“Nem szabad elfogadni azt, hogy valami létezik, csak azért, mert beszélünk róla”

„Abban a pillanatban, amikor a világról szavakkal beszélünk, szétszedjük a világot. De sajnos elfelejtjük, hogy mi szedtük szét. A világot sok darabra szét lehet bontani, ám valójában nincsenek darabjai. (…) Jung használ két szót az egyik írásában: az egyik a pleróma, a másik a kreatúra. A pleróma a káosz – ilyen a világ. A kreatúra az, amikor a világra rávetítjük a logoszt, a szavakat. Az eszkimóknak például több mint húsz szavuk van a hóra. Az angolban van talán öt. Az, hogy mit látunk, és mit nem, attól is függ, van-e rá szavunk vagy nincs. De ha van is rá szavunk, az még nem jelenti azt, hogy valóban létezik. Lehet, hogy csak egy olyan rész, amit azért teremtettünk, hogy beszélhessünk róla. Nem szabad elfogadni azt, hogy valami létezik csak azért, mert beszélünk róla. Lehet, hogy nincs. Lehet, hogy rosszul szedtük szét a világot.” (Feldmár András)

Az, hogy van nyelvünk, hogy látszólag egészen absztrakt ingerekről is tudunk beszélni, róluk gondolkodni, és köztük kapcsolatot létesíteni, tudományos vívmányok és mindennapi csodák ezrét tette lehetővé számunkra. Azonban a nyelv kétélű fegyver – állítja az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, ACT), a harmadikgenerációs terápiák egyik legszéleskörűbben bizonyított formájának pszichopatológia elmélete. Hiszen azzal, hogy gondolati világunkban kapcsolatok végtelen száma és kombinációja lehetséges, például akkor is képesek vagyunk félni valamitől, amikor semmi okunk nincs arra a jelenben.

Eszembe jut egy kliensem, aki egyszer azon húzta fel magát, hogy a barátja nélküle megy bulizni éjjel a haverokkal. „Részegek lesznek, kizárt, hogy ne csaljon meg” – mondta egyre ingerültebben, végig gondolva a katasztrofikusabbnál katasztrofikusabb lehetőségeket. Majd pár pillanat múlva elnevettük magunkat, hiszen gondolatban sikerült idáig jutnia, miközben valójában nem is volt párkapcsolata még, de már azon járt az agya, hogyha egyszer lesz, akkor milyen szorongást kiváltó helyzetekbe kerülhet vele. A fantáziánk tehát bárhová repíthet minket, és ez a bárhova rengetegszer sajnos nem egy számunkra kellemes terület, hanem negatív forgatókönyvek sorozata. Hiszen hiába van a testünk valahol, az agyunk közben bárhol kalandozhat.

Ezzel el is érkeztünk ezen terápiás módszer egyik kulcsfogalmához, a jelenléthez, mely az „elfogadás” szóért felel a terápia nevében. A szorongás ellentéte a tudatos jelenlét –mutatja számos, egyébként évezredek óta meglévő, de újabban empirikusan is egyre többször tesztelt módszerek tanulsága. A pszichoterápiák közül pedig több a „problémás” gondolatokat és érzéseket megcélozva, elfogadás helyett megváltoztatva igyekezett kezelni a nem kívánt viselkedést. Az önfejlesztés és a normalitás kultúrája azt is elhitette velünk, hogy a boldogság egyenlő a negatív állapotok hiányával, hogy egy „kész”, jól lévő ember nincs rosszul, hanem valami furcsa egyszínű eksztázissal lebegi végig az életét.

Csak a valóság nem ezt mutatja: a mentális problémák egyáltalán nem ritkák, vagy néhány embert érintenek, például az amerikai lakosság közel fele (46,4%) volt egy kutatás alapján diagnosztizálható valamilyen pszichopatológiával élete egy pontján.

