„A környezettel való minden interakció – akárcsak a petevezeték folyadékának pH-értéke – lehet pozitív, negatív vagy semleges. Lehet az élet számára kedvező, fenyegető, vagy semleges. Az már bizonyított tény, hogy minden környezetre, amiben létezünk, lényegében emlékszünk is. Jól tudod, hogy az életedet eddig körülvevő közegekben küzdened kellett-e, vagy segítettek téged. Ráadásul minél többet kellett küzdened, annál több küzdelemre számítasz a későbbiekben. Nagyon nehéz elhinni, hogy egy sor, az életerődnek, a találékonyságodnak, az intelligenciádnak köszönhetően túlélt negatív közeg után hirtelen vége szakad a háborúnak. Még ha gondoskodó, a gyarapodásodat szolgáló és szerető környezetbe kerülsz, akkor is védekezőállásba helyezkedsz.”
„Én úgy látom, a pillanat, amikor egy gyerek elgondolkodik azon, mit mondjon egy felnőttnek, tragikus pillanat. Azt figyeltem meg, hogy egy bizonyos ideig, amikor odamész egy játszó gyerekhez, az nyitott, mosolygó arccal fordul feléd, és pontosan azt mondja, amire gondol, amit érez, ami éppen történik vele. A gyermek nyílt és spontán. Az első alkalommal, amikor észreveszed, hogy valamit mondani akar, de aztán meggondolja magát, és úgy dönt, „ó, ezt mégsem”, az tragikus. Onnantól a gyermek elkezdi figyelni magát, és elkezd mérlegelni.”
„Az egyetlen útmutatás, amit adhatok azzal kapcsolatban, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket! (…) Az én elveim szerint nemcsak magamért tartozom felelősséggel, hanem másokért is, azokért a dolgokért is, amikről tudok.”
„- Mit tehetnek a szülők, ha a gyerek minden látható ok nélkül depressziós lesz?
– Ilyen gyerek nincs. Nincs ok nélküli depressziós. Szerintem senki nem hülye, és senki nem őrült. Nincs olyan, hogy mentális betegség. Soha semmi gond nincs az emberekkel, kivéve azokat az eseteket, amikor valamilyen agyi elváltozásról van szó, amellyel orvoshoz kell fordulni. Egyébként viszont csak az élet megélésével kapcsolatos problémák léteznek. A gond soha nem benned vagy bennem van, hanem mindig közöttünk áll fenn. Egyszerűen csak könnyebb ujjal mutogatni a másikra, ahelyett, hogy nyitottak lennénk az igazságra, ami közöttünk van. A depressziósnak látszó gyermek esetén valami nem stimmel közte és a családja vagy a környezete valamely jelentős tagja között. Valami nem működik. Valószínűleg a gyermek épp elveszíti a reményt valamivel kapcsolatban. Elég közel kell állnod hozzá, meg kell hallgatnod, komolyan kell venned, amíg el nem képes mondani neked, amit akar. Mi az, ami nem elérhető, ami nem működőképes a számára, amiért fel kellett adnia a reményt.”
„Valószínűleg te azt tanultad meg a gyerekkorodban, hogy mindenképpen meg kell felelned a szeretteid elvárásainak, és más emberek megelégedésére kell szolgálnia a teljesítményednek. Az a kérdés tehát, hogyan lehetsz önmagad anélkül, hogy bűntudatod lenne, vagy szégyellnéd, vagy kevésnek éreznéd magad. Nos, ha arra neveltek, hogy mindenkinek a kedvére tegyél, az olyan, mintha be lennél zárva egy álomba. Minél inkább gyűlölsz már így viselkedni, annál közelebb kerülsz a felébredéshez. Amikor felébredsz, megkérdezheted: „Miért én vagyok az, aki mindenki más igényeit kielégíti? Miért nem lehet én az, aki válogat, hogy vajon ki keresse a kedvét?”
Felhasznált irodalom
Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? (2014). Feldmár András, HVG Kiadó Zrt., Budapest.
A kép forrása:
Pexels