Egy előző cikkemben már írtam arról, hogy mit is jelent az anyaseb és az apaseb, illetve hogy kialakulásuk hátterében milyen tényezők húzódhatnak. Ebben a cikkben a fenti szülősebekből történő gyógyulási lehetőségeket veszem górcső alá. Bármilyen nehéz is, a belső gyermekkel való kapcsolat révén lehet kapcsolatot teremteni a fájdalmakkal is.
Azonosítás: Fontos, hogy engedd meg magadnak, hogy elismerd, mi történt veled. Adj hangot annak a gyermeknek, akinek nem elégítették ki az érzelmi szükségleteit, akit nem láttak, nem szerettek és nem értékeltek olyannak, amilyen. Adj teret a belső gyermekednek, hogy elmondhassa a történetét, és hallgasd meg figyelmesen, amit mondani akar. A naplóírás óriási segítséget nyújthat ebben a lépésben. Az írás vagy a rajzolás közben kérdezd meg a belső gyermekedtől, hogy mire van szüksége most, és mit szeretne elmondani neked és az édesanyjának. Ne lepődj meg vagy ne aggódj, ha közben bűntudat és szégyenérzet kúszik be, hiszen a kötődési sebek hajlamosak felszínre hozni ezeket az érzéseket. Ezek védekező mechanizmusok, és tudd, hogy ezek normális érzések, amelyeknek fel kell merülniük. Ha bűntudatot vagy szégyenérzetet tapasztalsz, javaslom, hogy megfigyelői állapotból kövesd őket. Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket: „Bűntudat és szégyen, miért vagy itt?”; „Mit akarsz tőlem?”; „A múltból vagy a jelenből jöttél?”. Miután feltetted ezeket a kérdéseket, tarts egy hosszú szünetet, és figyeld meg, mit érzékelsz a testedben. Ezután írj naplót a felszínre került érzelmekről, gondolatokról és érzésekről, lehetőleg a természetben vagy egy nyugodt környezetben.
Támogatás és határok: A terápia elengedhetetlen mindenkinek, aki anyasebből vagy apasebből gyógyul. Különösen olyan terapeutát érdemes keresni, aki jártas a trauma és a poszttraumás stressz zavar, a kötődési trauma, a mindfulness meditáció és legfőképpen a határok terén. Szükséged lesz határokat tartani mind a szülő(k)kel szemben, akik esetleg megsebeztek, mind pedig azért, hogy megvédd magad a másokkal való jelenlegi és jövőbeli kapcsolataiban. Még ha gyermekkorodban azt az üzenetet kaptad is, hogy az igényeid nem elég fontosak ahhoz, hogy teljesítsék őket, ez nem jelenti azt, hogy most, felnőttként ne tudnád megvédeni magad.
Kíváncsiság: A gyógyulás következő lépése az önismeret, ami segít megállítani, hogy az anyaseb vagy az apaseb ne okozzon kárt a saját életedben és a következő generációkban sem. A szülősebekkel rendelkezők elszakadnak önmaguktól, beleértve a saját szükségleteiket is. Olyan sokáig másokat helyeztek előtérbe, hogy a saját szükségleteik elfojtása második természetükké vált. Ha kíváncsivá és vizsgálódóvá válsz önmagaddal szemben, az egy módja annak, hogy lelassítsd azt, hogy másokat a saját életedben előtérbe helyezz, és megtudd, hogy mire van szükséged ítélkezésmentes, átgondolt módon.
Kapcsolódás önmagadhoz: Nem baj, ha ezt a következő lépést igazságtalannak és nehéznek érzed. Mivel nem kaptál megfelelő szülői nevelést, fontos, hogy ezt magadtól is megkapd azáltal, hogy újra szülői nevelést kapsz a belső gyermekedtől. És teljesen normális, ha eközben felszínre tör a bánat, a düh és a szomorúság. Lassan haladj. Légy nyitott és gyengéd önmagaddal, miközben küzdesz és botladozol a saját életutadon. Légy szeretetteljes önmagaddal szemben a bizonytalanság idején, vagy amikor hibázol.
Megbocsátás és elfogadás: Érthető az is, ha a szülőket akarjuk hibáztatni, de sok esetben a szülő a körülményeket figyelembe véve a legjobbat tette, amit tehetett. Olyan dolgok, amelyek talán nem teljesen a szülő irányítása alatt álltak befolyásolhatták azt, hogy mint szülő hogyan tudott vagy nem tudott biztonságos és szeretetteljes kötődést kialakítani a gyermekével. Gondolkodj el szüleid gyermekkoráról a lehető legobjektívebben. Milyen típusú kihívásokkal kellett szembenézniük? Hogyan jellemeznéd a szüleiddel való kapcsolatodat? Ez segít látni azt a folyamatot, melynek során a szüleid átadták neked a sérülését. Ez segít a megbocsátás felé vezető úton való elindulásban, de nem a veled szembeni bántalmazásért vagy elhanyagolásért, hanem azért, ahogyan a saját sebeik okozták a kirohanást. Tartsd észben, hogy a cél a saját gyógyulásod, és hogy megszabadulj a szüleid mérgező hatásaitól. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megnyílsz a velük való kapcsolatnak, ha ezt nem érzed biztonságosnak vagy egészségesnek számodra. Sokszor ellenállunk a megbocsátásnak, mert úgy érezzük, hogy ezzel a bántalmazó mentesül a felelősségre vonás alól, de a megbocsátás arról szól, amire neked van szükséged, nem nekik. Ennek ellenére fontos, hogy képesek legyünk megbocsátani magunknak is, minden olyan egészségtelen viselkedésért, amelyet a múltban azért követtünk el, mert úgy nevelkedtünk, hogy azt gondoltuk, ez normális. A gyógyulás szerves része annak felismerése, hogy az anyaseb vagy az apaseb nem a te hibád.
Hallgass magadra, és kövesd az intuíciódat, hogy mire van leginkább szükséged a gyógyulási folyamat során. Ahogy elvégzed a fájdalmas gyermekkori élményeid feldolgozásával járó munkát, meggyógyulhatsz a fájdalmadból, erőt meríthetsz abból, amin keresztülmentél, és megakadályozhatod, hogy az anyasebed vagy apasebed a következő generációkra is rátelepedjen.