Az emberi személyiség működése már régóta foglalkoztatja a pszichológiát. Eric Berne amerikai pszichiáter az úgynevezett strukturális modellben írta le, hogy a gondolkodás, az érzelmek és a viselkedés egységet alkotnak. E három szint együttese határozza meg, hogy adott helyzetben miként reagálunk. Berne megfigyelte, hogy amikor interakcióba lépünk másokkal, viselkedésünk gyakran nem pusztán a jelen pillanatból fakad: sokszor újrajátsszuk a múltból hozott mintákat, például gyermeki dühöt, lázadást vagy éppen túlzott szigorúságot. Ezek az ismétlődő viselkedésminták három alapvető énállapothoz köthetők: a Felnőtt, a Gyermeki és a Szülői énállapothoz.
A Felnőtt énállapot a racionalitás és a tudatosság tere. Ilyenkor a jelenben vagyunk, figyeljük a valóságot, adatokat gyűjtünk, elemzünk és higgadt döntéseket hozunk. Ez a működésmód nagyjából hatéves kor körül kezd kialakulni, de stabil formáját csak felnőttkorra, 25 éves kor után éri el.
A Gyermeki énállapot a spontaneitás, az érzelmek és az alkotó energia forrása. Ilyenkor szabadon örülünk, lelkesedünk, de ugyanígy félelmet, szorongást is átélhetünk. Gyakran előfordul, hogy felnőttként is gyermeki módon reagálunk – ugyanazok az érzések és gondolatok aktiválódhatnak, mint gyermekkorunkban.
A Szülői énállapot ezzel szemben a szabályok, elvárások és gondoskodó minták összessége. Magában hordozza mindazokat a viselkedési formákat, amelyeket a szüleinktől, tanárainktól, edzőinktől láttunk. Ez a részünk irányít, óv, figyelmeztet vagy éppen kritizál – másokat és sokszor önmagunkat is.
E három énállapot folyamatosan váltakozik bennünk, és az adott helyzethez igazodva kerül valamelyik előtérbe. A probléma akkor kezdődik, ha a Felnőtt énállapotunk – amely a tudatos jelenlétet képviseli – kimerül. Ilyenkor az érzelmeink és automatikus reakcióink veszik át az irányítást: a düh, a félelem, a merev szabályokhoz való ragaszkodás vagy a túlféltés elvihet minket a realitástól. Ennek következtében nehezebben értjük meg a másik embert, félreértelmezhetjük a helyzeteket, és könnyebben keveredünk konfliktusba.
A válás tipikusan egy olyan időszak, amikor ez az egyensúly megbillen. A válás joggal tekinthető kritikus-, sőt krízishelyzetnek. Ez egy hosszan tartó folyamat, amely rendkívüli módon igénybe veszi az ember erőforrásait – érzelmileg, mentálisan és gyakran fizikailag is. Különösen nehéz, ha a válás körülményei fájdalmasak: megcsalás, elhidegülés vagy elhúzódó konfliktusok esetén a pszichés stabilitás könnyen felborulhat. Ilyenkor a Felnőtt énállapot gyakran „lemerül”, és a Gyermeki vagy a Szülői működés kerül előtérbe.
Minél hosszabb ideig tart a válási folyamat, annál több energiát igényel a helyzet menedzselése. A szélsőséges hangulatingadozás, az alvásproblémák, a figyelemzavar vagy a különböző pszichoszomatikus tünetek ebben az időszakban teljesen természetesek. Fontos azonban, hogy tudatosan törekedjünk a Felnőtt énállapot megerősítésére – hiszen neki kell gondolkodnia, ügyeket intézni, a jogi folyamatokat kezelni, és mindezt akkor is meg kell tenni, ha közben mély fájdalmat élünk át.
A bennünk élő Gyermeki rész gyakran újraéli korábbi veszteségeinket, félelmeinket. Ezért különösen fontos, hogy ne maradjunk egyedül ebben az időszakban: keressük a barátokat, merjünk beszélni az érzéseinkről, ventilláljunk, osszuk meg a gondolatainkat. A szociális kapcsolatok, a támogató közeg, de még a fizikai aktivitás is segíthet az egyensúly visszaszerzésében. A rendszeres testmozgás, séta, futás, jóga, természetben töltött idő, vagy akár az állatokkal való kapcsolat mind hozzájárul ahhoz, hogy újratöltődjünk és stabilizáljuk a Felnőtt énállapotunkat.
A társadalom sokszor azt sugallja, hogy a váláson „könnyen túl lehet lenni”, de ez tévhit. A válás valójában egy gyászfolyamat, amelyet komolyan kell venni. Ilyenkor az erőforrásaink fokozatosan lemerülnek, ezért folyamatosan gondoskodnunk kell a feltöltésükről. A legfontosabb, hogy tudatosítsuk: teljesen természetes, ha ilyenkor érzelmeink ingadoznak, és valamelyik énállapotunk dominánsabbá válik. Az önreflexió és az önmagunkról való gondoskodás kulcsa, hogy felismerjük, mikor van szükség a Felnőtt énállapot megerősítésére – mert ő az, aki képes a krízisből való kilábalásra és az újrakezdésre.