Ahogy beköszönt a nyár, valami „átbillen” bennünk. A nappalok hosszabbak, a természet élénkebb, a levegőben pedig ott vibrál a szabadság szele, ami egyfajta belső feszültséget is ébreszthet. Mintha nem lenne elég csak jelen lenni, mintha nyáron történnie kellene valaminek. Sokak számára ez a „valami” egyet jelent a szerelemmel. Ilyenkor felerősödik a vágy a kapcsolódás iránt, és aki épp nem él párkapcsolatban, gyakran érzi úgy, mintha kimaradna valamiből. Mintha a nyár az az évszak lenne, amikor muszáj együtt lenni valakivel. De vajon mi mozgathatja ezt az érzést?
A válasz részben biológiai, hiszen a hosszabb nappalok és a napfény hatására termelődő hormonok befolyásolják a hangulatunkat. A több fény, a mozgás és a szabadtéri élmények energiával töltenek fel, miközben aktiválják a kapcsolódás iránti vágyat is. Az ember társas lény, és a pozitív élményeket tudattalanul is másokkal szeretnénk megosztani, ezért nem véletlen, hogy sokan éppen ebben az időszakban érezzük leginkább a hiányt, ha nincs kivel megosztanunk ezeket a pillanatokat. A nyár érzelmileg is gazdagabb időszak, amikor minden élmény mélyebb jelentőséget kap, és a pillanatok különösen hangsúlyossá válnak.
Ugyanakkor a társadalmi- és médiavilág is folyamatosan sulykolja, hogy a nyár a romantika ideje. Filmek, reklámok, közösségi oldalak – mindenhol a boldog párok, naplementés képek, összebújások, nyaralások képsorai jönnek velünk szembe. Ez a folyamatos ingeráradat könnyen elbizonytalaníthatja azt, aki éppen egyedül van. Fontos azonban észrevenni, hogy ezek gyakran idealizált képek, amelyek nem feltétlenül tükrözik a valóságot, inkább vágyképeket és illúziókat közvetítenek, amelyeket könnyen belső elvárásként kezdünk működtetni önmagunkkal szemben.
Sokan ilyenkor nem is azt kérdezik maguktól, hogy valójában mire vágynak, hanem azt érzik, hogy „most valaminek kellene történnie”, „ideje lenne már kapcsolatban lenni”. Ezek a gondolatok könnyen belső nyomásként nehezedhetnek az egyénre, és eltávolítanak attól az őszinte belső iránytűtől, ami segítene megérteni és megtalálni a valódi saját igényeinket. Mert lehet, hogy nem is maga a párkapcsolat hiányzik a nyarunkból, hanem az értő figyelem, a közelség, a valódi emberi kapcsolódás, amelyet nem kizárólag csak szerelmi kapcsolatokban élhetünk meg.
Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy vajon tényleg valódi, mély kapcsolatot keresünk-e, vagy inkább csak azt, amit a nyár látszólag kínál: a könnyedséget, a játékosságot és a kalandot. A nyár a szabadság és spontaneitás időszaka is egyben, amikor sokan nem a tartós kötődést, hanem inkább az élményeket keresik, valakit, akivel leülhetnek beszélgetni, közösen nevethetnek egy fesztiválon, vagy egyszerűen csak kikapcsolódhatnak a hétköznapokból. A vágy sokszor nem az elmélyült kapcsolódásról szól, hanem inkább a pillanat varázsáról. Fontos azonban, hogy tudatosítsuk magunkban: vajon valódi, mély kapcsolatot keresünk-e, vagy inkább csak egy múló, de intenzív élménymegosztást, egy rövid, közös pillanatot, kalandot.
Mindezek hátterében mély pszichológiai mozgatórugók is állnak. A nyár felerősíti a társas szükségleteinket – azokat az alapvető emberi motivációkat, amelyek a biztonság, a kapcsolódás és az elfogadás iránti vágyból táplálkoznak. Emellett gyakran aktiválódnak a hiányalapú sémáink is, miszerint ha valaki gyerekkorában vagy korábbi kapcsolataiban érzelmi elhanyagolást, visszautasítást tapasztalt, a nyári időszak fokozott szociális aktivitása fájdalmas kontrasztként emlékeztetheti ezekre a belső hiányokra. Nemcsak másokhoz szeretnénk ilyenkor kapcsolódni, hanem a bennünk élő meg nem kapott figyelemhez, megerősítéshez is, tudattalanul azt várva, hogy ezek most végre megtörténnek és kapcsolódhatunk, kellhetünk.
A nyár ebben az értelemben egyszerre lehet csábító és megterhelő. Csábító, mert felszabadít, megnyit, élményeket kínál – és megterhelő, mert látszólag olyan elvárásokat is támaszt, hogy kapcsolódjunk, mutassuk meg. Ám ha képesek vagyunk megállni egy pillanatra, és befelé figyelni, talán éppen azt fedezhetjük fel, hogy nem feltétlenül kell ennek a forgatókönyvnek megfelelni. Hogy a nyár akkor is lehet teljes és jelentésteli, ha nem egy másik emberhez való kapcsolódás adja meg a súlyát, hanem az, ahogyan önmagunkkal tudunk lenni.
Amikor nem elvárásból, hanem önazonosságból kérdezünk rá arra, hogy mire is vágyunk, akkor valódi válaszokat kaphatunk. Lehet, hogy ezek a válaszok nem illeszkednek a társadalmi narratívához, de annál igazabbak. És lehet, hogy a kapcsolat nem most alakul ki, vagy talán nem is úgy, vagy azzal, ahogyan és akivel elképzeltük. De a jelenlét, az önmagunkhoz való kapcsolódás, az érzékek élesedése, a lelassulás, a természet ritmusához való visszatalálás mind-mind olyan tapasztalat, amely nemcsak áthidalja ezt az időszakot, hanem valódi tartalommal töltheti meg.
A nyár valóban egy erős trigger, nemcsak a vágyak, hanem a lehetőségek szempontjából is. A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e meglátni ezt a lehetőséget, és nem csupán a hiányt, hanem a jelenlétet is átélni.