„Mindent érted tettem, feláldoztam magam, hogy neked jó legyen” – hangzik a klasszikus mondat. S ezzel mintha kijelentenék azt is, hogy örökké hálásnak kell lenni. Egy mártír típusú szülőnek pedig valóban örökre hálásnak kell lenni, hiszen a szeretete kétélű fegyver: örökre fogva akar tartani.
Mindig túlvállalja magát, mindig mások igényeit helyezi előtérbe, de ezt hangoztatja is. Tudod te, hogy mennyit dolgoztam azért a mobiltelefonért? Van fogalmad arról, hogy mennyit küzdöttem érted? Ezekkel mintha azt is mondaná, hogy én vagyok az az omnipotens hatalom, akitől az egész életed függ, akinek mindig hálásnak kell lenned. Ez viszont már egy játszmahelyzet, ami nem egészséges kommunikáció és nagy károkat okozhat, főleg gyerekkorban, amikor még nem áll módunkban hatékony védekezési stratégia.
Játszma során a Mártír az Áldozat szerepét tölti be, aki várja, hogy a Megmentő – jelen esetben a gyerek vagy a másik szülő – megmentse. Provokál kijelentéseivel, és várja, hogy betölthesse szerepét: ha megmentik, akkor befejeződik a játszma, ami nem kielégítő számára, tehát újat kezd. Ha a gyerek vagy a férj azonban fellázad, ellent mond, akkor Üldözőbe vált: – Egész nap a konyában állok, míg ti nem csináltok semmit, hiába kérek, nem figyeltek, – és keres magának egy Áldozatot. Ha belemegyünk a játszmába, és felvesszük a szerepeket, akkor a végén mindenki bezsebelheti a zsetonokat: a gyerek/másik szülő a Megmentőét (szegény anya/apa, annyit dolgozik), a Mártír pedig azt, hogy ő mennyire jó, szerető szülő, mindent képes feláldozni a családjáért. Idővel ezek a szerepek rögzülnek, egyre gördülékenyebben mennek a játszmák, egyre több a nyereség,
de valójában ott áll a gyerek, aki azt érzi, hogy nem kap megfelelő törődést és figyelmet.
A Mártír szülő mindig „túlszeret”, nem képes a határok tartására, és nem életkornak megfelelően bánik a gyerekkel. A túlgondoskodás valójában róla szól, őt nem szerették eléggé, neki hiányzik valami, talán az intimitás, a biztonság, de ennek nincsen tudatában, kialakít magában egy manipulatív stratégiát, és elkezdi a gyereken leverni. Követeli a tiszteletet és szeretetet, holott ő nem képes tisztelni a másik határait: beront a pubertás szobájába, meglesi az üzeneteit, eljátssza, hogy nagyon beteg, csak, hogy ne hagyják egyedül. Becsapós, hiszen voltaképp nagyon nagy szeretettel és törődéssel megáldott emberek, akik valóban nagyon törődnek a gyermekkel, de ezek nagy része a saját megnyugtatásukról szólnak.
Ahogy telik az idő, egyre látványosabbá válik, hogy mennyire nehezen élik meg a leválást, és mindenáron fenn akarják tartani a korai szimbiotikus viszonyt: úgy segítenek, hogy nem kérik meg rá őket, elintéznek olyan dolgokat, amiket a felnőtt gyerek is képes: halogatják a gyerek elköltözését, féltékenyek a választott társra, megsértődnek és duzzognak, sokszor nagyon gyerekesen viselkednek, felhánytorgatnak és bűntudatot keltenek: hát nem vagyok már fontos neked? Miért nem hívsz fel?
Az egészséges érzelmi kommunikáció egy Felnőtt állapotból indul, aki az itt és most – adott helyzethez kapcsolódó – valódi érzelmeit tudja éretten megnevezni: hiányzol, rád gondoltam, hogy vagy…? Ebben nincs bűntudatkeltés, manipuláció, felnőttként tekint a másikra is. Ha szeretne is gondoskodni, akkor előbb kérdez: mit tudok segíteni, szólj, ha kell valami, stb. Valóban ismeri a gyerekét, a személyiségét, az igényeit, és azokra tud hatékonyan reagálni.
Anyaként/apaként megtanuljuk kiolvasni a gyerek viselkedéséből, hogy mi az az igény, amit ki szeretne elégíteni, de nem tud: miért sír, hogyan sír, miket mond, miért csapkod dühösen, miért vonul el durcásan, vajon milyen érzés és gondolat húzódhat meg a viselkedés mögött. A Mártír szülő azonban egyáltalán nem kíváncsi erre: neki van egy vágya (örökké szeressenek) és ezt szeretné kielégíteni, amihez eszközként felhasználja a gyerekét. Azért szültem, hogy teljesebb legyen az életem. Csak miattad érzem magam boldognak: ezek olyan hatalmas és erős kifejezések, melyek akkora terhet rónak a gyerekre, amit nem bír el. Nem felelhet egyetlen ember a másik boldogságáért, mint ahogy nőként sem csak anyák vagyunk, vagy férfiként csak apák.
Egy Mártír szülő gyereke, aki kívülről azt élte meg, hogy neki nagyon jó dolga volt, hiszen mindent „alátettek”, a felszín alatt azzal szembesült újra és újra, hogy valójában ő nem fontos, az ő igényei nem számítanak. Felismerni a Mártír szülőt önmagunkban, vagy szüleinkben komoly önismereti folyamat. Felnőttként azt lehet tudatosítani magamban, hogy már nem vagyok az a gyerek, aki a szüleitől függ, nem az én felelősségem az ő boldogságuk, dönthetek másként, lehetek empatikus és megértő velük, de nem kell azt tennem, amit ők akarnak.
Ha felismered helyzetedet, várunk szeretettel március 18-án Mérgező szülők című előadásunkon: https://tixa.hu/mergezo-szulok
A kiemelt kép a Freepikről származik