„Mindenki boldogabb nálam.”; „Másoknak sikerül, én pedig lemaradtam.”; „Miért érzem magam rosszabbul néhány perc görgetés után?”
Sokan ismerik ezt az érzést. Megnyitjuk a közösségi oldalakat néhány percre, talán csak kikapcsolódásképpen, majd egy idő után furcsa ürességet, elégedetlenséget vagy szorongást érzünk. Látjuk mások sikereit, utazásait, szép otthonait, harmonikusnak tűnő kapcsolatait és magabiztos pillanatait. Közben könnyen megfeledkezünk arról, hogy amit látunk, az gyakran néhány válogatott kép – nem egy teljes élet. Mégis hajlamosak vagyunk a mások által megmutatott legszebb pillanatokat összehasonlítani a saját életünk minden nehézségével. És ebből születhet egy fájdalmas következtetés: „Velem valami nincs rendben.” Pedig sokszor nem az életünkkel van probléma, hanem azzal a szemüveggel, amelyen keresztül nézzük önmagunkat.
A közösségi média és az összehasonlítás természetes vágya
Az ember alapvető szükséglete, hogy kapcsolódjon másokhoz, és valamilyen módon elhelyezze önmagát a világban. Már gyermekkorunktól figyeljük:
- elfogadnak-e bennünket,
- hogyan teljesítünk másokhoz képest,
- értékesnek látnak-e minket.
A közösségi oldalak ezt a természetes összehasonlítási folyamatot felerősíthetik. Korábban néhány ember életéhez hasonlítottuk magunkat, ma viszont naponta több száz vagy akár több ezer ember gondosan megválogatott pillanataival találkozunk. A veszély nem maga az összehasonlítás, hanem az, amikor elfelejtjük: nem egyenlő feltételek között hasonlítunk. Mások kirakatát vetjük össze a saját kulisszáinkkal.
A tökéletesség illúziója
A legtöbb ember nem a teljes valóságát mutatja meg az online térben. Megosztjuk a sikereinket, a szép pillanatainkat, a különleges élményeket – de ritkábban beszélünk a bizonytalanságról, a kudarcról, a félelmekről vagy a nehéz napokról. Így könnyen kialakulhat bennünk az az érzés, hogy mások mindig magabiztosak, mások mindig boldogok, mások életében minden a helyén van. Közben minden ember hordoz láthatatlan történeteket.
- A mosoly mögött lehet fáradtság.
- A siker mögött lehet sok kudarc.
- A magabiztosság mögött lehet bizonytalanság.
Az online világ gyakran a pillanatot mutatja meg, nem az egész embert.
Hogyan hat mindez az önértékelésünkre?
Az önértékelésünk abból épül fel, hogyan látjuk saját magunkat: mennyire érezzük magunkat értékesnek, szerethetőnek és kompetensnek. Ha rendszeresen olyan tartalmakkal találkozunk, amelyek mellett kevésnek érezzük magunkat, az hatással lehet a belső párbeszédünkre.
Megjelenhetnek olyan gondolatok, mint:
- „Nem vagyok elég sikeres.”
- „Nem nézek ki elég jól.”
- „Mások érdekesebbek nálam.”
- „Én miért nem tartok ott?”
Ezek a gondolatok azonban nem mindig a valóságot tükrözik. Gyakran egy torzított összehasonlítás eredményei.
A testünk is reagál a digitális terhelésre
Holisztikus szemléletben nemcsak azt figyeljük, milyen gondolatokat indítanak el bennünk a közösségi oldalak, hanem azt is, hogyan hatnak a teljes működésünkre.
A folyamatos online jelenlét összefügghet:
- fokozott nyugtalansággal,
- figyelmi nehézségekkel,
- alvás előtti túlzott ingerléssel,
- állandó készenléti állapottal.
Néha nem is maga a tartalom fáraszt ki bennünket, hanem az, hogy folyamatosan figyelünk, reagálunk, összehasonlítunk és értékelünk. A szervezetünknek szüksége van olyan pillanatokra is, amikor nem kell teljesítenie és nem kell másokhoz mérnie magát.
Hogyan használhatjuk tudatosabban a közösségi oldalakat?
Nem feltétlenül az a cél, hogy teljesen eltávolodjunk a digitális világtól. A közösségi média lehet inspiráló, kapcsolódást adó és örömteli is. A kérdés inkább az: Mi történik velünk használat közben?
Érdemes megfigyelni:
- Feltölt vagy kimerít egy adott oldal?
- Inspirál vagy inkább elégtelenségérzést kelt?
- Közelebb visz önmagamhoz vagy távolabb visz tőlem?
Néha apró változtatások is sokat számítanak:
- kövessünk olyan tartalmakat, amelyek valódi értéket adnak,
- távolítsuk el azokat, amelyek rendszeresen rossz érzést keltenek,
- tartsunk tudatos szüneteket,
- adjunk időt magunknak offline élményekre.
Az igazi értékünk nem mérhető lájkokban
A közösségi oldalak könnyen azt az érzést kelthetik, hogy az értékünk láthatóságunktól, teljesítményünktől vagy mások visszajelzésétől függ. Pedig az ember értéke nem a követők számában, a képek minőségében vagy mások elismerésében mérhető.
Az önértékelés mélyebb helyről fakad: abból, hogy kapcsolatban vagyunk önmagunkkal.
- Tudjuk-e elfogadni magunkat akkor is, amikor nem teljesítünk?
- Értékesnek látjuk-e magunkat akkor is, amikor mások sikereit nézzük?
- Megengedjük-e magunknak, hogy egyszerűen csak emberek legyünk?
Talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy: „Hogyan nézek ki mások szemében?”
Hanem: „Hogyan bánok önmagammal, amikor senki nem lát?”
Mert az egészséges önértékelés nem abból születik, hogy mindenki más csodál bennünket. Hanem abból, hogy mi megtanulunk jelen lenni, elfogadni és kapcsolódni saját magunkhoz.