Platón a nevelés kapcsán az Állam című művében leír egy barlang hasonlatot, mely tulajdonképpen arról szól, hogy ha valaki háttal ül a barlang bejáratának születésétől fogva, és nem nézhet másfelé attól a pillanattól kezdve, akkor annak a barlang falán lévő árnyak jelentik majd a valóságot.
Nem fogja tudni, sem elképzelni, hogy hogyan néznek ki a barlang szája előtt elhaladó állatok, hiszen csak az árnyékukat látja a kezdetektől, neki ez lesz az élettapasztalata.
A mai cikk fókuszában lévő sémákkal is ez a helyzet. Utóbbiak nem mások, mint gyerekkorunkban kialakuló, különösen stabil és hosszantartó mintázatok, melyek jól tükröződnek a felnőttkori, általában nem tudatos szinten lévő, hitrendszerünkben. Ennél a mondatnál érdemes egy kicsit hosszabban is elidőzni, mert minden egyes része kulcsinformációkat tartalmaz a sémáinkról.
- Miért éppen gyerekkorban alakul ki?
Ebben a korban joggal mondhatjuk, hogy a körülmények – jó vagy akár rossz értelemben vett – áldozatai vagyunk. Azt látjuk a világból, amit a szüleink, gondozóink, tanáraink mutatnak nekünk, azt érezzük a világból, amilyen ingerek körbevesznek minket,
azokat a gondolatokat halljuk és hisszük el magunkról, amit a minket körülvevő emberek mondanak nekünk, és ez lesz a mi árnyékunk a barlang falán.
Aki azt hallja egész kiskorában, hogy milyen csodálatos, tehetséges, annak nem támadnak kétségei afelől, hogy ez így van. Ezért meglepőek lehetnek az első negatív visszajelzések a megszokott közegből kilépve. Ebben a korban még nincs meg az a kritikus gondolkodás, amellyel felülbíráljuk szüleink hitrendszerét a világról vagy emberekről. Így például arról sem, hogy mennyire bízhatunk meg másokban, vagy hogy a világ mennyire biztonságos hely. Ezért ezek szépen sziklaszilárd hitrendszerré válnak, melyeket nem is kérdőjelezünk meg, hiszen “otthon így van, és ez így normális”.
- Nem tudatosulnak, de miért nem?
Mert ez a kezdetektől szépen fokozatosan alakul ki. A béka sem veszi észre, amikor felforralják alatta a vizet. Persze azért nem ilyen rossz a helyzet. A sémáknak alapvetően evolúciós haszna van, hiszen az előző generáció tapasztalatait, konklúzióit viszi tovább az ember,
csak hát vannak olyan életbölcsességek, melyek több kárt okoznak nekünk, mint hasznot.
Az hogy a család előző generációi például azt tapasztalták, hogy az emberek csak kihasználják őket, és senkiben nem lehet bízni, az lehet, hogy már a gyermek vállára óriási súlyként nehezedik majd, mert az alapvető benne elültetett bizalmatlanságnak köszönhetően nem bízik senkiben, és nehezen talál párt ennek köszönhetően.
- Hogyan tükröződik a felnőttkori hitrendszerben?
Ha valaki azt élte meg gyerekként például, hogy sosem volt elég jó, mindig más volt az első a családban, kritizálták, amit csinált, vagy nem számított a véleménye, akkor nála ez okozhat például csökkentértékűség érzést. Ez úgy csíphető fülön, mikor már idősebb az illető, hogy nem gondolja magát olyan fontosnak, értékesnek, nincsenek elvárásai másokkal szemben, hogy hogyan bánjanak vele, felnőttként nem kér fizetésemelést, nem emeli fel a hangját, ha igazságtalanul viselkednek vele és így tovább. Olyan mondatokat hallatunk tőle, hogy “Én úgysem kellek senkinek”, “Engem miért szeretne bárki is?”, “Én nem vagyok olyan fontos”. És ez a hitrendszer fogja meghatározni a döntéseit a munkahelyén,, a magánéletében, a párkapcsolatában és a baráti összejöveteleken.
Különbözőek vagyunk abban, hogy észrevesszük-e ezeket magunkon vagy sem, zavar-e minket vagy nem egy-egy ilyen alapséma. Jó hír, hogy szakembernél végzett megfelelő önismereti munkával a minket hátráltató sémák felismerhetőek, azonosíthatóak és átdolgozhatóak. Sématerápiának is hívják, amikor ezekkel a mintázatokkal és hitrendszerekkel dolgoznak a terápia során a kliens és a pszichoterapeuta.
Felszabadító érzés ledobni azokat a láncokat, amelyek tudtunkon kívül szorongatnak bennünket visszatérő gondolatok, meglepően intenzív, elárasztó érzések, zavaró viselkedések vagy szokások formájában.
Ez a belső munka nem egyszerű, bátorságot, időt és sok türelmet igényel a több tíz éves bebetonozott gondolatok felfedezése, megkérdőjelezése és átgondolása. Azonban kinyílhat a világ, ha a platóni barlang béklyóiból kivetkőzve újra szétnézünk. Az önismereti munka egyik gyümölcse lehet, amikor az “Ehhez kevés vagyok” “Nem vagyok erre képes.” “Rossz vagyok.” “Nem vagyok érdemes senki szeretetére.” gondolatok eltűnnek a mindennapokból és nem emésztik már tovább az energiáinkat. Elhalványulnak a kétségeink, és a múltunk jelenünkre való hatásainak tudatosítása révén visszanyerjük a kontrollt önmagunk és a nehéz helyzetek felett.
Képek forrása: FreePik, Pexels