Az egyik leggyakoribb fóbia – még sincs rá értelmes magyarázat, miért félünk a pókoktól. Azon kívül persze, hogy csak szimplán ritka undorító kis teremtmények.
Tégy úgy, mintha meglepődnél: nagyjából ötször több nő retteg a nyolclábúaktól, mint férfi. Egyes tudósok szerint egyébként az ok az evolúcióban keresendő. Az ősember pontosan tudta, hogy a pók mérge akár halálos kimenetelű is lehet, így hát inkább gondosan elkerülte – van benne valami, de ez mégsem lehet a teljes igazság. Itt Európában ugyanis a pókok zömmel ártatlanok.
Mások véleménye szerint kulturális okai vannak az arachnofóbiának. Dél-Afrikában például cseppet sem undorodnak tőlük, egyes törzsi csoportok ugyanis előszeretettel csemegéznek pókokat. Remélem, épp ebédelni készültél…. A mély félelem egyébként származhat a gyerekkorból is, traumák egész sora okozhat pókiszonyt.
Nyilván a félelemnek különböző fokai vannak. Ha csak undorodva lepöckölöd magadról a kis soklábú dögöt, még nem leszel feltétlenül pókfóbiás. Más kérdés, ha már nem mersz bemenni a hálószobába, csak mert a sarokból épp egy kaszáspók kacsintgat rád. Míg az előbbi nincs különös hatással az életedre, az utóbbi akár komoly gondokat is okozhat.
Megint másnál a félelem olyan mértéket ölt, hogy még egy pókos képet is két sikítás közepette görget tovább – már ha az illető nem ejtette le közben a telefont. Valakinél pedig már olyan szinten nagy a baj, hogy szakemberhez kell fordulnia. Az efféle terápiák lényege egyébként, hogy miután a páciens kellően ellazult állapotba került, szembesítik a félelmével – persze csak szép lassan, fokozatosan, nyilván nem ültetnek egyből egy madárpókot a rettegő vállára.
A „betegnek” első körben csupán egy pókot ábrázoló fotót mutatnak, később egy lezárt üvegen keresztül szemlél egy egészen aprócska példányt. Az üveget később kinyitják, és ha a páciens elég bátor, hagyja, hogy a kis pók rámásszon. Ezt követik egyre nagyobb és nagyobb példányok, ugyanúgy először lezárt, majd nyitott üveggel. Nem mondom, hogy a kezelés végére egy tarantula lesz a legjobb barátod, de azért elég hatásos.
Ha erre sem szabadidőd, sem pénzed nincs, kénytelen leszel magad legyőzni a rettegést. Hidd el, nem lehetetlen! Amit mindenképp tudatosítanod kell magadnak, hogy a pókok tényleg teljesen ártatlan lények. Csak akkor harapnak, ha fenyegetve érzik magukat – ez valószínűleg legfeljebb allergiás reakciót válthat ki, de a többség tényleg teljesen ártalmatlan. Ha esetleg szeretnéd ezt számokban is látni: jelenleg 63 ezer pókfajtát ismerünk, ennek mindössze 2%-a veszélyes.
Ja, és csak ,hogy tudd: még a katicák is előbb harapnak meg. Kislánykoromban nem engedtem el a kis hétpettyest, csak nyúztam, hiszen nehéz volt megfogni, én pedig örültem, hogy elkaptam. Egy idő után annyira megunta a tenyerem fogságát, hogy előbb valami furcsa, sárga váladékkal piszkított be, majd végül megharapott. Lám, túléltem.
Az arachnofóbia egyébként görög eredetű szó: az arachne pókot, míg a phobos félelmet jelent (ki nem találtad volna Sherlock, igaz?). Ez egyébként nem csupán a pókokra, de egyéb nyolclábú lényekre is igaz (példának okáért a skorpiókra).
Ha komolyan akadályozza az életedet a pókfóbia, ne söpörd a szőnyeg alá, igenis foglalkozz vele! Ha segít, nyugodtan beszéld meg a hozzád közel állókkal, mennyire iszonyodsz tőlük – lefogadom, nem a „hülye vagy” lesz az első reakciójuk, hiszen egy kicsit mindenki undorodik a pókoktól. Különben is, léteznek milliószor rosszabb félelmek – a denevérek például sokkal nagyobbak és ijesztőbbek. Ezen kívül olyan furcsa fóbiák keserítik meg még sokak mindennapjait, mint a gombfóbia vagy a félelem a széltől.
Vannak, akik a saját tükörképüktől félnek (mondjuk ez ismerős jelenet olyan hajnali háromkor, mikor egy gyors WC-re menet megpillantom az elgyűrt énemet), megint mások a fürdéstől. Utóbbi lehet, hogy egy általános félelem a franciáknál…
A pókfóbia ehhez képest semmi, és bár túl sok realitást nem hordoz magában, azért valahol kicsit mindenki megérti. Nincs mit rajta szégyellni.