„…Az emberiség legnagyobb eredményei beszélgetés útján születnek, a legnagyobb hibái pedig azáltal, ha nem beszélünk…” –
állította Stephen Hawking.
Bár Stephen Hawking az elméleti fizika területén alkotott igazán kimagaslót, úgy tűnik, az emberi lélek mélységeit is igazán jól látta. Valóban az egyik legnagyobb erényünk, hogy tudunk beszélni, és egyben ez is az egyik legnagyobb gyengeségünk. Vitáink, félreértéseink, konfliktusaink és játszmáink alapja is a kommunikáció, pontosabban a helytelen kommunikáció. De akkor vajon hogyan lehet jól csinálni?
5 egyszerű tanácsot hoztam, ami segítheti a mindennapok (párkapcsolati) kommunikációját.
Minden egyes nap számtalan tranzakciót – információ cserét, kapcsolattartási kísérletet – bonyolítunk le otthon, a munkahelyünkön, a szabaidőnkben, és nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy félreértenek minket, vagy mi félreértjük a másikat, ami konfliktusokhoz vezet. Nem elég valamit mondani, a tartalomnál sokkal fontosabb lehet a folyamat, ahogyan átadjuk az információt: testtartásunk, gesztikulálásunk, hanghordozásunk teszi egyedi színezetűvé mondanónkat, ezáltal tudunk nem nyílt üzeneteket is megfogalmazni. Egészen mást lehet érteni a klasszikus: ideadnád a sót?! mondat jelentésén, ha egy fáradt, ingerült, nem éppen kipihent háziasszonytól hangzik el, aki szeretné érzékeltetni a férjével, hogy most jó lenne ha végre segítene, mert bezzeg sosem szokott. De vajon miért van szükség ezekre az elrejtett célozgatásokra, nem lenne könnyebb egyértelműen megfogalmazni kérésünket?
Valószínűleg azért is bonyolódunk ilyen jellegű pszichológiai üzenetküldözgetések hadába, mert sokszor mi magunk sem tudjuk, hogy mi a bajunk, mit is szeretnénk, s jó lenne, ha a másik csak úgy leolvasná az arcunkról, kikövetkeztetné a hangsúlyunkból a tényleges célt. Csakhogy mivel a másik nem gondolatolvasó, ez általában nem sikerül, ami aztán jó nagy veszekedésbe viheti a legegyszerűbb kommunikációt is.
Ha azt tapasztaljuk, hogy gyakran torkollik a jól indult, nyugodtnak látszó beszélgetésünk hajtépésbe, érdemes a következőkre figyelnünk:
- Próbáljunk kevesebb utasítással élni, és több kérést megfogalmazni!
- Merjünk bátrabban és nyíltabban beszélni az érzéseinkről!
- Próbáljunk többször E/1-ben fogalmazni, amikor visszajelzést adnánk a másik mondandójáról: Én úgy gondolom, úgy érzem, számomra ez azt jelenti
- Bátrabban jelezzük vissza, ha a másik mondandója mögött feszültséget, idegességet vagy bármilyen negatív érzést vélünk felfedezni: úgy érzem, hogy most nagyon feszült vagy, el tudod mondani, hogy miért?
- Kérdezzünk többet! Főleg az érzésekről: Miért vagy fáradt? Mi történt? Megbeszélhetjük? Jól érzem, hogy…?
Idővel azt fogjuk tapasztalni, hogy egy jobban kezdett kommunikáció, illetve egy jobb válasz egészen más mederbe fogja terelni a beszélgetést, és a megszokott „már megint kezdődik!” viták helyett valóságos interakciót fogunk tudni lebonyolítani, amiben nemcsak a másik, hanem mi magunk is jobban fogunk élvezni.