Biztos, hogy fontos az, hogy anyaságunk minden pillanatáról tudjon az egész világ?

Az alábbi cikket elsődlegesen a gyermekek védelme érdekében írom. Szeretem őket és nem csak a (fiatal) felnőttek iránt, hanem a gyermekek felé is elkötelezett vagyok.

Ha egy gyermek születik a családba, az öröm, főleg, ha érzelmileg érett és jó állapotban lévő szülők várják. A gyermekáldás örvendetes. Ugyanakkor ez elsődlegesen a szülőkre és a szűk környezetükre tartozik. Pár éve vagyok csak jelen a közösségi médiában, és megdöbbenve látom, hogy szinte trenddé válik, hogy ha egy pár gyermeket vár, amint ez számukra egyértelművé válik, azonnal posztolják az örömhírt. Egyébként, amikor gyermekek megfogannak és megszületnek sorra, ez a gyermekvárás az életünk részét képező átlagos, mindennapi esemény. De rendben, legyen egy poszt arról, hogy gyermeket várnak. Utána viszont mit lehet kezdeni a szinte kötelező jellegű (ezt egyik kliensem említette) terhesfotókkal? Mit akarnak üzenni ezek a képek? Hogy a kismama szép? Igen, a kismamák szépek. Hogy a kismama meg akarja így is mutatni magát? Miért?

Én, aki – tegyük fel – egy távoli ismerőse vagyok, mit kezdjek a látvánnyal és az információval, hogy az ő pocakja mekkora és az apuka puszilgatja a hasát? Ez számomra egy intim fotó, ami csak rájuk tartozik, ahogyan az is, hogy milyen izgalommal, előkészületekkel stb. várják a gyermeküket. Vajon milyen eltérések vannak a terhesfotók között? Mi az egyedi üzenet? Attól tartok, hogy nincs ilyen, hanem azt feltételezem, hogy a kismama figyelemre és visszajelzésekre vágyik, és erre igazából felhasználja a várandósságát. Ez a jelenség ugyancsak megfigyelhető a testünk (pl. edzőtermi, strandon, készült kép), valamilyen tárgyunk (pl. autó, óra), párkapcsolatunk alakulása (pl. randihelyszínek, ajándékok, közös utazások és momentumok) posztolásánál. Ha egy-egy alkalomról van szó a fentiek esetében, az még rendben van, de a rendszeres posztolás – ami szintén ma már kezd normává válni – mögött a kérkedés („majd megmutatom nekem mi mindenem van”) és az önigazolás utáni (akár tudattalan) vágy is megjelenik, ami arra utal, hogy az illetőnek az önbecsülésével, önértékelésével, személyiségével érdemes lenne foglalkozni, dolgozni.

Visszatérve a kismamákhoz: ha nem lenne bennük a megerősítés, visszajelzés iránti igény, akkor a szűk családi csoportban kitenné a fotót és kész, nem osztaná meg ország-világgal. Azaz kezdünk megérkezni oda, hogy a magzat már „szerepel” és az anya – lehet, hogy nem tudatosan -, „szerepelteti”, azaz erősebben fogalmazva, felhasználja őt. (Nemrég láttam olyan kismamát, aki az utolsó hetekben napi szinten készítette magáról a fotókat és jelezte, hogy mennyi idő van hátra a szülésig. Vajon miért?)

Megszületik a kisbaba. Ez csodálatos, érthető, ha tudatjuk a világgal. Látok példákat, akik utána esetleg csak évente egyszer posztolják a gyermek képét, egy ünnep (születésnapok, meg a kicsi óvodába stb.) kapcsán. Ez természetes. Ám növekvő számban látom azt, hogy az anyukák „lejelentik”, hogy a gyermekük 1, 2, 3 stb. X hónapos. Vajon miért? A gyermekük fejlődését, ennek az örömét miért nem tudják megélni önmagukban? Minden kisbaba cuki, szeretjük őket, de idegen gyermekek havi szintű növekedését miért kellene a nem közel állóknak figyelemmel követni? Hogyan tudunk egy általunk nem ismert kisbaba fotójához viszonyulni? Vajon látunk hónapról hónapra változást? Nem az a normális, hogy a gyermek nő és fejlődik és mosolyog anyára vagy a környezetére? Miért kell tudnunk, hogy a szülők első sétára viszik a babakocsiban vagy pár hónaposan nyaral vagy a nagyszülőkkel van?

És igencsak elgondolkoztató, amikor a hashtagben megjelenik magyarul vagy angolul, hogy az anyuka szereti a gyermekét, ő az élete értelme, imádom a fiam/lányom stb. Miért kell hashtagbe tenni olyan információt, amelynek természetesnek kellene lenni? Azaz annak, hogy a szülő szereti a gyermekét? Az, hogy élete értelme a gyermeke, az már nem annyira szerencsés, de ez egy másik cikk témája. Tehát posztolni a gyermeket és mellé azt, hogy anyuka szereti, hát, igencsak elgondolkoztató. Nekem az jut eszembe, hogy anyuka miért nem éli meg ezt önmagában, szeretteivel? Lehet, hogy nem biztos az anyaságában? Lehet, hogy bizonytalan önmagában és a gyermek fényképezése, posztolása általi visszajelzésekből merítkezik? Esetleg unatkozik? Tudattalanul akarja a többi szülőt „hergelni”, hogy neki mennyire szép, okos, klassz gyermeke van?

Minden rendben van, ami nem túlzás.

A gyermek fotóinak rendszeres posztolása mit üzen? Számomra azt (is), hogy anyuka megsérti, megsértheti a gyermeke személyiségi jogait. Ugyanis egy kisgyermek nem tudja engedélyezni a fotót. Nem tud szólni, hogy elég, nem akarja, hogy folyton fényképezgessék és róla folyton képeket posztoljanak, amelyek az egész világ számára láthatók egy szűk, intim kör helyett. Vajon mit tanul meg a gyermek így önmagáról? Megtanulhat pózolni és azt is, hogy rendszeresen ő van a középpontban, és rögzíteni kell, hogy mi is történik vele. Azaz haladunk az énközpontúság, nárcizmus, elkényeztetés témái felé… Ezek az irányok a gyermek érdekét szolgálják?

A gyermekek fejlődése elsődlegesen a szülőkre és a szűk családi körre tartozik. A túlzott ilyen irányú posztolás arról üzenhet, hogy az anyuka életéből valami hiányzik, valami nem teljes, valamire szüksége van, amit ilyen módon tud megszerezni. Ha önmagát posztolja, az az ő felelőssége, az ő hatásköre, de a gyermekét és a gyermeke fotóit felhasználni nagyon nincs rendben. Aki azt tapasztalja, hogy a gyermeke fejlődését szinte dokumentálja a közösségi médiában, talán inkább álljon meg egy pillanatra, üljön le önmagával és/vagy egy segítő szakemberrel és derítse ki, hogy valójában mi a motivációja és mire van szüksége.

Dr. Szántó Szilvia
Dr. Szántó Szilvia
Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés szakemberként több, mint ezer embernek segített abban, hogy jobban tudja vezetni saját életét. Fő témái a nárcizmus, bántalmazó kapcsolatok és szexualitás, A nárcisztikussal egy ágyon és A nárcisztikussal egy asztalnál című könyvek szerzője.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...