Hogyan lehet leválasztani a munkahelyet a magánéletről?
Képzeljük el, hogy van egy olyan eljárás, ami szét tudja választani a munkahelyi énünket a hétköznapi énünktől. Mindaz a nehézség, probléma, trauma, amivel otthon küzdünk eltűnik a munkahelyünkön, mert nem emlékszünk rá. Sokkal hatékonyabban és precízebben tudunk dolgozni, hiszen nem vonja el semmi a figyelmünket. És képzeljük el, hogy az összes munkahelyi problémát, konfliktust ott tudjuk hagyni a munkahelyen, mert amint kilépünk onnan, kitörlődik. Hát nem lenne csodálatos?
A Különválás sci-fi sorozat egy olyan világot mutat be, melyben mindez megtörténhet. Sőt, még annál is több. Minden szerepünk szétválasztható így, akár az anyaság is. Szeretnék gyereket, de a karrieremet sem szeretném otthagyni, valójában csak egy részem vágyik az anyai örömökre, mi legyen akkor? Egy eljárás segítségével könnyen megoldható a dilemma: az anyaságomat leválasztom a karrierista énemről, nem tudnak egymásról: így babázás közben nem hiányzik a munkahely, az emberek, a másik énem pedig boldogan folytatja életét.
Bár még jól is hangozna, de a sorozat minimalista jellege és nyomasztó hangulata azt mutatja, hogy mindez nem egészséges. A szerepeinket ugyanis nem lehet teljesen különválasztani. De mit is jelent a (társadalmi) szerep?
Az emberek a társadalmi beilleszkedés és szocializációs folyamat során bizonyos szerepeket adnak maguknak és másoknak. A családon belüli szerepek: anya, apa, nagyi, nagyéni, testvér után a bölcsi/óvoda/iskola során egyéb szerepeket is megismerünk: dajka, óvónéni, tanár stb. Ezekhez a szerepekhez pedig megtanulunk alkalmazkodni: megtanulom, hogy anyával hogyan viselkedjek, hogy ő milyen velem, milyen szabályokat hoz stb. Megismerem apa működését, a tanárokét, az edzőét, és velük szemben is kialakítok egy viselkedést, mert megtanulom, hogyan tudok velük együtt élni.
Felnőttként, amikor elkezdünk dolgozni, a legnagyobb kihívás a főnök(ök)kel és munkatársakkal való együttműködést jelenti. Hogyan viselkedem velük és ők velem: nagyjából ez fogja meghatározni a kapcsolatunkat is. Ez hasonlóan működik otthon: valahogy vagyok a férjemmel/feleségemmel, és valamilyennek látom magam apaként/anyaként.
Ez egy teljesen természetes jelenség, bizonyos énrészeket alkalmazunk a helyzetnek megfelelően, így tudunk együttműködni csoportként a társadalomban. Nem tudunk teljesen őszinték lenni mindig minden helyzetben, és nem is kell. De fontos tudni, hogy bárhol is vagyunk éppen, bármilyen szerepben is vagyunk, addig amíg a valódi énünkkel össze tudjuk illeszteni, és nem okoz belső feszültséget a használatuk, tehát nem éljük meg úgy a munkahelyünket, hogy folyton megjátsszuk magunkat, akkor nem lehet nagy katasztrófa.
Viszont a modern élet hozadéka, hogy egyre több helyen vagyunk jelen, és már nem csak valóságos terekről beszélhetünk, hanem a virtuális tér előre törésével már egy online self – személyiség rész – is megjelent. Ez hosszú távon nagyon kimerítő.
Egyre több és több szerepet veszünk fel és pörgetünk naponta. Ez nagyon fárasztó, mivel elképzelhető, hogy egyre nagyobb a távolság közöttük, és így egyre nagyobb a távolság aközött is, hogyan viselkedem otthon és máshol. Ha ezek az énrészek látványosan eltávolodnak, komoly nehézséget rónak a lelki egyensúlyra. De mit lehet tenni, ha azt érzem, egyre nehezebb ennyi szerepnek megfelelni?
- Tudatosítsuk magunkban, hogy lehet, hogy valahol, valamelyik szerepben kimerültünk. Vegyük észre, hogy a türelmetlenségünk, feszültségünk, agressziónk a másikkal szemben arról szól, hogy egy adott szerepben elfáradtunk.
- Húzzunk határokat! Mivel nem lehet mindenkinek megfelelni, érdemes átgondolni, hogy miért is mondunk mindenre mindig igent, és miért is vállalunk el minden feladatot. Vajon ez mennyire szól rólunk, és mennyire egy megfelelési kényszerről? Valóban szükségünk van arra, hogy mindig megfeleljünk a főnök elvárásainak?
- Tegyük le a munkát! Próbáljuk tudatosan szétválasztani azt, hogy meddig tart a munkaidőnk, és mikor kezdődik az otthoni, pihenő időnk. Talán ez a legnehezebb. Otthagyni a munkahelyünkön a munkát, és nem azon kattogni este is, hogy mi lesz a következő meetingen.
- Ha jelenléti munkahelyünk van, akkor érdemes egy rövidebb kitérőt tenni a munkahely és a hazaérkezés között, hogy legyen időnk átszellemülni. Ha tehetjük: sétáljunk, biciklizzünk, rollerezzünk. Főleg akkor, ha irodában, zárt térben dolgozunk, ne üljünk be újra egy zárt térbe, autóba.
- Ha home office-ban dolgozunk, akkor is próbáljuk meg lekeretezni a munkaidőt, hogy ne folyjon egybe az otthoni teendőkkel! Akár otthoni mozgással, akár egy nagy sétával, rendszeres testmozgással segíteni tudjuk a feszültség, lelki fáradtság csökkentését.
- Csökkentsük az ingereket magunk körül! Ne a hangos irodából rohanjunk haza, ahol esetleg újra zaj fogad minket. Alakítsuk úgy a napot, hogy legyen legalább egy 20 perces csöndesebb szakasz.
- Az átmeneti időben: vegyük észre a környezeti ingereket: figyeljük meg a közvetlen környezetet hazaérkezés során, és fokozatosan próbáljunk meg eltávolodni a munka terhétől.
- Hazaindulás előtt próbáljunk ki bármilyen mini relaxációt, amit akár ülve is el lehet végezni.
- Iktassuk be a mindennapjainkba a rendszeres testmozgást.
Mi van akkor, ha az otthoni környezetünk annyira feszültté tesz, hogy nem tudunk hatékonyak lenni a munkahelyünkön?
- Adjunk magunknak időt arra, hogy átgondoljuk, mi az, amivel otthon – családon belül – küzdünk.
- Kérjünk segítséget, ha nem működnek az ismert stratégiák: akár barátokkal megosztani a problémát, akár professzionális segítséget kérve.
- A rendszeres mozgás, relaxáció, jóga, itt is segíthet.
- Találjunk valamilyen hobbit, amit szívesen csinálunk, és amit bele tudunk illeszteni a mindennapokba.
De mindenek felett a legfontosabb, hogy legyen körülöttünk olyan ember, akivel teljesen őszinték tudunk lenni, és nem kell szerepben lennünk ahhoz, hogy kapcsolódjunk. Az intimitás, ami ebben az esetben a valódi közelséget jelenti, segíti a tartalékok feltöltését.