadnak, hogy megéld a változást
Az ősz a változás és az elengedés jelképe. A természet változása pedig motiválhat arra, hogy mi magunk is foglalkozzunk ezzel a témával. Így hát arra biztatunk, gondolkodj el azon, hogyan állsz te magad a változásokhoz? Az őszbe való megérkezést egy naplózási gyakorlattal is elősegítheted. Keress egy nyugodt helyet, gyújts egy gyertyát és próbáld megválaszolni a következő kérdéseket:
Mennyire keresed a változásokat és miként éled meg őket? (Erre jó példa lehet az is, hogyan éled meg a nyárból az őszbe való megérkezést.)
Mit gondolsz, mi mindent tudnak adni neked a változások?
Mi az, amit a természet alakulásából tanulni tudsz?
Mi az, amit érdemes lenne jelenleg megváltoztatnod az életedben?
Mi az, amit érdemes lenne elengedned?
Minek adnál teret az elengedéssel?
Hogyan tudsz lelassulni, miként tudod megengedni magadnak a pihenést?
Mit vársz az idei ősztől?
Mik azok a dolgok, amiket szeretnél kipróbálni? Milyen új dolgok felé lenne kedved nyitni?
Milyen új szokásokat lenne kedved meggyökereztetni, hogy tavaszra akár már ki is hajtsanak?