Cikksorozatunk előző részében megnéztük azokat a jeleket, melyek arra figyelmeztethetnek, hogy egy párkapcsolatban elkezdtek eltávolodni a felek egymástól. Rohanó világunkban sajnos egymás mellett sem nehéz elmenni, de ha tudatosítjuk a folyamatot, akkor még számos eszköz a rendelkezésünkre áll, amikkel visszafordítható a folyamat.
Ha megtörtént a felismerés, azaz úgy érzed, egyre nő köztetek a szakadék a pároddal, de szeretnétek visszafordítani a folyamatot, akkor azért mindkettőtöknek tenni kell. Minden kapcsolatban előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a pár tagjai bizonyos okokból kifolyólag kicsit távolabb sodródnak egymástól, de ha igazán fontosak egymás számára, akkor azt az utat is megtalálhatják közösen, ami visszavezeti őket egymáshoz. Ehhez adunk most néhány tippet, melyeknek a sikeréhez elengedhetetlen a pár mindkét oldaláról az energiabefektetés, és egyfajta magasabb tudatosság az egymáshoz való visszatalálás folyamatának kezdetén.
- Beszéljetek az érzéseitekről!
Ez most valószínűleg nagyon elcsépelten hangzik, de ahhoz, hogy ismét közelebb érezhessétek magatokat egymáshoz, elengedhetetlen, hogy kimondjátok, mit éreztek és milyen állapotban van most a kapcsolat. Előfordulhat, hogy mindkét fél érzi, hogy valami nincs rendben, de ameddig nincs mindez ’kirakva az asztalra’, addig nem tűnik annyira komolynak a téma, hogy aktívan foglalkozni kelljen vele. Ha nehéz belekezdeni a témába, szervezzetek egy nyugodtabb, bekuckózós estét, amikor több időt tudtok együtt tölteni.
Példa a beszélgetés indításához: „Nem érzem magam olyan közel hozzád az utóbbi időben, mint előtte. Nagyon szeretném, ha újra közelebb éreznélek, mit gondolsz, mit tudunk tenni ezért?” Ez a felvetés együttműködést hív a másikból és nem fogja azt érezni, hogy őt hibáztatod a kialakult helyzet miatt. A beszélgetés során végig tartsd meg az én-üzenetekben való fogalmazást, ami azt jelenti, hogy a saját érzelmeidről, állapotodról beszélj. Az is fontos, hogy elfogadd a másik érzéseit, meglátásait, még akkor is, ha azok nem teljesen egyeznek a tiéddel.
- Hozzatok vissza régi szokásokat!
Korábban minden hétvégén közösen készítettetek reggelit? Esténként szerettetek sorozatokat nézni? Vannak olyan úticélok, ahova szívesen visszatértek? Biztosan vannak olyan tevékenységek, szokások, melyek a kapcsolatotok elején rendszeresen jól működtek, de esetleg az elmúlt időszakban elmaradoztak, nem fordítottatok rájuk figyelmet. Ezek visszahozatala – vagy akár újak megalkotása, ha van rá hajlandóság – növelheti a kapcsolati elégedettséget és az összetartozás érzését.
- Próbáljatok ki új dolgokat!
Ahhoz, hogy egy kapcsolatot izgalmasnak, érdekesnek érezzünk és fenntartsa a figyelmünket, olykor érdemes új dolgokkal megfűszerezni. Jó ötlet lehet például egy közös bakancslista készítése, egy új étterem vagy ízvilág kipróbálása, egy új úticél felkeresése vagy egy új hobbival való kísérletezés.
- Tegyétek egymást az első helyre!
Amikor egy pár tagjai eltávolodnak egymástól, akkor gyakran más tevékenységek (pl. munka) kerülnek előtérbe. Ahhoz, hogy vissza tudjatok találni egymáshoz, fontos ismét egymást tenni az első helyre. Az esték, a hétvégék minőségi együtt töltése, a másikra való igazi odafigyelés már rövidebb távon is megtérül és érezhető hatást képes hozni.
- Szervezzetek randiesteket!
Jelöljetek ki egy napot a héten, amikor randiestre mentek, és amikor csakis egymásra figyeltek. Kipróbálhatjátok azt is, hogy felváltva szervezitek az alkalmakat. Ez gyakran izgalmat, hálát hoz magával, másrészt az odafigyelés is megjelenhet a választott programban.
Ne feledjétek: egy kapcsolat minőségét nem a problémák határozzák meg, hanem az, hogy mindezeket hogyan kezelitek. Ha kellően nyitottak vagytok és elkötelezettek egymás iránt, akkor képesek lesztek újra megtalálni a közös utat.
Felhasznált forrás:
https://psychcentral.com/blog/when-you-your-partner-start-growing-apart#1