A pszichológiai kutatásokban még nem született egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy aki egyszer etikátlanul viselkedik – például csal egy játékban –, az csak a helyzet adta lehetőséget használja ki, vagy ez a fajta viselkedés a személyiségének tartós részét képezi. Vajon aki megcsalja a párját, nagyobb eséllyel csal vizsgán, játékban vagy akár az adóbevallásnál is? Egy most megjelent nagyszabású vizsgálat először követte évekig ugyanazokat az embereket, hogy kiderítse, mennyire „ragadós” a csalásra való hajlam. Íme az eredmények!
A Max Planck Intézet kutatói közel 3000 önkéntes részvételével vizsgálták, hogy a csalás mennyire következetes viselkedés: vagyis, aki egyszer csal, az más helyzetekben is újra megteszi-e?
A kutatás során a résztvevők három éven át többféle feladatban vettek részt, amelyek mind azt tesztelték, hajlandóak-e hazudni pénzért cserébe. A kutatók mindegyik feladatnál olyan helyzetet teremtettek, ahol nem lehetett ellenőrizni, hogy a résztvevő igazat mondott-e, így lehetőségük volt becsületesen vagy annak ellenkezőjeként viselkedni.
Így zajlott a kísérlet
Első körben a résztvevők személyiségteszteket töltöttek ki, köztük egy olyat is, amely a személyiség ’sötét oldalát’ méri (mint például az egoizmust, manipulációt, nárcizmust, szadizmust stb.).
A második körben jött az első “csalás-teszt”: a résztvevők írtak egy számot egy papírra 1 és 8 között, majd a képernyőn láttak egy másik számot. Ezután meg kellett mondaniuk, egyezik-e a kettő. Ha „igen”-t mondtak, kaptak 2 eurót, függetlenül attól, hogy igazat mondtak-e.
A harmadik körben egy pénzfeldobós játék következett: háromszor dobtak, és azt kellett állítaniuk, hogy sikerült-e mindhárom alkalommal a választott oldalt elérni. Ismét: ha „igen”-t mondtak, pénzt kaptak, de senki nem ellenőrizte őket.
A negyedik kör három évvel később került sorra. A résztvevőknek meg kellett mondaniuk, egyezik-e egy véletlenszerűen mutatott hónap az édesanyjuk születési hónapjával. Ha „igen”, 5 euró járt, de ezt sem lehetett ellenőrizni.
Mit mutattak az eredmények?
A válaszok alapján egyértelmű volt, hogy sokan csaltak:
Az első játékban 32% mondta, hogy egyezik a szám, miközben valójában csak kb. 12,5%-nál lett volna ez igaz. A pénzfeldobós játéknál 22% volt a ’sikeres’ válasz, miközben a valószínűség itt is csak 12,5%. A születésnapos játékban 50% mondta, hogy „igen”, pedig ez csak kb. 8%-ban lehetett volna igaz.
A kutatók azt is megnézték, kik azok, akik többször is csaltak. Az eredmény azt mutatta, hogy aki egyszer csalt, nagy eséllyel máskor is csalt. Például azok, akik az első játékban hazudtak, 44%-ban újra hazudtak a második játékban is, míg azok, akik korábban becsületesek voltak, csak 6%-ban hazudtak később.
Sőt, a három évvel későbbi játékban is kimutatható volt a kapcsolat: aki korábban csalt, az nagy eséllyel ekkor is megtette. Emellett azok, akik magasabb értéket vettek fel valamely sötét személyiségfaktor skáláján, gyakrabban hazudtak többször is.
Elhihetjük-e, hogy ’nem fog újra megtörténni?’
A kutatásban arra a következtetésre jutottak, hogy ha valaki egyszer csal, jó eséllyel máskor is megteszi. A csalás tehát nem csak az adott helyzettől függ, hanem szorosan kapcsolódik az ember személyiségéhez. A becstelenség – legalábbis az ilyen típusú helyzetekben – gyakran egy visszatérő, következetes viselkedési forma.
Ám ez nem azt jelenti, hogy az ember sosem változhat meg, és azért a mindennapi élethelyzetek elég komplexek ahhoz, hogy ezt a kérdést érdemes legyen tovább vizsgálni. Az is fontos részlet, hogy a kísérletben pénzzel ösztönözték a csalást és nem igazán volt következménye, ha a kísérleti alanyok éltek vele, a való életben azonban általában nagyobb a rizikó, ha valakit csaláson kapnak…
Ihász-Novák Dóra
Felhasznált források:
https://www.psychologytoday.com/us/blog/the-asymmetric-brain/202505/once-a-cheater-always-a-cheater