A természetesen meglévő „negatív” gondolataink, érzéseink elnyomása pedig ahhoz vezethet, hogy azok sokszoros erővel kirobbannak egy későbbi helyzetben. Ráadásul a negatív gondolatok vagy érzések elkerülése növeli azok hatását a viselkedésünkre, mert ahogy törekszünk elnyomni őket egyre inkább rájuk fókuszáljuk a figyelmünket, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk létezésüknek, ami miatt rosszul érezzük magunkat és még több hasonló gondolatunk keletkezik. Ahelyett, hogy ráébrednénk arra, amire az ACT is felhívja a figyelmünket: hogy a gondolatok csak gondolatok, az érzések pedig csak érzések, és mi több vagyunk, mint ezek összessége. Az egyik kulcskomponens e mentén a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét, mely során megtanulhatjuk erősíteni a „megfigyelő énünket”, és szemlélni belső tartalmaink áramlását, mint egy folyó sodrását, anélkül, hogy ezen tartalmakat jónak, rossznak, kívánatosnak vagy nemkívánatosnak címkéznénk.

Az „elköteleződés” szóért pedig az a beállítódás felel, hogy a terápia során felfedezzük azt, számunkra mi képvisel értéket aktuálisan, és hogyan köthetjük össze ezeket a célokat mindennapi viselkedésünkkel. Az értékek folyamatossága felhívja a figyelmünket arra, hogy a fejben megtalált érték mit sem ér konzisztens cselekvések nélkül, nem lehetek jó szülő például úgy, ha közben csak fekszem a kanapén, és nem teszek érte semmit. A terapeuta segít felhívni a figyelmet arra, mekkora az összhang a hosszú távú vágyak és értékek és mindennapi szokások, döntések között, és abba az irányba tereli a klienst, hogy belső állapotai elfogadó szemlélésével képes legyen azoktól kellően függetlenné válni, és akár „ellentétes” gondolatok, érzések esetén is olyan döntéseket hozni, melyek a magasabb célok, és nem a pillanati impulzusok mentén szervezettek.

Ehhez kötődve az egyik kedvenc gondolatkísérletem, amelyet az ACT-ben használnak, a buszvezető-metafora. Gondolataink és érzéseink olyanok, mint utasok egy buszon, vannak köztük csendesebbek, kedvesebbek, és olyanok is, akik kellemetlenkednek, akik zavarók számunkra. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a vezető ülésben mi ülünk, és mi választhatjuk meg azt az irányt, amerre életünk járművét kormányozzuk. Hagynánk, hogy egy-két kötekedő, panaszkodó utas válassza meg az út irányát? Milyenek a mi jellemző utasaink a buszon? És mi váltja ki általában belőlük a reakciót, a panaszkodást, negativitást, félelmet, azt, hogy el akarjanak térni az addig meghatározott útról? Vajon képes vagy csak észrevenni azt, amikor ez történik, ahelyett, hogy automatikusan engedelmeskednél nekik?

A másik gyakorlat, amit nagyon szeretek, hogy amikor legközelebb egy nyomasztó gondolat mozgolódik a fejünkben, akkor kezdjük el azt csak magunknak szajkózni, és figyeljük meg, milyen hatása van ránk. A testünkre, önértékelésünkre, lelkünkre. Majd egy perc után tegyük a nyomasztó gondolat elé azt: „Van egy olyan gondolatom, hogy…”, és figyeljük, hogy így mit vált ki belőlünk. Végül harmadik lépésként figyeljük meg a környezetünket, és mondjuk azt a gondolat előtt: „Itt vagyok X helyen, és egy olyan gondolatom is van, hogy…” – és újra csak vegyük észre, vajon így milyen, így mekkora jelentőségűnek tűnik az, amin talán annyit rágódunk, pedig valójában nem más, csak egy gondolat. Ami talán semmit sem jelent.

Felhasznált irodalom

Eisenbeck, Nikolett & Schlosser, Károly & Szondy, Máté & Szabó-Bartha, Anett. (2016). Elfogadás és Elköteleződés Terápia: elméleti háttér és gyakorlati alkalmazások [Acceptance and Commitment Therapy: Theoretical background and practice]. Psychiatria Hungarica: A Magyar Pszichiatriai Tarsasag tudomanyos folyoirata. 31. 239-247.

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...