„Az a pasi egy igazi pszichopata.” Talán kevés az olyan olvasó, aki még sosem hallott hasonló megnyilvánulásokat elhangzani ismerősei, barátai, esetleg rokonai szájából. Manapság egyre több pszichológiai kifejezés épül be a köznyelvbe, és szolgál olyan egyének személyiségének leírására, akiknek az eredeti fogalomhoz kapcsolódó jellemzőket tulajdonítunk. De vajon melyek ezek a jellemzők? Milyen asszociációk aktiválódnak a fejünkben, ha meghalljuk a kifejezést: pszichopata? Érzéketlen, érzelemmentes? Felszínes? Öntörvényű? Erőszakos? Kiszámíthatatlan? Rideg, manipulatív? Önző? Gépies, együttérzésre képtelen? Vagy talán felelőtlen, erkölcstelen? Velejéig romlott? Ha jobban belegondolunk, mit is jelenthet – a szó szoros értelmében – az, hogy valaki „egy igazi pszichopata”, talán ezek a kifejezések juthatnak eszünkbe.
A pszichopátia a pszichiátriai szaknyelvben korábban használatos értelmében egy olyan, súlyos mentális zavart jelöl, amelyet ma már antiszociális személyiségzavarnak nevezünk. Antiszociális. Ismét egy olyan kifejezés, amellyel – köznyelvi értelmében legalábbis – gyakran egy bizonyos személyiségtípussal rendelkező személyeket írunk le – általában olyan egyéneket, akik visszahúzódóak, zárkózottak, nem szeretnek társaságban lenni, sőt – akár kedvelik is az egyedüllélet. Az ilyen típusú, befelé forduló embereket azonban semmiképp sem antiszociális, sokkal inkább aszociális magatartással lehetne jellemezni.
Az antiszociális magatartást mutató egyének olykor egyáltalán nem visszahúzódóak, hajlamosak azonban a társadalmi normákat és szabályokat nyíltan, vagy rejtett módon sértő viselkedésre. A korábbiakban felsorolt asszociációnk többsége ugyanakkor helytálló lehet – az antiszociális személyiségzavarban szenvedő egyén ugyanis képtelen valódi érzelmek átélésére. Ijesztően hangzik, nem igaz? Mi vezethet egy olyan pszichés állapothoz, amely emberi természetünk egyik legalapvetőbb aspektusától fosztja meg az érintetteket? Sokak fülében talán már cseng is a sokáig helyesnek vélt válasz: gyermekkori traumák. Egyrészről, a kisgyermekkorban elszenvedett traumák valóban hajlamosíthatnak a pszichopátiához gyakran társított személyiségjegyekre. Az arra való képesség, hogy valaki sikeresen beilleszkedjen a társadalomba, kétségtelenül a családon belüli szocializáció folyamatában gyökerezik. Ha a korai kötődés mintázataiban, illetve a személyiségfejlődésben súlyos zavar következik be, annak a későbbiekben drámai következményei lehetnek az egyén társas magatartását illetően. Lehetséges az is, hogy a zavar bizonyos tapasztalatok idegrendszeri lenyomataként alakul ki. Másrészről azonban az antiszociális személyiségzavar és a gyermekkorban átélt traumák viszonya máig vitatott, és számos kutatás alapját képezi. Egyes kutatások szerint jelentős mértékű együttjárás mutatható ki a traumatikus élmények és a pszichopátia között, míg más szerzők eredményei nem utalnak a két jelenség közötti határozott párhuzamra.
A modern tudomány a korai tapasztalatok lehetséges behatása mellett is inkább a genetikai faktorokban véli felfedezni a pszichopátia mögött meghúzódó okokat. Az antiszociális személyiségzavar kialakulásában ugyanis bizonyos agyi rendszerek működészavara játssza a főszerepet. Az érintett egyének homloklebenyének funkciózavara, illetve a homloklebeny más, érzelemfeldolgozásban és viselkedésszabályozásban részt vevő agyi területekkel való kapcsolatrendszerének sérülése az, ami a pszichopaták személyiségének és gondolkodásmódjának jellegzetességét adja.
Az érintett agykérgi területek érése a szocializáció és a társadalmi normák elsajátításának alapja. Az erkölcsös, etikus magatartás tehát – biológiailag – eleve elrendelt módon nem tartozik az antiszociális személyiségzavarral diagnosztizált egyének viselkedéses repertoárjába. Érzelmi feldolgozásuk és gondolati folyamataik alapjaiban eltérnek attól, amit mi – érett és megfelelően működő agyi hálózatokkal rendelkező emberekként – normálisnak gondolunk, ez pedig olyan manipulatív, vagy akár kegyetlen cselekedetekre hajlamosíthatja őket, amiket gyakran felfoghatatlannak vélünk.
Régóta foglalkoztat bennünket, mi játszódhat le az efféle emberek fejében, amikor megdöbbentő szörnyűségeket követnek el – nem véletlenül népszerűek manapság az olyan sorozatok, amelyek például hírhedt sorozatgyilkosok elméjébe ígérnek betekintést. Saját, egészséges látásmódot biztosító szemüvegünkön keresztül azonban még a legrészletesebb és legelmélyültebb dokumentumfilmek hatására sem értjük meg teljesen, mi az, ami képessé teszi ezeket az embereket olyasmire, amivel talán még legvadabb rémálmainkban sem találkoztunk. Szerencsére. Ha ugyanis képesek lennénk őket teljes mértékben megérteni, az nem feltétlenül jelentene jót pszichés jóllétünk szempontjából. A téma iránti érdeklődésünk azonban természetes – arra pedig nagyon is képesek vagyunk, hogy tanuljunk a borzongató tetteikről elhíresült emberek múltjáról, motivációiról, személyiségéről, tetteiről, és gyarapítsuk ismereteinket, valamint bővítsük látókörünket az egyik legrejtélyesebb emberi személyiségtípusról való tudással. Ehhez pedig napjainkban egyre több forrás áll rendelkezésünkre.
Felhasznált irodalom:
Fallon, J. H. (2017). Neuroanatomical background to understanding the brain of the young psychopath. In Biosocial Theories of Crime (pp. 395-421). Routledge.
Szabó, E., Galambos, A., Szabó, J., & Kökönyei, G. (2016). A pszichopátiás személyiségzavar altípusai: elsődleges és másodlagos változat. Alkalmazott Pszichológia, 16(4), 49-70.
Tiihonen, J., Koskuvi, M., Lähteenvuo, M., Virtanen, P. L., Ojansuu, I., Vaurio, O., … & Lehtonen, Š. (2020). Neurobiological roots of psychopathy. Molecular psychiatry, 25(12), 3432-3441.