A társfüggőség, vagyis a kodependencia konstruktuma a kémiai függőség kutatásából indult, olyan családok dinamikáját vizsgálva, ahol jelen volt az alkoholizmus. A fogalmat rengeteg kritika érte, és jelenleg nem is tartalmazza a pszichológusok diagnosztikai kézikönyve. Nehezen megfogható vagy definiálható mivolta ellenére azonban egy gyakori jelenségről van szó, mely sok ember kapcsolódását és életét megnehezíti.
A kodependenciát ezerféleképpen konceptualizálták már addikciótól át a diszfunkcionális kapcsolati mintáig és tanult tehetetlenségig, de a közös szál ezekben az elméletekben az volt, hogy a társfüggőség egy olyan tanult vagy túlélési viselkedés, mely diszfunkcionális családi környezetből származik. Olyan jellemzők tartoznak ide, mint az önfeláldozás, az alacsony önértékelés, a nem tiszta határok, kapcsolati nehézségek, kívülre irányuló fókusz, túlkontrollálás, és saját szükségletek és igények betöltésének hiánya.
Vagyis kodependencia során a belső iránytű követése helyett értékességérzetünket külső ingerektől tesszük függővé.
Természetesen mindennek megvan a természetes, egészséges mértéke is: az, hogy függünk másoktól, hogy gondoskodunk, és számít a másik a véleménye, egy társadalmilag is adaptív jellemzőnk. Ha egy kapcsolatban mindkét félnél, önmagunk igényeit is párhuzamosan tiszteletben tartva áll fent ez, akkor interdependenciáról beszélhetünk, vagyis kölcsönös függésről, ami ideális. Nem cél, hogy érzéketlenné vagy nemtörődömmé váljunk, mert pont ezzel veszítenénk el az életünkből azt is, hogy hosszútávon elmélyült kapcsolódásokban tudjunk élni.
Nem tudok úgy megpihenni egy széken, ha nem merem ráengedni a testsúlyomat. Ugyanígy egy kapcsolat biztonságot adó és feltöltő erejét sem élhetjük meg, ha nem vagyunk ott igazán, ha minden más helyre merünk támaszkodni, csak ide nem.
De ha épp kihúzzák alólam a széket, akárcsak egy időre, akkor bíznom kell a saját lábaimban is, abban, hogy képes vagyok addig is megtartani magam. A gond tehát nem az, hogy törődünk másokkal, hanem az, ha a másik iránti szeretetünkre hivatkozva teljesen háttérbe szorítjuk magunkat. Melody Beattie szerint kodependencia akkor jön létre, amikor az egyébként természetes gondoskodási igényünk és kapcsolódási törekvések „túl messzire mennek”.
Ezek a minták pedig gyakran gyermekkorunkból származnak, alkoholista, vagy valamely függőséggel rendelkező szülők melletti felnövekedésünkből, esetleg abból, hogy a családban ahelyett, hogy megélhettük volna eredendő gyermeki igényeinket, szerepet kellett betöltenünk. Például mi voltunk a megmentő, aki a másikra figyel önmaga helyett, az idealizált tökéletes gyermek, akinek teljesítményével és ragyogásával kell elterelni a szülei figyelmét minden másról, vagy a fekete bárány, aki minden gond okozójának lett beállítva.
Pia Mellody szerint egy kodependens kapcsolat jellemzően egy „szerelemfüggő” és egy „szerelemkerülő” köteléke. A szerelemfüggő rengeteget fantáziál társáról, akit azzal ruház fel, hogy élete értelméül szolgáljon. Tökéletesnek látja, végtelenségig idealizálja, és általában többet szeretne, teljes összeolvadást, mely egyben menekülésként is szolgálhat a saját életétől. A szerelemkerülő pedig elrejti azt, aki, valójában, így táptalajt nyújtva a végtelen idealizálásnak. Énközpontú, számára szeretni veszélyes, és egyenlőségjelet tesz a közé, hogy szükség van rá és szeretve van, így a szerelemfüggő viszonyulása hozzá egyszerre nagyon vonzó és rettentően kockázatos, amit gyakran azzal kompenzál, hogy menekül valahova. Munkába, buliba, valamilyen szer használatához.
