A barátságok minden életkorban nagyon különbözően alakulhatnak az egyes embereknél. Van, aki már gyermekként is kiterjedt baráti társasággal rendelkezik, ami felnőtt korára is megmarad, még ha esetleg tagjaiban kissé átalakulva is. Mások fiatalabb korban inkább visszahúzódóak, kevesebb a barátjuk, és felnőttként is azt az egynéhány közeli kapcsolatot őrzik. De az is lehet, hogy ebben változás történik az élettörténet során: sok barátból felnőve néhány nagyon közeli marad, vagy a korábbi introvertáltságból felnőttként társasági emberré válunk. Nincs ebben semmilyen törvényszerűség, de még egy olyan mintázat sem, amire feltétlenül támaszkodhatnánk. Az viszont szinte biztos, hogy felnőttkorban eljön a pont, amikor a barátságaink kénytelenek átalakulni a korábbihoz képest. Ahogy az egyik félnek párkapcsolata alakul, esetleg a gyermekvárás örömei elé tekint, nagymértékben megváltoznak a mindennapjai, ez pedig érinteni fogja a barátokat is. Fontos, hogy ez nem mindig jár lemondással, sokak számára – ha erre mindkét fél nyitott – ez pusztán a közösen töltött idő átalakulását jelenti: jöhetnek a közös babás programok. Ez természetesen könnyebb akkor, ha mindketten hasonló életszakaszban járnak, így például akár gyermekeik is barátként tekinthetnek egymásra. De előfordul az is, hogy megszakadnak a barátságok, miután az egyik fél családot alapít.
Valójában, egy gyermek érkezése egyszerre vihet el régóta fennálló és hozhat új barátságokat. Számtalan olyan embert ismerek, akik a szülés után egy szobába kerültek például a kórházban, és azóta is jó, szoros viszont ápolnak egymással. De ott vannak a játszótéren, baba-mama mozgásformákon kialakult barátságok is, amelyek nyilvánvalóan más alapokon nyugszanak, mint a korábbiak, mégsem értékesek kevésbé. A családdá válás tehát nem feltétlenül kell, hogy elszigeteljen a barátoktól, de az elképzelhető, hogy nagy átalakulást hoz benne. Talán van, amelyik eltávolodásra jobban fel vagyunk készülve, és van, amelyikre kevésbé. Ha van olyan barátunk, akiről tudjuk, nem annyira élvezi a gyermektársaságot, talán nem lepődünk meg, ha ezután távolmarad, de lehet olyan személy az életünkben, akiről nem hittük volna, mégis eltávolodik. Fontos látni, hogy ennek számos oka lehet, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy ez végleges. Bármennyire szoros is a barátságunk, mindannyian önálló életet élünk, amiben a prioritások időnként másfele vihetnek. Lehet, hogy ő a saját életében ért olyan szakaszba, amikor kevesebb kapacitása jut a baráti kapcsolatokra, de az is lehet, hogy a mi gyermekvállalásunk mentén valami olyan kérdéssel kellene szembenéznie, amire ott és akkor nem képes. A valódi barátság kiállja az idő és a távolság próbáját, nem múlik el nyomtalanul akkor sem, ha hosszabb ideig szüneteltetjük. Tudatos munkával vissza lehet térni hozzá, ha mindkét fél beleteszi ebben az energiát.
Egy speciális helyzet
A barátaink gyermekének és saját gyermekünk kapcsolata magában egyfajta furcsaságot is: amíg szüleink maguk választották ki a barátaikat, addig nekünk gyermekként most adott itt valaki, akivel kapcsolatban – még ha kimondatlanul is, de mégis – az az elvárás, hogy legyünk jóban vele: „Anya/apa szereti az ő anyukáját/apukáját, tehát nekem is szeretnem kell őt. Milyen ember is lennék, ha nem kedvelném? Azzal ellentmondanék saját szüleimnek, ráadásul tönkretenném a közös programokat, amiket úgy várnak mindig?”. Nem ritka persze, hogy valóban barátság alakul ki barátok gyermekei közt a közös gondolkodásmód, életmód vagy épp érdeklődés mentén.
De fontos, hogy bizonyos életkor után gyermekünk érezze, van lehetősége, választási joga. Hogy ne kelljen kedvelnie a másikat csak azért, mert muszáj. Hiszen nem muszáj. Attól, hogy mi barátunkként választottunk valakit, még nem feltétlenül kell, hogy ez tovább öröklődjön a gyerekeink ágán. Persze, ez nagyon szép lenne, de nem ér annyit egy idilli történet, hogy olyan kapcsolatba kényszerítsen bárkit, ami nem megfelelő annak a személynek. Engedjük tehát, hogy megválassza saját barátait. Bízzunk benne és az értékrendejében, amit ne feledjünk, tőlünk, a szüleitől kapott. Ha tehát nem bízunk a választásában tulajdonképpen abban kételkedünk, mi magunk át tudtuk-e adni neki megfelelően az alapértékeinket? Érdemes megpróbálni hinni ebben! És ha azt mondja, ő nem szeretne barátkozni a mi barátunk gyermekével, fogadjuk el. Ez nem azt jelenti, hogy ő szabja meg, töltenek-e a felnőttek időt a barátaikkal. Az elvárható, hogy ha ilyen, egész családot érintő program van, ő is részt vegyen, de azt már nem érdemes szabályozni, hogy mennyire vonódik be ebbe a kapcsolatba, elmegy-e külön játszani a másik gyermekkel, vagy inkább együtt tölti idejét a felnőttekkel. Az is lehet, hogy a barátság működik kisebb korban, de a serdülőkor beköszöntével eltávolodnak egymástól. Ami szintén teljesen rendben van. Szülőként azt érdemes látni, hogy ez nem kell, hogy bármilyen szinten is érintse, veszélybe sodorja a mi barátságunkat. Ha már nem kicsik a gyerekek, szervezzünk nélkülük programot. Ne feledjük, a barátságainkat mi magunk tesszük azzá, amik!