„Az asszertivitás trükkje, hogy nincs trükk. Lehetsz Önmagad. Elmondhatod, amit érzel, ami benned zajlik. Megmutathatod a belső valóságodat, a valódi igényeidet, azt, aki tényleg vagy. Ezzel tudsz igazán erős lenni befelé és kifelé is. Ezáltal tudsz olyan kapcsolatokat teremteni, amelyekben sokkal több az öröm, mint a fájdalom.” – Pintér Tamás
Azonban az asszertív kommunikációt a gyakorlatban egyáltalán nem olyan egyszerű megvalósítani. Gondoljunk csak bele abba, hogy amikor érzelmileg egy kiborító és túlfűtött helyzetben vagyunk, akkor sokszor nagyon nehéz tisztán, torzításmentesen kimondani azt, hogy mi van bennünk, mire vágyunk, illetve azt is meghallani, hogy mit szeretne a másik fél. Egy kommunikáció során legtöbbször azt gondoljuk, hogy őszinték vagyunk, azonban valójában nem vagyunk azok. Hiszen amikor a másik emberről beszélek vagy minősítem pl.: „önző vagy, nem lehet benned megbízni” stb., és nem a saját érzéseimet, valódi igényeimet kommunikálom, akkor valójában rosszul vagyok őszinte.
Az emberek általában három fő kommunikációs stílust alkalmaznak a kapcsolataikban, ezek a passzív, agresszív és asszertív. A passzív kommunikációs stílussal rendelkező személy enged a kéréseknek, és belemegy olyan döntésekbe vagy cselekedetekbe, amelyekkel esetleg ő nem is ért egyet. Ez azt eredményezheti, hogy tehetetlennek érzi magát, és képtelen a változtatásra, hiszen a saját vágyak elfojtása bosszúsághoz és frusztrációhoz vezethet hosszútávon. Így a passzív viselkedésbe beletartozhat a sírás, a duzzogás és az is, hogy megpróbálják rábeszélni vagy közvetve meggyőzni a másikat, hogy tegyenek meg dolgokat nekik. Az agresszív kommunikációs stílus azt jelenti, hogy az egyén nem hallgatja meg mások véleményét. Elutasíthatja mások szükségleteit, céljait és érzéseit, és a kéréseit parancsként fogalmazza meg és fejezi ki. Ez a kommunikációs stílus negatív érzéseket kelthet másokban, és gyakran azt eredményezi, hogy a kérést vagy elutasítják, vagy nem teljesítik. Ennek eredményeképpen az agresszív kommunikációs stílust alkalmazó egyén a végén frusztráltnak vagy elszigeteltnek érezheti magát.
Most nézzük meg, hogy mi az a 4 lépés, amit fontos és szükséges elsajátítani, ha asszertívan szeretnénk kommunikálni a kapcsolatainkban: (1) a megfigyelés, (2) az érzés felismerése, (3) a szükséglet felismerése és (4) a kérés megfogalmazása.
Megfigyelés: Első lépésként fontos, hogy megpróbáljuk objektíven megfigyelni, hogy mi is történt az adott helyzetben. Tehát fontos, hogy a megfigyelés után konkrétan meg is tudjuk fogalmazni a másiknak, hogy mi történt. Ha a másik személy tett valamit, akkor pontosan le kell írni a viselkedését, pl.: amikor tegnap szembe jöttél az utcán nem köszöntél. Ha valami olyasmiről van szó, amit a másik mondott, akkor a lehető legpontosabban kell idézni. Ez a lépés arra szolgál, hogy a másik fél is tudja, hogy pontosan melyik helyzetre gondolunk, amiről szeretnénk vele kommunikálni. Ebben a szakaszban fontos, hogy elkerüljük a másik minősítését, pl.: goromba, ellenszenves vagy tapintatlan volt, hiszen ez már az elején megakaszthatja a kommunikációt két ember között, mivel a másik ezt támadásként élheti meg. A lényeg, hogy tükröt mutassunk a másiknak, nem pedig az, hogy tovább bonyolítsuk a problémát.
Érzés felismerése: Második lépésként fontos azt felismerni, hogy milyen érzés van bennünk, amikor az az adott szituáció megtörtént vagy megtörténik. Ez például lehet félelem, düh, aggodalom stb. Minden, ami belőlem jön, rólam szól. Ez a legfontosabb része az asszertív kommunikációnak, hiszen arra ösztönzi a másik felet, hogy meghallgassa, amit mondani szeretnénk neki. Itt nagyon fontos arra figyelni, hogy „Én üzenetek”-ben fogalmazzuk meg az érzéseinket, pl.: „Aggódom, amikor sokáig nem hallok felőled, mert azt hiszem, hogy valami bajod történt.”
Szükséglet felismerése: A harmadik lépés a szükséglet felismerése, ami bizony nem könnyű dolog. Felismerni azt, hogy az érzéseink, a dühünk, az aggodalmunk mögött milyen szükséglet áll valójában. Például, hogy „arra lenne szükségem, hogy biztonságban érezzem magam, hogy megöleljenek, hogy elismerjenek és már nem is lennék ennyire zaklatott.” Ez lesz igazából a híd az esemény/szituáció és az érzések között.
Kérés megfogalmazása: Végül fontos odafordulni a másik felé és megmondani egyértelműen, hogy mire kérjük őt, azért hogy a mi szükségletünk teljesülni tudjon. Fontos, hogy azt mondjuk el, hogy mit szeretnénk, és ne azt, hogy mit nem szeretnénk. Ez az a lépés, amely megkülönbözteti az asszertivitást az agressziótól. Az asszertivitás tehát azt jelenti, hogy választási lehetőséget adunk magunknak, és a másiknak is egyaránt.
Szeretettel ajánlom az alábbi könyveket a témával kapcsolatban:
- Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1-2.
- Sue Hadfield és Gill Hasson: Asszertivitás