A függőség ellentéte nem a józanság, hanem a kapcsolódás

Országunkban az alkoholizmusban szenvedők számát fél-egymillióra becsülik a szakemberek, de a problémát nemcsak ők, hanem környezetük is megsínyli. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a hazánkat egyik legsúlyosabban érintő jelenség, amit könnyen tesznek a populáris közösségi média felületek vicc tárgyává, romantizálva a nagyivást. És ez csak egy a sok addikció közül: bármi válhat függőség tárgyává, mely „éhes szellemként” uralkodik el az életünkön, hatalmas üres hassal, kicsi szájjal és vékony nyakkal folyamatosan sóvárogva a külső megerősítés után. Videojátékok, gyorskaja, közösségi média, Netflix, okostelefonok, de a túlzásba vitt testedzés, önfejlesztés, vagy munka is tölthet be ugyanilyen szerepet az életünkben.

Ennek ellenére sajnos jelenleg nagyon távol állunk nemhogy a megoldástól, de még a függőség lélektani működésének megértésétől is.

„Annyi dolog, amit abnormálisnak nevezünk a kultúránkban, valójában normális válaszok egy abnormális kultúrára.

Az abnormalitás nem az egyének patológiájában rejlik, hanem épp abban a társadalomban, mely szenvedéshez és diszfunkcióhoz vezeti az embert.”

(Máté Gábor)

A függőséget jellemzően vagy genetikai eredetűnek, vagy erkölcsi bukásnak tekintik. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos szerint azonban egyik megközelítés sem igaz. Idegrendszerünk fejlődése ugyanis nagymértékben a méhen kívül, gyermekkorunkban történik, ezért a bántalmazó vagy stresszel telített közegben való felnövekedés „hibás” agyi kapcsolatok létrejöttét eredményezheti, melyek a kisgyermekkori hiány miatt szomjazzák a jóérzést okozó endorfinokat. Így a tudatmódosító szerek, de bármilyen viselkedéses függőség eredménye – legyen az kapcsolatok, közösségi média, szerencsejáték – is ezen receptorokra rácsatlakozva mintegy csillapítják a lelki fájdalmat, töltik ki a korai űröket ideiglenesen. Ennek a kialakulásához nincs szükség klasszikus értelemben vett bántalmazó közegre.

„A trauma nem az, ami történik veled, hanem ami benned történik a téged értek hatására”

Olyan esetekben is, ahol a szülők mindent megtettek azért, hogy a gyermek szeretetteljes és biztonságos közegben növekedjen fel, gyakran jelen van krónikus stressz, például a kapcsolati problémák, külső, gazdasági nehézségek hatására. Előfordul továbbá számos esetben az is, hogy a szülők saját gyermekkoruk traumáik, fájdalmas lenyomatait hordozzák, mely megnehezíti a gyermekhez való feltétel nélküli odafordulást. Amíg a mi vállunkat ilyen terhek nyomják, addig nem tudunk teljesen tisztán látva gyermekeinkhez sem viszonyulni, és átadni nekik azon mintákat, melyek érzelemregulációra, rezilienciára taníthatnák őket.  Így rengetegszer nem az történik, hogy az, aki függővé válik nem volt feltétel nélkül szeretve, csak ezen tényezők ellehetetlenítették azt, hogy ezt a viselkedésükön keresztül is képesek legyenek átadni a szülők.

A választás illúziója

Szeretjük azt gondolni, hogy a függőség csak döntés kérdése, és csak azt kell választani, hogy abbahagyjuk, akkor is, ha nehéz. De a változásra való képességünk korlátozott, és függ a fiziológiánktól és egyéni élettörténetünktől egyaránt, ráadásul nem szabad megfeledkeznünk arról, milyen szerepet is tölt be az addikció a személy életében.

Sokszor a függőség épp elég pszichológiai távolságot segít megteremteni a problémától ahhoz, hogy képesek legyünk továbbra is létezni, és folytatni életvezetésünket. Korai traumatizáltság esetén olyan tudattalan működésmódok uralkodnak el stressz esetén rajtunk, melyek felett nagyon kevés tudatos irányításunk van. Amikor ebbe az állapotba kerülünk, akkor lehet, hogy egy nagy veszekedés után azonnal jégkrémet kezdünk falni, kényszeresen vásárolunk, hazudunk, vagy egyéb viselkedésekhez fordulunk, amikről az agyunkkal tisztán tudjuk, hogy sehová sem vezet.

A szenvedély teremt, a függőség felemészt

Gyakran azt is nehéz elkülönítenünk, hol kezdődik a függőség és hol ér véget az egyszerű szenvedély. Mi van például azokkal az emberekkel, akik mindig jobban, tökéletesebben akarják, és ezáltal hozzájárulnak felfedezésekhez és találmányokhoz, segítik jobbá tenni az életet mások számára? Magunk túlhajtását, a folyamatos elérhetőséget is gyakran kívánatosnak állítjuk be. Máté Gábor azt javasolja, hogy különbséget tegyünk az egészséges maximalizmus és a káros formája között, kérdezzük meg magunktól: szabadok vagyunk, vagy sem? Milyen funkciót tölt be ez a viselkedés az életemben?

A valódi megoldás felé

Ha van valami, ami megegyezik minden függő között, az a szégyen érzése. Ezért hazudunk és rejtegetjük az igazságot, ezért nem merünk segítséget kérni, és talán kendőzzük el még magunk előtt is valódi indokát annak, milyen rejtett célt szolgálnak káros cselekedeteink.

Máté Gábor a traumatudatos-társadalom fontosságára hívja fel a figyelmet. Ahelyett, hogy viselkedéseket szeretnénk megváltoztatni, elnyomni a tüneteket, ítélkezni vagy diagnózisokat felállítani, együttérzésre és megértésre van szükségünk. Johann Hari szerint a „a függőség ellentéte nem a józanság, hanem a kapcsolódás”, a modern világban pedig a természettől, másoktól, és gyakran ezek által önmagunktól is izolálva létezünk. Ez egy olyan kollektív seb, amit rengetegen hordozunk, és próbálunk elfojtani mikor mivel, a fogyasztói társadalom pedig kitörő örömmel szolgálja ki ezt az igényünket.

A gyógyulás folyamata annak tudatosításával kezdődik, hogy milyen érzelmektől is menekülünk, mit nyomtunk el mélyen magunkban, az pedig, ha egyszerűen engedjük végre magunknak, hogy érezzük ezeket, fel is szabadíthat a fájdalmas kompenzálás alól. A traumáink nem kell, hogy életfogytiglanra szóló ítéletek legyenek, kutatások százai bizonyítják agyi plaszticitásunkat, vagyis képesek vagyunk bármilyen életszakaszban új utakat, kapcsolódásokat – és ezáltal más érzelmeket mozgósító, adaptív viselkedéseket – kialakítani.

Ha embertársainkra és magunkra úgy tekintünk, hogy tudjuk, a legtöbb káros dolog amit csinálunk csupán rosszul sikerült reakciók a saját szenvedésünkre, talán könnyebb lehet együttérzéssel fordulnunk ezen problémához, és végre ítélkezés helyett a kezünket nyújtani egymás felé.

Felhasznált forrás: Máté Gábor: The Wisdom of Trauma

Képek forrása: Unsplash

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...