Mindez szűrőként befolyásolja azt, ahogy a világot látjuk, ahogy mások viselkedését és mondatait értelmezzük, így gyakran éppen ezzel a szemüveggel járulunk hozzá a toxikus ciklus fennmaradásához bizonytalanságainkkal, reakcióinkkal. Egy kritikus, kötődésünket látszólag veszélyeztető helyzetben agyunk automatikusan a már tapasztalt, arra hasonlító és kockázatot hordozó élményeket idézi fel, ezzel is próbálva megkímélni minket a bajtól. A működés persze sokszor kontraproduktív, és keletkezhet egy aprócska helyzetre való reakcióként egy hatalmas vita, vagy sérülés, negatív automatikus gondolataink miatt. A kognitív-viselkedésterápia foglalkozik ezek átdolgozásával, melynek első lépcsőfoka a felismerés. Ehhez hoztam néhány példát Krsytal Malloza könyvéből, és persze minden egyes kapcsolódás és személy egyedi, és elsősorban szakemberrel érdemes ezeket megvizsgálni, oldani, az említett példák érdekesek lehetnek saját kapcsolati mintánk tudatosításában, vagy az ezen való gondolkodás megindításában.
Az alábbi hipotetikus helyzetek alatt 4-4 válaszreakcióból kiválasztva találhatjátok meg a minták után azok értelmezését. Érdemes először mindet kritikusan végiggondolni, és utána ránézni a „jelentésre” – elvinni ezekből, amit tanulságosnak gondolunk, és itt hagyni, amit nem.
- Néhány hónapja elkezdtél találkozgatni valakivel, és most volt az első együtt eltöltött hétvégétek. Úgy érzed, hogy remekül mentek a dolgok, de amikor visszaértek, akkor az új partnered azt mondja, hogy a legkisebb gyermekének segítségére van szüksége, mert kiderült, hogy bántalmazzák őt az iskolában, és ezért most néhány napig nem tud találkozni veled.
Hogyan reagálsz?
A, Megérted, és kérés nélkül küldesz néhány cikket és segítségnyújtó forrást az iskolai bántalmazásról.
B, Teljesen megérted, és tudtára hozod, hogy örömmel találkozol vele, amikor alkalmas lesz neki, és hogy elérhető vagy egy beszélgetésre, ha lenyugodtak a dolgok.
C, Elfogadóan viselkedsz először, de aztán mérges leszel, hogy te teljesen a háttérbe szorulsz. Neked is vannak igényeid, úgyhogy küldesz neki egy üzenetet, amiben leírod, hogy ki kellene hogy egyensúlyozza szülői és partneri kötelességeit.
D, Biztos vagy abban, hogy a hétvége során rájött arra, hogy nem is akarja a kapcsolatotokat, és csak így akar indokot találni az eltávolodásra.
- Büszke vagy magadra, mert végre sikerült megtakarítanod egy nagyobb összeget. Kicsivel azután, hogy ez összejön, a testvéred felhív, és azt mondja, hogy letartóztatták ittas vezetésért, és nincsen pénze ügyvédre.
Hogyan reagálsz?
A, Tudatod vele, hogy ez nagyon stresszes számodra is, hogy reméled, hogy segítséget fog kérni. Adsz neki pénzt, de csak feleannyit, mint amennyit kér, mert nem szeretnéd felélni a tartalékaidat.
B, Nemet mondasz neki. Már régóta rosszul érzed magad a felelőtlen viselkedésével kapcsolatban, és elmondod neki, hogy sajnálod, hogy ilyen helyzetbe került, de reméled, hogy ezután elég erőt merít ebből, hogy változtasson.
C, Arra gondolsz, hogy „hát persze, végre amikor van megtakarításom, akkor történik valami ilyen!”. Odaadod neki a pénzt, és figyeled azt, hogyan költi el, monitorozod, hogyan kellene beosztania.
D, Egyszerűen odaadod neki a pénzt, mert a testvéred. Ráadásul a szüleidet nem tudja megkérni, mert ők nem képesek ezt biztosítani neki, így a te felelősséged.
- A párod feszültnek tűnik. Amikor megkérdezed, mi a baj, azt mondja, hogy nem akar beszélni róla.
Hogyan reagálsz?
A, Elengeded, de egész este az jár a fejedben, hogy vajon mi történhetett, lehet, hogy te mondtál valami rosszat.
B, Azt mondod, hogy tiszteletben tartod, de érdekel, és nagyon örülnél, hogyha később készen áll rá, akkor megosztaná veled.
C, Dühös leszel. A társa vagy, nem igaz, hogy nem képes elmondani, hogy mi van vele. Egymással mindent meg kell osztani!
