Több évtizeddel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy a szülők szerepe a gyermek biológiai szükségletének kielégítése, hiszen emberként a gyermekek a többi fajhoz képest későn válnak képessé arra, hogy maguk számára gondoskodjanak ezekről. A pszichológiai kutatások során azonban hamar kiderült, hogy ez közel sem így van: a szülő elsődleges funkciója nem ez, a kötődés elsősorban nem ezért alakul ki, és sokkal nagyobb szerepe van a lelki biztonságnyújtásnak, mint előtte gondoltuk. Azok a gyermekek, akiket fizikailag tökéletesen ellátnak, de nem kapnak simogatást, érzelmi odafigyelést, rengeteg hátrányban részesülnek.
Jeffrey Young, a sématerápia megalkotója arra mutatott rá, hogy a visszatérő, tartós és intenzív negatív érzelmi állapotokat okozó, életünket uraló sémák kialakulásának hátterében elsősorban a gyermekkorban betöltetlen szükségletek állnak. Ezekből ötöt azonosított, amely mindenkiben megvan, de eltérő, hogy kiben melyik mennyire erős, így leginkább a szülő megfelelő ráhangolódása számít ezekre, és természetesen azok a traumák is befolyásolhatnak, melyek rajtunk kívülálló okok miatt történtek.
Biztonságos kötődés (biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény)Biztonságos kötődés akkor tud kialakulni, ha a szülő megfelelő érzékenységgel tud reflektálni és reagálni a gyermek belső állapotaira. Mindebben hatalmas szerepet játszik az anya megtartó szerepe, ahol a negatív érzelmeket is képes befogadni, és azokat átdolgozva, már befogadható formában visszatükrözni a gyermek számára. Ha biztonságosan kötődöm, akkor egy olyan belső modellem alakul ki, amely azt sugallja számomra, hogy a másikra stabilan számíthatok, kötődni jó dolog, ugyanakkor megvan a szabadságom is arra, hogy ebből a bázisból kiindulva, időnként visszatérve tartalékért felfedezzem a világot. Így azoknál, akiknél az anya, elsődleges gondozó valamiért nem stabilan elérhető – akár konkrét szeparáció történik, akár például valamely problémákkal küszködik tartósan, amely miatt érzelmileg nem tud stabilitást adni, kiszámíthatatlan a reakciója – a „túlélés” érdekében egy olyan minta alakul ki, amely azt sugallhatja, hogy jobb, ha nem is számítok másokra, és megoldok mindent egyedül magam, vagy mindig a másik mellett kell lennem, és le kell mondanom a saját igényeimről a kapcsolat érdekében.
Autonómia, kompetencia és én-azonosság érzése
A túlféltő, vagy túlságosan korlátozó szülők mellett gyakran sérülést szenved az autonómia és én-azonosság érzés igénye. A szülő látszólag csupa jóindulatból (rengetegszer persze saját szorongásaiból) kiindulva elintéz mindent a gyermek számára, megoldja helyette a dolgokat, még tizenévesen sem meri elengedni boltba, vagy nem engedi barátkozni. Pedig az önbizalom, a kompetencia érzés csak úgy tud kialakulni, ha egyre nehezedő helyzetekben van lehetőségem megtapasztalni azt, hogy képes vagyok dolgokra. Ha képesek elengedni a kezem, és megadni azt a szabadságot, hogy van, amikor nem sikerülnek a dolgok. A modern időkre jellemző ún. helikopterszülőség pont ezt lehetetleníti el, és csinál a gyermekből szorongó, passzív, másikra utalt felnőttet.
A túlságos korlátozás szintén hasonló hatást érhet el a megmérettetések hiányában, ráadásul kellő tér nélkül a gyermek kevésbé képes felfedezni azt, hogy mely dolgok teszik őt személyesen boldoggá, miben jó ő.
A jogos igények és érzelmek kifejezésének szabadsága
„Ne hisztizz!” „Túl sok vagy.” „Egy fiú nem sír.”
És ehhez hasonló mondatok, amelyek semmibe veszik, elhessegetik a másik érzelmeit, aktuális állapotát. Ez könnyedén egy hamis perszóna felvételéhez vezethet, melyben alkalmazkodva az elvárásokhoz, visszautasításra kerülnek a negatív, „nem elfogadott” érzelmek. „Nem is tudom, mire vágyok valójában” – hangzik sokszor a mondat azoktól, akiknek ezen szükséglete kielégítetlen volt, és ez könnyedén megágyazhat megalkuvó, mérgező helyzeteknek, és a bennük ragadásnak.
Spontaneitás és játék
A gyermekkor ne kis-felnőttkor legyen!
A léleknek sokkal nagyobb szüksége van a kezdeti években a játékra, a szabadságra, a nevetésre és a „céltalanul” eltöltött időre, mint a szigorúan meghatározott menetrendre és a nyolcvanadik fejlesztésre. Tudom, sokszor úgy tűnhet, hogy már születéskor le van valaki maradva, mert a munkáltatók pályakezdőként is 6+ év munkatapasztalatot várnak el, és ebben a versengő világban úgy tűnhet, hogy azzal teszünk a legjobbat, ha teljesen betáblázzuk az időt. De ne felejtsük el, hogy a boldogság, a mentális egészség jóval fontosabb a külső sikerességnél!
Ez az igény akkor is sérülhet, ha a szülők instabilitása, bántalmazása, elfoglaltsága vagy korai elvesztése miatt a gyermek átveszi a szülő szerepét, parentifikálódik. Ilyenkor túlságosan hamar vállal magára életkorához nem illeszkedő feladatokat és felelősséget, melyben természetesen módon érezheti magát nem elégnek (hiszen nem is az ő dolga lenne!), de legjobb esetben is a saját igényei háttérbe szorulnak.
Reális keretek és önkontroll
A nagyszüleink által gyakran alkalmazott tekintélyelvű neveléssel szemben sokan követik el azt a hibát, hogy teljesen az ellenkezőjét próbálják csinálni, és semmilyen keretet, szabályokat, elvárásokat nem állítanak fel a gyermek számára. A probléma az, hogy a gyermeknek fogalma sincs arról, hogy milyen a világ, vagy hogyan vezesse az életét, így ezen kapaszkodók hiányában teljesen összezavarodva, gyakran „rossz”, vagy önkárosító viselkedésekbe belefutva keresi a biztonságos talajt.
Az édesanya feladata nem az, hogy barátnő legyen! Ez sokkal inkább az ő saját igényéről szól, mintsem arról, hogy mi lenne jó az utódnak: ami pedig az, hogy érezze a másikról, hogy ő a nagy, akire számítani lehet, és lehet mellette kicsinek lenni, hogy nem kell befogadni olyan dolgokat, amik megterhelők számára. Ahogy az sem feladata, vagy nem tesz vele jót, ha mindent megengednek neki: a rugalmas, de tisztán definiált határok kiszámíthatóvá teszik a világot, megnyugvást adnak a rengeteg ingerben, és az enélkül felnövekedők gyakran képtelenek munkahelyi, párkapcsolati kereteket tartani, mert megszokták, hogy „nekik mindent lehet”, hogy a világ köréjük rendeződik.
Hivatkozások
Young, J. E. , Klosko, J. S., & Weishaar, M. E. (2003). Schema Therapy. A Practitioner’s Guide. New York, Guilford Press.
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.
1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....
Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...
A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...
„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...
Könnyű minden szörnyű párkapcsolatért a másik felet valamilyen elmebetegséggel megbélyegezni. Szeretjük azt gondolni, hogy a rossz dolgok nem a mi hibánkból történnek. Ismerőseim például...