Az egyes családokban jellemző szokások és hagyományok a felnövekvő generációkra is nagy hatást gyakorolnak. Ez a hatás persze több irányú is lehet: vannak, akik egyértelműen hisznek bennük, mások inkább a negatív oldalát látják erősebben, és szeretnék azokat megváltoztatni. Az ünnepi időszak kifejezetten bővelkedik az ilyen működésmódokban, tele vagyunk olyan kisebb-nagyobb szokásokkal, amelyek szinte szabályként csapódnak le a családtagokban. Ezek a szabályok sokszor kimondottak, de hasonlóan gyakran kimondatlanok, ilyenkor már mindenki a belsővé tett információk és tapasztalat alapján tudja, mikor és mivel cselekszik az adott szabály szerint (vagy éppen ellene.).
Például ilyen szokás-szabályok mutatják, hogy mikor KELL feldíszíteni a fát, egymást ajándékozni vagy épp nekiállni az ételek előkészítésének. Vagy hogyan KELL kitakarítani, kit KELL mindenképpen meghívni vagy meglátogatni. Van, ahol ez finomabb verzióban jelenik meg, ilyenkor nehezebb lehet nyakon csípni is. Ha például úgy fogalmaznak, „nálunk az a szokás”, mégis úgy érezzük, tények elé vagyunk állítva, és nem megbeszélendő kérdésekkel nézünk szembe, akkor tudhatjuk, hogy az is a családi szabályok közé tartozik. A szokások és a rituálék fontosak, segítenek abban, hogy kicsit feldobják a megszokott hétköznapokat, lehet eléjük várakozással tekinteni, ugyanakkor fontos az is, hogy felnőttként mi magunk is valóban örömünket leljük bennük. Éppen ezért, a felnőtté válás egyik nagy feladata lehet az is, hogy újradefiniáljuk ezeket a szokásokat. Ez nem jelenti, hogy minden áron meg kell változtatni, vagy el kell hagyni valamit. Lehet, hogy épp úgy jó nekünk, ahogy van, és vihetjük szépen érintetlenül tovább. De az is lehet, hogy mi magunk nem vagyunk teljesen elégedettek, vagy éppen olyan párt választunk magunk mellé, aki bizony másféle szokásokat hoz. Ezeket pedig össze kell hangolni egymással. Ilyenkor kezdjük el megvitatni a nem egyező szempontokat és kitalálni, a mi újonnan formálódott családunkban mi is lesz a szokás, amit aztán majd a mi gyermekeink ismét megtörhetnek vagy továbbvihetnek.
Igen ám, de egy szokást, egy hagyományt megszakítani nem könnyű feladat. Képzeld csak bele magad a helyzetbe: sok tízéve a szenteste a nagyszülőknél zajlik, ahol mindenki összegyűlik, lehet tudni, hogy ki mit főz, ki kivel vitatkozik össze, és pontosan hol fog ülni az asztalnál. Ez kiszámítható, biztonságot ad, jól átélhető a családi egység, mégis úgy érzed, idén inkább egy kis elcsendesedésre vágysz, és arra, hogy ne kelljen főznöd, sem fát díszítened, szeretnél inkább csak a pároddal és néhány jó könyvvel nyugalomban lenni. Elhatározzátok hát, hogy idén a közös családi ünneplés helyett ti egy szállodába mentek, ahol nem kell gondoskodnotok az ellátásról, hanem élvezhetitek a vágyott pihenést. Mire számítasz, hogy fogadja ezt a család?
Valószínű, hogy szembe kell nézned értetlenséggel, sértődéssel, esetleg kinek-kinek habitusától függően még az érzelmi zsarolás is az eszközei között lehet. Érdemes tehát nagyon óvatosan megközelíteni ezt a témát, leginkább úgy, hogy közben hangsúlyozzuk az idősebb generáció iránti tiszteletünket és azt, milyen nagyra értékeljük mindazt, amit tanultunk tőlük. Hiszen vélhetően tőlük tanultuk meg azt is, hogy tudjuk odafigyelni a saját igényeinkre, halljuk és lássuk meg őket, és igyekezzünk kielégíteni a szükségleteinket, így jutottunk el a szállodai karácsony gondolatához. Érthető persze, hogy számukra fájdalmas, úgy érzik, nem fontosak, ugyanakkor erről szó sincs, mindössze a két dolog – a családi hagyomány és a jelenlegi szükségletek – most nem találkozik egymással.
Jó az is, ha tudunk alternatívát ajánlani, például megbeszélni, hogy még ha nem is konkrétan az ünnepnapokon, de előtte vagy utána tudunk valamilyen hasonló, összekapcsolódás élményét adó közös ünneplést tartani. Hogy az nem marad el, nem kell róla lemondani, csak átalakítani, hogy az mindenki számára komfortos lehessen. Segíthet az is, ha igényeiket felvetések formájában tálaljuk, és már jó előre elkezdünk beszélgetni róla. A „mi lenne, ha…?” vagy „mit szólnál…?” típusú kérdések óvatossága hasznos lehet a kezdeti időszakban. Vagy hozhatunk kompromisszumot abban is, hogy egyik évben így, másik évben úgy szervezzük az ünnepeket, így mindenkinek lehet olyan élménye, ami valóban feltöltő, és olyan is, amikor valamit azért tesz meg, mert tudja, szerettei számára fontos. Az őszinte beszélgetés és saját magunk monitorozása segíthet abban, hogy megtaláljuk azt a fajta középutat, ami mindenki számára megfelelő. Ne feledjük, kompromisszum az, amikor mindenki kap valamit, amellett, hogy akarata egy bizonyos részéről viszont le is mond.
Bár az ünnepek bővelkednek ezekben a hagyományokban, szokásokban, fontos látni, hogy – még ha kisebb mértékben is, vagy nem olyan feltűnően, de – ezek jelen vannak a hétköznapokban is. Klasszikus esete lehet például a vasárnapi ebéd a származási családnál, vagy az, ahogy egy-egy közeli vagy épp távoli rokon születésnapját, névnapját „kell” (szokás) ünnepelni. Éppen ezért, ezek a gondolatok akár az ünnepeken túl is jól alkalmazhatók, érdemes megjegyezni őket.