Az ADHD nem más, mint a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar. Akik ebben érintettek, ők azok, akiket a köznyelv egyszerűen „hiperaktívként” emleget. És akkor az még a jobbik eset. Mert megeshet – és meg is esik – az is, hogy diagnosztizálatlanul maradnak: ők lesznek a „rossz gyerekek” az óvodás csoportban, az iskolai osztályban, az óvodapedagógusok és pedagógusok pedig csak próbálják túlélni azt a néhány évet, amit velük töltenek. Sőt, az is lehet, hogy a szülőknek is rendkívül nehéz a gyermekkel, mégsem merül fel a kivizsgálás. Pedig abban biztosak lehetünk, hogy nemcsak a környezete, hanem maga a gyermek is szenved tőle! Nagyon gyakori az is, hogy a gyermek környezetének először az tűnik fel, ami már tulajdonképpen az ADHD-nak egy következménye. Ilyen lehet például, hogy a gyermek motiválatlan az iskolai feladatokkal kapcsolatban, vagy éppen nem tud saját képességeinek megfelelő szinten teljesíteni. De ide tartozhat az is, ha a gyermeknek nincsenek szoros baráti kapcsolatai, nem illeszkedik be az osztályába, netán állandóan konfliktusba kerül a pedagógusokkal, vagy éppen a szüleivel.
Sőt, ennek a jelenségnek – hogy az ADHD következménye tűnik fel – a fordítottja is előfordulhat, hogy az ADHD egy tünet, ami valami komolyabb, mélyebben fekvő problémát jelez, például valamilyen korábban átélt traumát, esetleg abúzust. Ilyenkor az ADHD tüneteinek kezelése is hasznos lehet, ugyanakkor elengedhetetlen a háttérben meghúzódó nehézségekkel is foglalkozni ahhoz, hogy tényleg maradandó hatást érjünk el.
Címke ide vagy oda, azért azt ne higgyük, hogy ők egyformák lennének! Lehetnek közös metszetek, hasonló tünetek és jelek, de ők is mind egyediek!
Manapság az ADHD az egyik leggyakoribb gyermekpszichiátriai diagnózis, amivel találkozom, mégsem merném kijelenteni, hogy láttam már két hasonló viselkedésű gyerkőcöt. Vagy hogy bármelyik vizsgálat előtt, amit pszichológusként végzek, be tudnám jósolni, hogy mire számíthatok. Van, aki izgő-mozgó, mások nyugodtan ülnek, de rendkívül beszédesek, megint másokat jobban érdekelnek a szoba tárgyai vagy az utca eseményei, mint az, amit kérek tőlük. De még köztük is van sokféleség: lehet, hogy valaki minden, akár egy rövid, eldöntendő kérdésre rendkívül bőbeszédű választ ad, mások a kalandozó figyelmük tengerében odavetnek egy-két szót válasz gyanánt, miközben folyamatosan mesélnek arról, ami őket érdekli.
Az ADHD-sok amellett, hogy sokan impulzívak, nehezen tartják fenn figyelmüket és nyugodt viselkedésüket, számos szempontból ki is emelkednek nem érintett társaik közül. Ők azok, akik képesek óriási lelkesedést mutatni az új ötletek iránt, azonnal belevetik magukat, ha tetszik nekik, nagyon nyitottak és rendkívül kreatívak a problémamegoldásban. Bár sokan vannak, akik hosszú ideig nem igazán tudnak egy dologra koncentrálni, cserébe viszont nagyon gyorsan tudnak átgondolni szituációkat, sőt, sokan közülük jobb emlékezőképességgel is rendelkeznek, mint mások. Vannak olyanok is, akik nagyon hamar elérnek a gondolkodásmódjukban egy magasabb érettségi szintre, például felnőtteket is túlszárnyalva, választékosan tudják magukat kifejezni szóban. Azonban az ADHD-ban érintettek egy nagy hányadának nehézségei vannak az érzelemszabályozással. Emiatt például gyakran lehetnek dührohamaik, ami megnehezíti az ő és a környezetük mindennapjait is.
Mindegyikük másképp más, de sem ez, sem a címke nem kell, hogy elválassza őket a többiektől. Az ADHD különböző terápiás módszerekkel (például viselkedésterápiával), súlyosabb esetben pedig gyógyszeres úton egyaránt jól kezelhető, de a terápiájában nagy szerepe van annak is, hogy minden érintett (így tehát maga a gyermek, a szülei, pedagógusai) megkapjanak minden olyan információt, ami megkönnyítheti számukra is a mindennapok menedzselését. A terápiás megsegítésen túl pedig nagy szerepe lehet a megfelelő étkezésnek, testmozgásnak, különböző vitaminoknak, étrendkiegészítőknek egyaránt. A jó hír, hogy egészen nagy százalékban figyelhető meg spontán javulás is! A gyermekként érintettek ötöde a serdülő-és felnőttkor átmenetében, esetleg a fiatal felnőttkor éveire kinövi tüneteit, és még további 30% éli meg a tüneteinek jelentős mértékű javulását. Ez persze nem jelenti, hogy az ADHD gyerekbetegség volna, ugyanakkor a felnőtté válással sok tünetet megtanulhatnak kezelni az érintettek, ami szintén hozzájárul a könnyebb életvitelhez.