D, Arra gondolsz, hogy valami nagyon nagy gond lehet a kapcsolatotokkal, ha még ennyire sem képes megnyílni neked.
- Elvált szülő vagy, és találkozol álmaid társával. Ő minden, amiről eddig álmodtál. Csak egy gond van: az ország másik végébe költözik hamarosan. Tudod, hogy a szüleid örülnének annak, ha náluk lehetnének a gyerekeid, és akkor iskolát sem kellene váltaniuk.
Hogyan reagálsz?
A, Nem költözöl el a másik miatt, de amikor tudod, hétvégenként a szüleidnél hagyod a gyerekeket, hogy meg tudd őt látogatni. Egy kicsit nehézséget okoz ez számodra, de úgy gondolod, hogy ennyi áldozatot hozni kell.
B, Tudod, hogy nem lehet a gyermekeid életét megzavarni valakiért, akit csak nemrég ismertél meg. Folytatod az ismerkedést vele, ha úgy alakulnak a dolgok, később még újragondolhatjátok, mi lenne a legjobb megoldás.
C, Maradsz, de sokszor kicsúsznak olyan mondatok a szádból, amelyek emlékeztetik a gyermekeid arra, hogy „mennyi áldozatot is hozol értük”.
D, Meg vagy győződve arról, hogy ha nem költözöl most el vele, akkor hamar találni fog valaki mást, mert annyira tökéletes. Ezt a kapcsolatot működtetned kell ahhoz, hogy a gyermekeid később méltó apai mintát kapjanak, úgyhogy most rendben van az, ha a szüleidnél hagyod őket egy időre.
- Végre volt bátorságod szakítani a mérgező partnereddel, majd egy kis idő múlva újra kapsz tőle egy üzenetet, hogy találkozni akar, hiányzol.
Hogyan reagálsz?
A, Izgatottan visszaírsz, és megbeszéltek egy találkozót valamelyik napra. De egyértelmű benned a konfliktus is a két oldal között, visszaemlékszel rá, hogy miért volt egészségtelen számodra a kapcsolat, és végül lemondod a találkozást.
B, Válaszolsz, hogy minden jót kívánsz neki, de már nem szeretnél semmit.
C, Ignorálod az üzenetet, és különös könnyedséget érzel, mert most végre ő figyel rád, a te térfeleden van a labda.
D, Megérdemli az esélyt, hogy legalább meghallgasd, úgyhogy találkozol vele. Azt mondja, hogy most tényleg változni fog. Bár már mondta sokszor ezt, te nagyon örülsz ennek, és összejöttök újra.
Mely válasz volt a legjellemzőbb esetedben?
A: A válaszok alapján alacsony a kodependencia mértéke, vagy már átdolgozott belső minták ezen a téren, ami megjelenik a viselkedésben is. Néhány finomításra még szükség lehet, a szükségleteid figyelembevételével, határok húzásával, és a kontroll elengedésével kapcsolatban. Fontos erősítened magadban, hogy hagyd, hogy mások csak éljék az életüket, nem kell neked irányítani azt!
B: Nagyrészt az interdependencia, vagyis a kölcsönös, egészséges függés jellemző rád, önmagad tiszteletben tartásával a válaszok alapján.
C: Olyan kodependens reakcióra jellemző válasz, melyet a passzív-agresszív viselkedésmód jellemez. Problémáid lehetnek azzal, hogy közvetlenül kifejezd az igényeid, ezért inkább rejtett utakon próbálod meg elérni azt, amivel gyakran csak még nagyobb vita kerekedik, vagy a másik fél is sérül a folyamatban.
D: Kodependenciára jellemző válaszok, annak az erős érzésével, hogy „nem vagyok elég jó”, ezért ezt azzal próbálod olykor kompenzálni, hogy magadat háttérbe szorítva a másikat helyezed teljesen előtérbe. A folyamatban könnyedén kiéghetsz, vagy válhatsz frusztrálttá, hogy te „miért nem kapsz soha semmit másoktól”, ők miért nem tesznek a kapcsolatba. Ez persze tudatalatt csak megerősíti a hiedelmedet, hogy „valóban nem vagy elég, nem érdemled meg”, egy ördögi körbe ragasztva minket.
A képek forrása: Pexels
Felhasznált irodalom
Chang, S. H. (2012). A cultural perspective on codependency and its treatment. Asia Pacific Journal of Counselling and Psychotherapy, 3(1), 50-60.
Krystal Mazzola. The Codepenedency Workbook: Simple Practices for Developing and Maintining your Independence.