Ghosting. Breadcrumbing. Zombieing. Idegen kifejezések halmaza létezik már arra a nyugati országokban, hányféleképpen is szúrunk ki egymással ismerkedéskor. Persze arra alkotunk új szavakat, ami annyira elterjedt, hogy erre szükséget érzünk, így nem meglepő, hogy egyre gazdagabb a szakirodalom is, amely ezen jelenségek lélektani hátterét és következményeit vizsgálja.
A „ghosting” (a „ghost” angolul szellemet jelent) azt az igen fájdalmas stratégiát jelöli, amikor egy (romantikus) kapcsolatnak közvetlen kommunikáció nélkül szakad vége, szimplán úgy, hogy az egyik fél egyszerűen csak kámforrá válik, nem lehet őt elérni, nem válaszol a hívásokra, üzenetekre. Ez a megoldás pedig nem ritka, a statisztikák alapján minden negyedik ember vallotta azt, hogy volt már érintett áldozati oldalról, és minden ötödik ember azt is elismerte, hogy ő maga választotta már a lezárás ezen módját.
Bár nem újkeletű dologról van szó, a digitális világ mégis elképesztően egyszerűvé teszi azt, hogy bármiféle következmény nélkül kilépjünk valaki életéből. Míg régebben mindennapi társas közegeinken keresztül ismerkedtünk, és ezáltal jobban belegondoltunk abba, hogy a másikkal való bánásmódunk tükröz minket, el akartuk kerülni, hogy újra és újra kellemetlen interakciókban kelljen találnunk magunkat, addig ma egy pöccintéssel jó eséllyel olyanokkal is randevúzhatunk, akinek közel és távoli ismerőseivel sem kell soha újra találkoznunk. Mindez persze azt jelenti, hogy magatartásunk ilyen helyzetben már sokkal arctalanabb, kevesebb rizikóval jár.
Sajnos persze a másik oldalon ott van az elszenvedő, akinek bármilyen kapaszkodó hiányában kell megbirkózni a kapcsolat elvesztésével, a kommunikáció hiányával, és az ilyenkor keletkező bizonytalanság rengetegszer a lezárást is ellehetetleníti, hiszen amíg nem tudom, hogy mi miért történik, addig a fejemben bármilyen narratívát kialakíthatok.
A társas elutasítás pedig fáj, képalkotó vizsgálatok alapján az agy ugyanazon területei aktiválódnak ilyenkor, mint fizikai sérülés esetén,
így talán könnyebben érthető az, hogy miért fordulnak olyan sokan alkoholhoz, vagy gyógyszerekhez, hogy meneküljenek a nehéz érzésektől. A kutatások szerint pedig ha valaki gyakran elszenvedő, az hosszú távon ahhoz vezet, hogy kialakul annak az érzése, valami alapvetően rossz, hibás benne, hiszen romantikus kapcsolataink minőségének nagy hatása van az énképünkre.
De a „ghosting” az elkövetőre is lehet negatív hatással: az átélt, kapcsolat megszakadásával járó distresszen keresztül például. Persze mindez nem jelent felmentést, viszont érdekes megnézni, mit gondolnak a szakemberek ma, hogy mi állhat annak a hátterében, ha valaki rendszeresen választja a kapcsolat lezárásának ezen formáját.
Alapelv, hogy a ghosting alkalmazása – ahogy egyéb esetekben is a másik viselkedése- sokkal inkább szól az elkövető félről, mint bármi másról, így ne kezdjünk önhibáztatásba!
Freedman és munkatársai (2018) kutatásában az embereket két csoportra osztotta: azokra, akik abban hisznek, hogy a belefektetett energia teszi működővé a kapcsolatot, és azokra, akik szerint ez inkább sorsszerű, vannak emberek, akik nekünk rendeltettek, és vannak, akik nem. Utóbbiak hajlamosabbak a ghostingra, hiszen ha az élet egyszerűen a nem megfelelő partnert tette éppen melléjük, akkor minek magyarázkodjanak, vagy bajlódjanak érzelmeik kifejezésével, energiaráfordítással, egyszerűen inkább eltűnnek.
Ezen a hitrendszeren túl pedig a gyakran eltűnéssel élők nagyobb eséllyel tartoznak a bizonytalan kötődés elkerülő típusába, mely másokról alkotott negatív képe megnehezíti a közeli kapcsolódást, a természetesen megjelenő frusztrációkkal való megküzdést.
És hogy mit tehetünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk?
Ahogy a számok is mutatták, nagy eséllyel megfordulunk életünk során mindkét oldalon, de legalábbis csábító lehet az, hogy tiszta kommunikáció helyett akár egy baráti kapcsolódásban inkább csak ne reagáljunk. Viszont sokkal célravezetőbb, ha elkezdünk tiszta határokat állítani, és kommunikálni az érzéseinkről: „Sajnálom, de most ez egyszerűen nem esik jól, nem fér bele az életembe.”; „Azt hittem, hogy már készen állok az ismerkedésre, de ráébredtem, hogy mégsem így van”; „Most egyszerűen nem tudok elköteleződni egy kapcsolat mellett”; „Van valaki más az életemben, aki fontos számomra, így nem fér már ez bele nekem”; „Jól éreztem magam, de nem érzem azt a pluszt, amire vágyok”. És ehhez hasonló mondatok, amelyek bár fájdalmasak lehetnek néhány pillanat erejéig a másik oldalról, mégsem okoznak olyan sérülést, mint a tartós bizonytalanság.
Azok, akik félnek ezeket kimondani gyakran talonban tartják a másikat, arra alapoznak, hogy majd egy másik, kényelmes élethelyzetben esetleg megjelenhetnek, marad egy B opció. Ezt elképesztően inkorrekt csinálni valakivel, ha pedig mi találjuk magunkat ebben a helyzetben, akkor azt fontos tudatosítanunk, hogy nem kell fél szeretetet, fél figyelmet tolerálnunk, és ha valakinek kellünk, a minimum az, hogy konzisztens legyen velünk szemben. Magyarázatokat követelni is felesleges általában – hiszen éppen elég magyarázat kell hogy legyen az, ha valaki miatt gyakoribb a gyomorgörcsünk és az elméleteinkbe kapaszkodás, mint a mosolygás és megnyugvás a valóságban.
Felhasznált irodalom
Powell, D. N., Freedman, G., Williams, K. D., Le, B., & Green, H. (2021). A multi-study examination of attachment and implicit theories of relationships in ghosting experiences. Journal of Social and Personal Relationships, 02654075211009308.
Freedman, G., Powell, D. N., Le, B., & Williams, K. D. (2019). Ghosting and destiny: Implicit theories of relationships predict beliefs about ghosting. Journal of Social and Personal Relationships, 36(3), 905-924.
Navarro, R., Larrañaga, E., Yubero, S., & Víllora, B. (2021). Individual, interpersonal and relationship factors associated with ghosting intention and behaviors in adult relationships: Examining the associations over and above being a recipient of ghosting. Telematics and informatics, 57, 101513.