Végre hazaértem munkából egy átlagos csütörtök délután. Ledőltem a kanapéra, bekapcsoltam a tévét, és ahogy félálomban valami butácska valóságshowt néztem, hirtelen egy furcsa hangra lettem figyelmes. Mintha valaki nem zárta volna el a csapot. Közelebb ballagtam, dörzsölgettem a szemeim, melyek azonnal hatalmasra nyíltak, amikor rájöttem, hogy nem a csap folyik, hanem csőtörés van, és megállíthatatlanul ömlik a víz.
Nem értettem. Már több mint húsz éve élek ebben a házban, de soha nem volt még hasonló probléma, és azt sem tudtam, mégis mit lehet kezdeni ilyenkor. Persze voltak kisebb-nagyobb gikszerek, de akkor felhívtam apám, vagy valamelyik barátomat, és könnyedén megoldottuk. Ez most nem tűnt ilyen aprócska gondnak. Ahogy fejvesztve lavórt kerestem és próbáltam megoldást keresni, a szomszéd belesett a nyitva hagyott ajtómon.
– Mi a gond? – kérdezte.
– Nem tudom megállítani a vizet, azt hiszem, csőtörés van.
– Próbáltál már a pozitív dolgokra fókuszálni? – vonta meg a vállát, majd homlokát ráncolva ment a dolgára.
Elgondolkodtam, hogy igaza lehet. Hiszen a lakásomban nagyon sok minden más működik, sőt, hibátlanul megy. Arra gondoltam, talán csak ki kellene várnom, hogy magától jobb lesz, megpróbálni mással foglalkozni, de közben a vízsugár egyre több helyről kezdett áramolni. Olyan helyekről, amiket korábban már befoltoztam, vagy próbáltam leragasztani, de úgy tűnik, hogy most nem bírták a nyomást. Földbe gyökerezve álltam a konyhában, majd üzenetet írtam egy barátnőmnek, hátha meg tud nyugtatni, vagy javasol valamit.
– Gond van. – kezdtem bele, mire ő röviden meghallgatott, majd azonnal válaszolt.
– Jaj, ne is mondd! Képzeld, nálunk meg kórházba került a macska.
„Milyen jó, hogy legalább nekem mindenkim egészséges” – gondoltam, de csak néhány pillanatig tudtam elmerengeni azon, hogy ezért hálás is lehetnék, mert ez idő alatt a víz lassan ellepte az egész padlót, és már a bokámig ért. Tehetetlennek éreztem magam. Bárhová is fordultam, figyelemelterelést kaptam, de ettől nem változott valójában semmi. Úgy éreztem, talán ez már örökké így marad, mindennek annyi. Ahogy az interneten böngésztem kétségbeesetten, rátaláltam egy fórumra, ahol többen írták, hogy van valami szakember, vízvezeték szerelőnek hívják. Őt ilyen helyzetekben ki lehet hívni, segít megtalálni az okot és megjavítani a rendszert. Egy kicsit elképedtem, mert magamtól nem gondoltam volna erre.
Végtére is a családunkban sem hívott senki vízvezeték szerelőt, mégis milyen derék emberek lettek. Meg amúgy is azt hallottam, hogy lehet azt a sok pénzt jobb helyekre is költeni, és hogy ha valakinek van elég barátja, akkor nincs is szüksége ilyenekre.
Ráadásul, ha egyszer kihívod, akkor megbélyegezhetnek, hogy te nem vagy elég erős.
Rengeteget őrlődtem, de amikor már derékig állt a víz, remegő kézzel tárcsázni kezdtem. A szakember hamar ott volt, elhárította a bajt, és mondta, hogy még ki kell jönnie néhányszor, hogy teljesen meg tudja erősíteni a csöveket. „Túl sokáig várt, így tönkrement néhány bútor, és több időbe is fog kerülni, hogy minden helyreálljon, de rendben lesz.”
Én megszeppenve álltam, a szégyen és összezavarodottság keverékével szívemben, miközben elképesztő súly is esett le a vállamról. Úgy tűnik, tényleg vannak emberek, akik tudnak segíteni, akik erre specializálódtak.
Kár, hogy titokban kell hozzájuk fordulnom, nehogy azt gondolják, hogy valami komoly gond van velem, amiért nem vagyok képes egyedül megoldani mindent.