Ha az ember a közösségi médiát nézi, úgy tűnhet: a válás ma már éppolyan természetes, mint egy életmódváltás, a másik lecserélhető, mint egy megunt ruhadarab. Inspiráló posztok, önismereti idézetek, újrakezdés hashtag – mintha a válás a személyes fejlődés egyik mérföldköve lenne.
De vajon tényleg divattá vált a válás, vagy csak egyre kevésbé tabu beszélni róla?
Bár a statisztikák – a rendszerváltás óta enyhén hullámzó, de tartósan magas – válási arányszámok alapján kétségkívül a párkapcsolatok instabilitására utalnak, a trendet pusztán divatnak bélyegezni szakmai szempontból felületes és félrevezető. Ez egy összetett kérdés, amely mögött számos társadalmi, gazdasági és kulturális tényező húzódik meg. Nem egyszerűen divatról van szó, hanem sokkal inkább a társadalmi változások, értékrend-változások és az egyéni önmegvalósítás igényének összjátékáról.
A váltás: a tűrés kultúrájától a boldogság igényéig
Korábban a házasságot nem felbontható, gazdasági és társadalmi intézményként kezelték, ahol a legfontosabb a külső látszat és a stabilitás fenntartása volt, gyakran a házastársak boldogsága árán is. A nők gazdasági függetlenségének növekedése, valamint a jogi szabályozás enyhülése azonban azt eredményezte, hogy a boldogtalan házasságokból való kilépés lehetőséggé vált. Amikor a társadalom engedélyezi a válást, nem a válások száma növekszik meg hirtelen, hanem a korábban fojtott, lappangó elégedetlenség kap szabad utat.
A statisztikák szerint Magyarországon majdnem minden második házasság felbomlik. Ez önmagában sokkolónak tűnhet, de nem feltétlenül arról van szó, hogy a házasság intézménye elértéktelenedett. Sokkal inkább arról, hogy az emberek ma már kevésbé maradnak benne működésképtelen, bántalmazó vagy szeretet nélküli kapcsolatokban. A társadalom változott: a nők önállóbbak, az önismeret hangsúlyosabb és a mentális egészség fontossága is erősebben jelen van a közbeszédben. Ezzel együtt nő a tudatosság arról is, hogy egy rossz házasság hosszútávon káros lehet a gyermekekre és a felnőttekre egyaránt.
A „divat” szó tehát félrevezető. A válás nem trend, hanem válasz – egy élethelyzetre, amelyben a kapcsolat már nem szolgálja a felek fejlődését vagy éppen ártalmas a családtagok számára. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a válás nem pusztán jogi aktus, hanem pszichológiai folyamat is egyben: érzelmi leválás, veszteség, gyász, újraépülés. A látszólag könnyed elengedés mögött gyakran hosszú, fájdalmas belső munka áll.
A válás mindig veszteség. Nemcsak a házasság szűnik meg, hanem egy életforma, egy jövőkép, egy közös identitás is. Ezért lényeges, hogy ne relativizáljuk a válást és ne is démonizáljuk: egyik véglet sem segít.
Miért fontos ezzel a témával foglalkozni?
A válás nem csupán statisztika vagy társadalmi jelenség, hanem mélyen befolyásolja az érintettek életét, különösen a gyermekekét. A válás körüli diskurzus segíthet lebontani a stigmatizációt és támogatást nyújthat azoknak, akik a folyamatban vannak, vagy annak következményeivel küzdenek.
A válásról való nyílt párbeszéd azért fontos, mert segít megtörni a szégyent és a magányt, ami sokakat még ma is körülvesz ebben a helyzetben. Ugyanakkor rávilágít arra is, hogy a válás nem önmagában megoldás, hanem egy döntés, amit felelősséggel kell kísérni. Aki válik, annak nemcsak új életet kell építenie, hanem új önképet, új szülői együttműködést, új határokat is.
A magas válási arány nem a párkapcsolat intézményének végét jelzi, hanem egy felhívás arra, hogy komolyabban vegyük a párkapcsolati készségek fejlesztését, az érzelmi intelligenciát és a prevenciót. A válás a legtöbb esetben a megoldatlan konfliktusok elkerülésének végső, fájdalmas módja. De ahhoz, hogy ez valóban fejlődés legyen, nem elég kimondani, hogy elég volt – szükség van feldolgozásra, önreflexióra, és gyakran szakmai segítségre is.