Kell-e mindenkinek segítség egy krízishelyzetben? Ez laikus szempontból is egy viszonylag könnyen megválaszolható kérdés, nem valószínű. Általánosságban elmondható, hogy a krízist megélők 10%-a teljesen összezavarodik, 70%-a többé-kevésbé boldogul, kis segítséget igényel, és a maradék 20% pedig aktívvá válik, segíti a többieket. Rengeteg dologtól függ, hogy melyik csoportba tartozunk egy adott pillanatban, egy biztos, nincs garancia arra, hogy minden krízishelyzetben ugyanúgy reagálunk.
A tapasztalt segítő szakemberek leggyakrabban kérésre nyújtanak segítséget, mert az e mögötti pszichológiai aspektusok meghatározó tényezői a hatékony segítségnyújtásnak, legyen szó belső motivációról, elkötelezettségről vagy a változni akarás érzéséről. Természetesen, mint a legtöbb dologban, ebben is vannak kivételek, amikor ez a kérés valamilyen okból nem tud megtörténni, de a helyzet mégis nyilvánvaló (pl.: autóbalesetet látott sokkos állapotban lévő személy esetében).
Akkor hogyan is zajlik egy kríziskezelés, ha azt se tudjuk, kinek kell segíteni? A téma körbejárásához vegyünk egy példát, amin keresztül áttekinthetjük a főbb kérdéseket.
Képzeljük el, hogy egy autópályán történt egy baleset. Az első momentum az információszerzés és a terep felmérése. A pszichológiai segítségnyújtást minden esetben megelőzi az egészségügyi segítségnyújtás. Kérdés, hogy van-e már ott más szerv, rendőrség, mentő stb., ha nincs, akkor az ő riasztásuk az elsődleges feladat. A terep felmérésébe bele tartozik, hogy felmérjük, hogy mi történt, és hogy kikkel történt és hogy a saját életünk veszélybe kerülhet-e, illetve alkalmasak vagyunk-e segítségnyújtásra?
A segítő segítsége mit sem ér, ha közben életét veszti, vagy ha nem tud támogatást nyújtani, mert jobban traumatizálódik, mint a krízist átélt személy!
Az érintettek felmérésekor a triázsolást a pszichológusok is alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy a krízist átélő személyeket csoportokba sorolják több szempont alapján. Ki mennyire érintett, ki az, aki átélte a balesetet, ki az, aki látta? Közülük ki, milyen reakciót ad az adott szituációra? Fontos azonosítani, ki melyik csoportba tartozik (a 10, a 20 vagy a 70%-ba), mert lehet, hogy extra segítségre is szükségünk lesz. Ez a módszer abban is segít, hogy abban az időnyomásban kivel kell, és kivel a legfontosabb elsőként foglalkozni.
Nagyon fontos szakmailag megkülönböztetni a beavatkozás típusait. Ilyen helyzetben a pszichológus természetesen nem terápiába kezd bele az autópálya szélén. Ha még tulajdonképpen zajlik az esemény, ami a traumát okozza, és ott van egy segítő szakember, akkor ő több mint valószínűleg pszichológiai elsősegélynyújtást végez, amelynek célja, hogy a lehető leggyorsabban elszeparálja az érintett személyt a traumát okozó ingerektől, és csökkentse azokat a „lelki” károkat, amelyek súlyosbítják a traumatizációt.
Ha vannak kint hivatalos szervek, tilos saját akciókat szervezni, aki részt vesz a mentésben, így akár a pszichológus is, kizárólag csak a kárhelyparancsnok (az a személy, aki a helyszínen történő intézkedést összefogja, és azért felelős) engedélye és parancsai alapján cselekedhet.
Ha nem az esemény során, hanem utána maximum 72 órán belül találkozik a pszichológus az érintett személlyel, akkor beszélünk krízisintervencióról, ami szintén a stressztünetek kialakulásának megelőzése, vagy a kialakult tünetek csökkentése céljából valósul meg. Ennek a módszernek is megvannak a maga sajátosságai, struktúrája, mélysége és módszerei, amivel igyekeznek a szakemberek megkönnyíteni a feldolgozást.
Néhány esetben történhet utánkövetés egy-egy krízisintervenció után, de ha ennél több alkalom kell, vagy elhúzódik az esemény feldolgozása, akkor már inkább terápiáról beszélünk.
Különbözőek vagyunk mindannyian, változó lehet, hogy a krízis pillanatában mennyi energiánk van megküzdeni a helyzettel, milyen más események nyomják még a vállunkat éppen akkor. Lehet, hogy akár saját magunk megoldjuk a helyzetet és mi hívjuk a mentőt, lehet, hogy kell a pszichológiai elsősegély, hogy valaki elvezessen minket a törött kocsi mellől, lehet, hogy kell segítség abban, hogy újra a volán mögé merjünk ülni. Sokféle forgatókönyv elképzelhető, de amit kiemelnék, hogy figyeljünk a másikra, és ha őszinte, tiszta szándékkal fordulunk felé, sőt esetleg gondolatolvasás helyett kérdezünk is, meg fogjuk tudni, hogy mi az igazi segítség a másik fél számára egy nehéz helyzetben, és még csak pszichológusnak sem kell lennünk hozzá.
A képek forrása: PixaBay