Hogyan törhetsz ki a kilátástalanság fogságából?!

A kilátástalanság egyfajta kiszolgáltatottság érzet, ami jellemzően félelemmel jár együtt, mögötte pedig bizonytalanság rejlik. A jó hír, hogy a megoldás kulcsa nálad van!

A kilátástalanság megbénít, tehetetlenséget és olykor még haragot is kiválthat benned. Kívülről várni a segítséget lehet, csak nem érdemes, mert a környezeted nem feltétlen látja vagy érti, hogy valójában miben vagy benne. Lehet azért, mert nem panaszkodsz, de lehet azért is, mert közönyös, érdektelen, vagy éppen a rendszerben nincs megoldás stb. Ebből fakadóan a számodra legmegfelelőbb segítség nem onnan érkezhet.

Hogyan tudod megteremteni magadnak a stabilitást és a biztonságot?

Mit tehetsz, sőt, mit kell megtenned magadért azért, hogy kitörj ebből a kalitkából?

A legegyszerűbben megfogalmazva: erősítsd meg saját magadat és vedd kezedbe az irányítást.

Az alábbi 8 lépés ebben tud segíteni:

  1. Ismerd meg önmagad – szerintem ez a legfontosabb a ”szabaduláshoz”! Hogy miért? Mert a jelenlegi helyzeted kialakulásához te is kellettél. Valamiért eddig kiszolgáltad ezt a rendszert, már csak azzal is, hogy hagytad, a dolgok úgy történjenek, ahogy és oda vezessenek, ahova. Ezen akkor tudsz változtatni, ha megismered a saját történetedet, az abból fakadó működésedet és teszel azért, hogy változz. A régi bevált mintáid lehet, hogy egy ideig szolgáltak téged, de ha az életed jelenlegi szakaszában nem építő módon működnek, akkor érdemes átírni őket. Ehhez pedig önismeret kell, amit én kifejezetten pszichológus segítségével ajánlok megszerezni. Semmi bajom az egyéb segítő szakmákkal, de vannak helyzetek, amikor azt gondolom, másfajta segítség nem jöhet szóba.
  2. Nézz rá a kapcsolataidra – mert meglehetősen nagy stresszforrások lehetnek és valószínűleg kötődnek a kilátástalanság-érzethez is. Ezzel kapcsolatban fontos megérteni, hogy könnyebb magadon változtatni, mintsem másokat megváltoztatni, sőt, olykor inkább érdemes elengedni őket. Olyan emberekkel vedd magad körbe vagy tarts kapcsolatot, akikkel egyensúlyban tudsz lenni, akik inkább építenek és nem leépítenek, akik támogatni és megerősíteni tudnak és nem lehúzni.
  3. Állítsd fel a határaidat – a kilátástalanság egy másik forrása a határtalanság, amikor pl. másokat rendre magad elé helyezel. Ilyenkor a szükségleteid jellemzően a háttérbe szorulnak, elhanyagolod saját magadat, se időd, se energiád nincs arra. hogy azt csináld, amit igazán szeretnél, vagy ami neked örömet okoz. Ide tartozik a nemet mondás képessége is. Azt csináld, amihez tényleg van kedved, időd és energiád. Mérd fel az igényeidet és fejezd is ki őket.
  4. Étkezz egészségesen – nem holmi diétára gondolok. Inkább a rendszerességre, a megfelelő és változatos táplálkozásra, amely az idegrendszert is támogatja. Sem csontsoványan, sem túlsúllyal küzdve nem állsz az erőnléted magaslatán, amire bizonyos nehéz helyzetekben szükséged lehet. Ha kiürülnek az ásványianyag- és vitaminkészleteid, az ellenállóképességed csökken, könnyen megbetegszel és a helyzet csak még kilátástalanabbá válhat.
  5. Mozogj rendszeresen – a stresszoldásra talán legjobb mozgásforma a futás, a biciklizés és az úszás, tehát a viszonylag monoton jellegű sportok. Azonban bármilyen testmozgás segíthet annak az energiának a felhasználásában, ami a kilátástalanságból eredő stresszből fakad. Próbálj meg min. 30 percet mozogni legalább heti 3-4 alkalommal. Válassz valami olyasmit, amit élvezel, és amit rendszeresen be is tudsz iktatni az életedbe. Viszonylag sok otthon is elvégezhető edzés található már az Interneten is, de a legegyszerűbb, ám rendszeresen végzett séta ugyanúgy segíthet.
  6. Meditálj – mert az is segíthet a stresszkezelésben és az elméd lecsendesítésében. Fortyogó, háborgó, félelemben lévő elmével nem megy a gondolkodás, gondolkodás nélkül pedig marad a kilátástalanság. Sokféle meditáció létezik, próbálj ki többet és találd meg a számodra leginkább megfelelőt. A kulcs itt is a rendszerességben rejlik. Szánj rá időt minden nap és érzékelni fogod, hogy nyugodtabban kezeled és tisztábban látod a nehezebb helyzeteket is.
  7. Aludj eleget – az alvásigényünk ugyan eltérő, de talán a min. 6 – 8 órában megegyezhetünk és abban is, hogy az éjfél előtti alvás szinte a legértékesebb szakasz. Az alváshiány, vagy a nem megfelelő minőségű alvás, alacsonyabb megküzdési – és kisebb megoldási képességhez vezet. A kimerültséggel együtt sokkal ingerlékenyebb leszel, a reálisnál sötétebben látsz bizonyos helyzeteket és még az egészséged rovására is mehet. Segíthet benne a sport, a meditáció, a megfelelő étkezés és a következő pont is.
  8. Légzéstechnika – hasonlít a relaxációra, de gyorsabban elvégezhető. Lényegében ez egy gyors lehetőség arra, hogy lenyugtasd magadat. Amikor stresszben vagy, a légzésed felgyorsulhat és felszínessé válhat, ezzel is fokozva a stressz testre gyakorolt hatásait. A légzés korrekciója gyorsan rendezheti az izgalmi állapotot és inaktiválhatja a stresszfaktort. Gyakorold naponta kétszer. Amikor már jól megy otthon, akkor kezd el gyakorolni különböző helyzetekben, mint pl. buszon ülve, TV nézés közben, munkahelyen stb. Kívülről nehezen észrevehető!

Vegyél lassan levegőt, (ne mély belégzésre gondolj!) és közben mondd magadban „1”, majd fújd ki a levegőt és mondd magadban” lazíts”, vegyél újra levegőt és mondd magadban „2”, fújd ki és mondd „lazíts”.
Ismételd ezt 10-ig, majd kezdd el visszafelé 1-ig. Próbálj meg mindent kitörölni az agyadból. Segíthet, ha a számokat és a „lazíts” szót „megjeleníted” a fejedben.

Bizonyára észrevetted, hogy többször előjött a rendszeresség, mint kifejezés, mert ez az egyik elengedhetetlen része a változási folyamatnak. Kitartással, türelemmel és következetes viselkedéssel te is kiutat találhatsz a most még kilátástalannak tűnő helyzetekből. Saját életed főszerepe már a tiéd, legyél benne te a rendező is, hogy olyan legyen, amilyet TE szeretnél!

Király Gertrúd hivatalos weboldala

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...