„Minden kornak megvan a maga neurózisa – és minden kornak szüksége van saját pszichoterápiára. Valóban, ma már nem szexuális frusztrációval állunk szemben, miként Freud idejében, hanem egy egzisztenciális frusztrációval. Napjaink tipikus páciense nem kisebbrendűségi érzéstől szenved, mint Adler idejében, hanem egy mérhetetlen értelmetlenségi érzéstől, mely ürességérzéssel társul – s emiatt beszélek én egzisztenciális vákuumról”
– írja Viktor Frankl, a logoterápia megálmodója.
Az értelemre törekvés terápiáját Frankl elsősorban nem elméletekre alapozva alkotta meg. Több koncentrációs tábort megjárva, és elveszítve kis híján az egész családját ezekben a tragikus években alakult ki benne az érzés, hogy vagy véget vet az életének, vagy rálel egy betemetett erőre magában, hogy tovább élje az életet. Ezen erő pedig nem más volt, mint a feltétel nélküli hit abban, hogy a földi életnek van egy feltétlen és örökre érvényes értelme – még ha a külső körülmények miatt sokszor meg is kérdőjelezzük azt.
Az idősebb generáció gyakran vágja a fiatalok fejéhez, hogy a probléma az, hogy már túlságosan jó dolgunk van, „valódi problémák” híján pedig nem jogos depressziósnak, szorongónak lenni. Amit ők nem látnak, az pont ez a vákuum: az, hogy a Maslow-piramisunk alja már átlagosan teljesül, hogy nem a testi biztonságunk, alapvető élelmiszerünk biztosításán kell aggódnunk lehetővé teszi azt, hogy magasabb szintű szükségletek határozzanak meg minket. A mai generációk sem „hisztisek” vagy gyengébbek, csupán egy teljesen más jellegű kérdéskör foglalja le őket: hogy vajon mit is válasszon az ember, amikor látszólag minden elérhető, hogy milyen magasabb jelentéssel tölthetők meg a békés mindennapok.
Az élet értelmét a logoterápia nem egyetlen meghatározott célként látja: sokkal inkább párhuzamos értékrendszerekről beszélünk, ahol több, rugalmasan helyezkedő érték is szerepet játszik az élet jelentésében, annak szeretetében. Így például, ha valaki úgy gondolja, hogy az életének értelme az, hogy világbajnok sportoló legyen, de valamilyen sérülést szenved, amely ellehetetleníti ezt, akkor könnyedén süllyedhet súlyos apátiába, és gondolhatja, hogy tőle elvették azt, ami éltette. Frankl szerint pont ezért jobb, ha ilyen piramidális értékrendszer helyett több életterület, tevékenység szerepet kap abban, amin keresztül életünk értelmességét megalkotjuk.
És hogy mi az, ami értelmet adó lehet?
Nem az számít, hogy egy ember mekkora tetteket hajt végre, hanem az, hogy saját körülményeihez mérten, az ő adott közegén belül hogyan viszi végre ezeket:
így éppen ugyanolyan értékes élet lehet egy kis faluban cipésznek lenni, vagy állatokkal foglalkozni, mint a világot járva tanítani ezreket.
Az ember pillanatról pillanatra dönthet, hogy az adott helyzetben lévő lehetőségek közül mit választ: ezek mentén beszélhetünk élményértékekről, amikor csupán az, hogy az ember elmélyül egy zenében, vagy a természet gyönyörében, a kapcsolódás mélységében – vagyis, hogy a személy az adott pillanatban a teljes megélést választja ahelyett, hogy épp mondjuk multitaskingoljon, vagy a telefonját böngéssze a naplemente közben.
Alkotói értékek valami létrehozásakor valósulnak meg, legyen az egy kiváló műalkotás, vagy csak vacsora a családnak, és minden produktum eredeti, teljesen személyhez kötött. Éppen úgy csak ő tudja elkészíteni, így benne van eredendően a személy egyedisége.
De akkor is beszélhetünk értelemről, amikor az utóbbiak nem tudnak megvalósulni, hiszen sokszor csak elszenvedői vagyunk az élet eseményeinek. Ilyenkor, amikor például meghal egy szerettünk, vagy betegek leszünk, beszélhetünk a beállítódási értékekről, és még ezeknek a nehéz pillanatoknak is értelmet adhat az, ha képesek vagyunk alakítani a hozzáállásunkat. Ahelyett, hogy menekülnénk az adott élményből, tagadnánk vagy elfojtanánk azt, választhatjuk azt, hogy beleengedjük magunkat a kellemetlen érzésekbe is, hogy hagyjuk, hogy formáljon minket, hogy lemondunk arról a lehetetlen törekvésről, hogy „mi lett volna, ha”.
Frankl elméleteiben az a gyönyörű, hogy nem hív minket semmi rendkívülire: amikor manapság önmegvalósításról beszélünk, hajlamosak vagyunk olyan tettekre gondolni, minthogy meg kell, hogy mentsünk másokat, írnunk kell egy bestsellert, vagy előadást tartanunk ezrek előtt. Kiemelkedőek akarunk lenni, mert elhisszük, hogy ez az egyetlen értelmet adó út, és minden más csak megalkuvás: pedig lehet, hogy valójában teljesen másra hív a szívünk. És a fontos csak ennyi, hogy ezt képesek legyünk meghallani, hogy ráébredjünk pillanataink végességére, és legyen bátorságunk azt választani, ami talán mindenki másnak érdektelen.
Felhasznált irodalom
Viktor E. Frankl: Az élet értelméről, Mégis mondj igent az életre!
A képek forrása: Pexels