Egy soha át nem beszélhető, sajnos soha ki nem meríthető téma a családon belüli erőszak.
Ezért beszélünk mi is róla, hogy soha ne feledjük van segítség, és mindnyájunk felelőssége, hogy nem fordítjuk el a fejünket ha bántalmazást látunk. Legyen az lelki vagy fizikai.
A témáról Lengyel Eszter Adélt, klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük.
Mikor beszélünk családon belüli erőszakról?
Bántalmazásnak minősül mind a lelki, mind a pszichés ráhatás, illetve az olyan kommunikációs interakció, amiben valamelyik félnek a fizikai vagy érzelmi értékei sérülnek. Ahol valamelyik esetenként mindkét félnek a célja a kizárólagos hatalomgyakorlás, egyfajta kontrol elérése. Ugyanakkor sokan azt gondolják, hogy ez csak egyoldalú lehet, és csak felnőttek teszik. De ugyan úgy lehet kölcsönös és megeshet két testvér között is például.
Nőket vagy férfiakat érint nagyobb számban?
Tapasztalataim szerint nyilván a nők érzékenyebben viszonyulnak a világhoz fizikailag is, így nagyobb számban esnek áldozatul. Viszont én úgy látom nagyon sok férfit is ért gyermekkorában bántalmazás. Velük azért keményebben bánnak, mint a kislányokkal. Másrészt azok a férfiak, akik bántalmazáson estek át, főleg pszichésen, képesek évtizedekig cipelni magukkal.
Sokakat meglep, de egy nő is terrorban tudja tartani párját. Mégis hogyan?
A férfiak nem ismerik fel ezt a helyzetet, vagy ha fel ismerik, nem vallják be. Énképükbe ugyanis nehezen helyezhető, ha egy nő megalázza, uralma alá helyezi. A nők fizikai bántalmazás helyett inkább szavakkal vernek. Ez nagyon kemény pszicho terror és lelki bántalmazás. Esetleg hallgatnak, levegőnek nézik párjukat, amivel bizonytalanná teszik őket.
Hogyan érhetjük tetten a lelki bántalmazást?
A bántalmazásnak vannak szakaszai. Kezdetbe a kedvesség a jellemző, féltés, elszigetelés a világtól. Ezért a sértett csak akkor ismeri fel, hogy mibe került, amikor már az intenzív bántalmazási szakasz zajlik. Ilyenkor már olyan nagy például az anyagi és a gyerekek miatti elköteleződés, hogy nagyon nehéz kilépni a helyzetből. Ezt hívják gazdasági fogvatartásnak.
Az áldozatok miért nem kérnek segítséget, vagy lépnek ki ebből a helyzetből?
Ha valakit bántalmazás ér sérül az önértékelése. Úgy érzi nem ér semmit, így alakul ki az énképe. A bántalmazás egyik lényeges pontja a hatalomra törés. Ezért a bántalmazottat ez arra szocializálja, hogy ha nem akar ütést rendelje alá magát. Ez egy üzemmóddá válik, lemond a saját igényeiről és nem tud kiállni magáért.
Az ismerősök, akik esetleg tudnak róla, miért nem tesznek ellen?
Általában ki akarnak belőle maradni. Sokszor ők is félnek, hogy olyan helyzetbe kerülnek, amiben esetleg őket is bántalmazás éri.
Kihez fordulhatnak a bántalmazott alanyok, ha eljutnak arra a pontra, hogy segítséget kérjenek?
A kifejezetten erre specializálódott szervezetekhez. Például NaNe, Fehér Gyűrű. Itt kaphatnak jogi tanácsokat, védelmet, segítséget a helyzetek kezeléséhez, vagy akár pszichológushoz is kiközvetíthetik őket.
Az áldozatok képesek lesznek valaha teljesen felépülni az őket ért traumából?
Igen, teljesen ki lehet belőle gyógyulni. A megtörtént események ugyan nem felejtődnek el, viszont a praxisom során azt tapasztaltam, hogy az áldozat úgy integrálja a történetet, hogy később pozitívan tudja beforgatni az életébe úgy, hogy akár ebből később ő, vagy mások is pozitívan tudjanak építkezni.
Ön mit tanácsolna ezeknek a nőknek/férfiaknak?
Mindenképpen kérjenek segítséget! Nem szabad megvárni, míg súlyosbodik a helyzet. Nagyon nehéz maga a gyógyulás folyamata is, de tudnivaló, hogyha valakinek begyullad például a vakbele, a műtét és a lábadozás is megterhelő. Mégse jut eszébe senkinek, hogy ne műttesse meg magát.