“Tudtam, hogy nem vagyok olyan ügyes, mint kellene, másnak sokkal gyorsabban menne. Elkezdett folyni rólam a víz, és éreztem, hogy egyre kevésbé tudok koncentrálni. Utólag százszor is végiggondoltam, hogy mit kellett volna mondanom vagy tennem.
De ott és akkor teljesen kiürült az agyam, mintha megbénultam volna…”
Talán sokunk számára ismerősek a fenti mondatok. Megmérettetés előtt állunk, teljesítenünk kéne egy jó értékelés vagy egy vonzó pozíció megkaparintásához, de mi egyszerűen nem tudjuk hozni azt a szintet, amire képesek vagyunk. Amennyire lehet, próbálunk felkészülni a kihívásokra, de a végeredmény mégis a teljes megsemmisülés. Lehet, hogy a teljesítményünk nem volt olyan rossz, mint amilyennek megéltük, a belső kudarc mégis rombolóan hat az önértékelésünkre. Könnyű azt gondolni, hogy egyedül vagyunk ezekkel az ellehetetlenítő belső folyamatokkal, de fontos tudnunk, hogy az emberek többsége küzd ehhez hasonló érzésekkel. Szerencsés esetben egyszeri alkalomról van szó, amit hamar felülír egy pozitív tapasztalat, de gyakori ismétlődés esetén a felerősödött szorongás óhatatlanul rányomja a bélyegét a teljesítményünkkel kapcsolatos elképzeléseinkre, és megnehezíti a felkészülésünket a következő próbatétel előtt.
A pszichológiai tanácsadás során meg szoktam kérni a klienseket, hogy idézzék vissza pontosan a történteket, és próbálják meg szavakba önteni azokat a gondolatokat, amik a teljesítési feladat közben átfutnak az agyukon. Általában kiderül, hogy bár egyrészről erősen koncentrálnak, hogy helyt tudjanak állni, másik oldalról az elméjük tele van becsmérlő, önsértő és önbeteljesítő negatív gondolatokkal. “Látod már megint nem megy…”, “Erre sem vagy képes…”, “Béna vagy…”, “Mondjál már valamit, te szerencsétlen…”, stb.
Próbáljuk meg elképzelni a helyzetet. Ott állunk életünk egyik fontos állomásánál, és az lenne a feladatunk, hogy a tőlünk telhető legjobbat tudjuk kihozni magunkból.
De hogyan is tudnánk ténylegesen koncentrálni úgy, hogy közben folyamatos szidalmazásnak vagyunk kitéve?
Már akkor is nagyon nehéz dolgunk lenne, ha valaki más kiabálna velünk. Az élsportolók is csak az évek rutinjának köszönhetik, hogy ki tudják zárni a tömegből érkező zavaró hangokat. Nekünk pedig egyenesen elménk legmélyéről érkeznek az ellehetetlenítő gondolatok. Hogyan is tudnánk önmagunk legjobb formáját megmutatni úgy, hogy közben az energiánk, és koncentrációnk egy része arra megy el, hogy saját magunk védelme érdekében, figyelmen kívül hagyjuk belső gondolatainkat. Be kell látnunk, hogy ezzel többszörösen megnehezítjük életünket és haladásunkat. Tehát bármennyire is természetesnek tűnhet saját magunk becsmérlése, fontos hogy megértsük, amíg ezen nem változtatunk, folyamatos akadályt gördítünk saját sikereink útjába.
Ahhoz, hogy megállítsuk ezt az önbeteljesítő folyamatot, először is meg kell ismernünk közelebbről a minősítő, a teljesítményünket hátráltató mondatokat. Hogy megértsük honnan érkeznek, mi célt szolgálnak, és hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy eltűnjenek. Minél pontosabban sikerül megragadni egy-egy maladaptív mondatot, annál közelebb jutunk a megszüntetéséhez. Ilyenkor nem csak a gondolat tartalma fontos, segít ha be tudjuk azonosítani a mondatszerkezetet, a minősítő hangszínt, a stílust, hogy szép lassan körvonalat kapjon az a belső karakter, aki belülről hátráltat bennünket.
Mikor sikerül pontosan leírni vagy kimondani a hátráltató mondatokat, gyakran kiderül, hogy nem is csak egy belső énrész akadályoz a szavaival, a stílusok elkülönítésével néha két-három karaktert is sikerül felismerni. Lehet, hogy ezek a karakterek elsőre inkább hozzánk hasonlónak tűnnek, de ha alaposabban megfigyeljük őket, jó eséllyel életünk fontos felettes szereplőire ismerhetünk bennük. Szülők, tanárok, edzők, osztálytársak akiknek a szavára gyerekként sokat adtunk, akiknek az elvárásait és csalódásait egyaránt magunkévá tettük az évek folyamán. Lehet, hogy olyan mondatokra találunk, amivel gyerekként gyakran találkoztunk, de eszünkbe idézhetnek érzelmileg megterhelő, megalázó helyzeteket is.
Bár innen még hosszú az út a sikeres zárásig, de ha sikerül őket beazonosítani, akkor máris jó úton járunk ahhoz, hogy feltérképezzük azokat a gyermek- és fiatalkori sérüléseket, amik hátráltatnak bennünket a sikereink elérésében.
A képek forrása: Unsplash, Pexels