Karcinogenezis – versek egy depressziós epizód közepéről

Az alábbi verseket tinédzserkoromban, egy depressziós epizód közepén írtam. Az írás egészen azóta életem része volt, hogy megtanultam a betűket a kisszobában bátyám olvasás könyvéből. A depressziós időszakok alatt rengeteg szabad verset írtam, melyek hűen tükrözik az akkori mélységeket, az identitáskeresést, a lelkileg is kielégítő válaszok kutatását az intimitásra. Talán valakinek érdekes, vagy tud azonosulni néhány sorral, úgyhogy elhoztam nektek.

Karcinogenezis
(a daganatképződés folyamata, melynek szakaszai: )

  1. iniciáció

(olyan irreverzibilis – általában genetikai – változás jön létre a sejtben, mely a sejtoszlás szabályozásának zavarához vezet)

 

Anya szerint a helyzet megint
kibírhatatlan, de mindig ezt mondja
azelőtt, hogy kibírjuk.
Még a kaktusz sem él meg a szobámban
és egyfolytában fáj a hasam.
Ilyenekre emlékszem – meg az
meg az állandó arckaparásom és
az elsős füzetemben meglévő íráskezdemények
párhuzamára.
Emlékszem nagyira, amint
a babaszobámban Dörmögő Dömötört olvas,
a halála előtt úgy hat- hét hónappal,
meg bátyámra, ahogy az asztalon
ülve tettettük, hogy hasbeszélők vagyunk.
Gondolom, gyakorlat teszi a mestert,
megtanultuk soha nem kinyitni a szánkat
többé, hogy egymáshoz szóljunk.
Persze mást is lehet hasból mondani,
mondjuk, hogy ne oltsd le esténként
a villanyt, az örökös fény állapot
fenntartható, ahogy a méz sem romlik meg
csak apád fapolcán várja, hogy megszeresd.
És talán megszereted, mint ahogy anyád
megszerette apádat,
és tíz év után
ugyanúgy nem lesz időtök egymásra.
Hajrá. Most az orvosi rendelőben állsz
és közlik veled, hogy gerincferdüléséd van.
-Fűzőt kell hordanod – mondják, te meg
arra gondolsz, hogyan lehetne többet adni,
mint amennyit kaptál.

2. promóció
(általában egy második ágens hatására az I. szakaszban transzformált sejtek kontrollálatlan szaporodása indul el)

Most már nem kell, de
ahogy robban, s selyemként
hullik vissza rám, nem bánom.
Hozzám szólsz, csak figyelek,
bujkálok, te kibontasz – úgy nagyjából.
Így szeretek visszaemlékezni rád.
Azért minden reggel karmollak, bár
nem értem.
Meleg a paplan, s elindulunk
egy érintéstúrára a vállaidon.
Pontosan ott, ahol levetkőztem,
először, neked.

Völgyeidben szép volt a ruhám.

Később ajándékot hoztál, és nem érdekelt,
s nem tudom, honnantól vártalak még akkor is,
ha már itt voltál.
De langyos vízből kiszállni minek?

Fülemben cseng az a hurutos nevetés, amivel
akkor kacagtam, mikor rájöttem,
hogy neked is fájhat.
S hogy teszteljem, még mindig
tudok –e fájni neked: fétisemmé vált.
Arcod ismerősebb volt,
mikor először láttalak, mint amikor utoljára.
Jobban ismertük akkor egymást, hiszen
egy embert nem csak meg- de
kiismerni is lehet.

Ennyik lettünk.
Egy számlálhatatlan aprópénz-tömeg,
ami meg nem állhatatlanul számlálni próbálja magát.
Mellettem nejlonzacskóként ordít a teljesség.

3.progresszió
(a tumorsejtek lokális inváziójával és esetenként metasztázis képződéssel jellemezhető szakasz)

A szerelem íze lassan
a ketchupos chips ízére redukálódik
a számban, mert bármi más elviselhetetlen.
A szemek és kezek alaktalan boglyáit begyűröm
a szekrénybe, ahol egy évtized óta nem tettem rendet.
Persze vannak még pillanatok, amikor elhiszem,
hogy lehet másképp, csak aztán lassan
visszavezetem összes tevékenységem családáfáját
hozzá, a mindenhatóig, a Semmiig.
Alkoholszagú leheletek megbeszélik újra és újra
ugyanazt, majd valaki emeli a szoknyám,
én meg visszafojtom a sírást, megint.
Azt mondtad, hogy az nem lehet, hogy
csak úgy, egyik pillanatról a másikra rossz,
hogy előbb még jól érezted magad, de
ha tudnád, mennyi ideje próbálok visszaemlékezni
arra, hogy hogyan kell mosolyogni, talán
minden próbálkozásom
jobban értékelnéd.

Másfél év voltunk, aztán három hónap
és rájövök, hogy mindenki életében
csak a sárguló falevél vagyok,
a változás szele, a lebukó nap
meg hogy a francba a metaforákkal,
mert nincs már kedvem senki szép szava lenni a halálra.
Valahogy így fejlődtünk, ürülékszagú szobánk
küszöbén élve, türelmesen várva, hátha, egy idő után
valami felment az alól, hogy megismételjük önmagunkat.

Pedig, ha belőlünk vagyunk, daganat helyett
lehettünk volna
mondjuk áramlatok is.

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...