Tudom, hogy milyen. A tekinteted végigfut a tökéletesen kidolgozott karján, és ahogy órákon keresztül beszélgettek lenyűgöz azzal, hogy mennyire határozott és intelligens, meg úgy mindent megtestesít egyszerre, amit csak elképzeltél magadnak. Amikor megláttad őt, tudtad, hogy ő az igazi: végre egy férfi, aki méltó hozzád, aki betölti azt a régóta tátongó ürességet a szívedben.
Aztán elteltek hetek, hónapok, és lassan elmaradozott. Nem reagált az üzeneteidre olyan hamar, mint korábban. Amikor együtt voltatok sokszor mintha máshol járt volna az esze, mintha máshogy viszonyulna hozzád.
Valami hirtelen nem oké, pedig esküdözik, hogy imád téged. Csak most nem áll készen semmi komolyra, nem látja, hogy hosszú távon működne.
Úgy érzed magad, mint akit gyomron vágtak – végre megtaláltad a Nagy Ő-t, annyi kitartó és keserves keresgélés után: valaki végre őszintén felkeltette és lekötötte a figyelmedet – és erre most nem működik.
De talán csak rosszkor találkoztatok.
Adsz neki egy kis teret, és bár legszívesebben minden idődet vele töltenéd, igyekszel mutatni, hogy neked rendben van ez így. Hogy most nem veszitek olyan komolyan egymást, amúgy sem szeretnél önzőnek, vagy túl soknak tűnni. Kicsit nehéz szívvel jössz el reggelente a lakásából, és aztán még nehezebb megvárni, mire újra az ő neve villan fel a telefonodon.
Persze közben, amikor találkoztok, vagy beszéltek, igyekszel tökéletesnek tűnni: megfelelni annak a női ideálnak, aki mellett nem gondolja meg kétszer az ember, hogy vele akar-e lenni, aki mellett bármely volt kapcsolat vagy sérülés varázsütésre válik porrá: de nem is bánod ezt a változást, csak legyen végre a tiéd. Téged nem is érdekel már jó ideje senki más: a gondolataid, tetteid megállíthatatlanul körülötte forognak, ő azonban újra- és újra mintha visszavonná önmagát, az érzelmeit a kapcsolatból.
És te az ismétlődő helyzetek során egyre inkább azt érzed, hogy nem vagy elég. Hogy itt van ez a férfi, aki papíron tökéletes számodra, és mégsem tud téged szeretni. Hogy talán még magadon kellene dolgoznod, vagy meg sem érdemled őt.
De ha ő a Nagy Ő, akkor miért megy ilyen nehezen az egész? Akkor miért kell mindig egy kicsit más embernek tűnnöd mellette, hogy ő is így gondolja? Miért kell mindig neked kezdeményezned, és neked beletenned többet ebbe a kapcsolatba? Ha ő a Nagy Ő, akkor miért hagy újra és újra magadra, miért hagyja, hogy ilyen jelentéktelennek érezd magad? Miért csak annyi időre tűnik fel az életedben mindig, hogy ne feledkezz meg róla teljesen?
A romantikus filmek két nagy hazugságot etettek meg velünk, amiket azóta is egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen igazságként fogadunk el. Az egyik az, hogy az igazán jó dolgokért szenvedni kell. A másik pedig az, hogy létezik a Nagy Ő.
Sajnos és szerencsére azonban egyik dolog sem igaz: bármennyit is csiszolunk vért izzadott munkával bizonyos dolgokon és kapcsolatokon, nem mindenből lesz gyémánt, a kitartó szenvedéssel és sikertelenséggel pedig csak a saját önértékelésünket romboljuk, hogy vajon miért nem sikerült megváltoztatnunk az olykor megváltoztathatatlan dolgokat. És a fordítottja is igaz, hogy ha valaki holnap odalép hozzád az utcán, és azt mondja, hogy ő az igazi (vagy csak megpillantsz valakit, akivel már az első beszélgetés előtt az esküvődet képzeled el), akkor az egyetlen ésszerű döntés jóízűen kinevetni a helyzetet.
De ez az összeillés csak közösen születhet meg. Mert ahhoz kell, hogy a másik ott legyen teljes erőbedobással mellettünk a jó időszakokon és a problémák ijesztő mélyein keresztül is. Kell az, hogy meghozza azt a döntést újból és újból minden nap, hogy velem szeretne lenni, akkor is, ha olykor nehéz értenünk és igazán szeretnünk egymást. Hogy annyi energiát tegyen a kapcsolatba, hogy mindkettőnknek legyen lehetősége virágozni, és ne csak annyit amennyi pont elég. És mindezeket kell, hogy én is megtegyem a másikért, annak ellenére, hogy néha fáradt és nyűgös vagyok, és hogy van, hogy végtelenül nehéz igazán ott lennem valaki mellett.
Szóval, ha ezek nincsenek meg két ember között, akkor a fájdalmas igazság az, hogy nem ő, nem ez a kapcsolat az igazi. Viszont ez azt is jelenti, hogy ezzel az elengedéssel nem az igazit vesztettem el, csak valakit, akiről egy ideig azt hittem, hogy ő lesz az.
fotó: Pinterest