A belső szabadság elérése II. – Az „igazi én” megismerése

Az előző cikkemben kitértem arra, hogy mi is a külső és a belső szabadság közötti különbség, valamint arra, hogy mivel járhat a belső szabadság hiánya. Feltehetjük tehát a kérdést: „De mi is pontosan ez a belső szabadság? A válasz erre a kérdésre nem egyszerű, mert nem kapcsolható semmihez, amiről ténylegesen tudunk. Az egyik válasz az lenne, hogy a belső szabadság egyenlő a radikális bizonytalansággal. Azt is mondhatnánk, hogy a belső szabadság az, amit nem tudunk, amit nem sejtünk. Például: „Lehet, hogy úgy érzem, hogy a helyzetem reménytelen, de még így is létezik a belső szabadság, amelyet nem érint és nem zavar a szorult helyzetem.” Mindig ott van, bármi történjék is – sőt, valójában ez az egyetlen igazi dolog bennem, ha jól megnézzük (még ha ez nagyon furcsán hangzik is). Ez egy másik kérdés feltevéséhez is vezethet miszerint – „Hogyan találhatom meg ezt a belső szabadságot – hogyan lehetek szabad ebben a legmélyebb értelemben?”. Itt van a bökkenő, mert a „hogyan?” kérdéssel a szabadságból egyből egy célt csinálunk, ami rögtön visszavezet a megtévesztés birodalmába, ami az előző cikkben tárgyalt külső szabadság megtestesülése lesz. A külső szabadság, emlékezzünk rá, „egy olyan eredmény elérésének szabadsága, amelyről már tudom (vagy azt hiszem, hogy tudom)”.

A probléma tehát az, hogy minden, amit tudok (minden kipróbált és megbízható technikám, módszerem és készségem) mindig csak az ismertbe vezethet vissza, és az ismertben nincs szabadság, még a legcsekélyebb nyoma sincs annak. Amit mi „ismertnek” nevezünk, az valójában a saját elképzeléseink és meggyőződéseink, a saját gondolkodásunk által „rabszolgasorba” taszított állapot. Azért vagyok a gondolkodásom rabszolgája, mert nem vagyok szabad, hogy lássam, hogy a gondolkodásom nem a valóság. Nem vagyok szabad, hogy lássam, hogy az a mód, ahogyan a dolgokról gondolkodom, nem a dolgokról való gondolkodás módja – ez csak egy mód.

A belső szabadság tehát a gondolkodástól való szabadság. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem gondolok semmit vagy, hogy soha nincsenek céljaim, csak azt, hogy nem vagyok az eszméim, a céljaim csapdájában – képes vagyok átlátni a gondolkodásom korlátain. Másképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy többé nem feltételezem, hogy a hiedelmeim jelentik „az egész történetet”, így képes vagyok megszabadulni attól a hamis bizonyosságtól, amely megakadályozott abban, hogy a nagyobb képet lássam. Ez persze nagyjából ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy a belső szabadság egyenlő az elképzeléseinktől/elvárásainktól való mentességgel. Alapvetően az elképzelés/elvárás egyenlő a személyes akarattal, ez az a mód, ahogyan a gondolatok által teremtett (vagy „kis”) én érvényesíteni akarja magát. Az elképzelés/elvárás egy adott helyzet vagy személy kapcsán azt jelenti, hogy „legyen meg az én akaratom”, és ez a makacs önérvényesítés áll a belső szabadság elérésének útjába. Az a gondolat, hogy „az én” az, ami akadályozza a belső szabadságunkat, nagyon egyszerű, de ugyanakkor olyan radikális, hogy nehezen látjuk így a dolgokat. Amikor azt mondjuk, hogy „szabad akarok lenni…”, akkor nyilvánvalóan az „én” az, aki ezt a szabadságot akarja, de akkor hogyan mondhatjuk, hogy az „én” az, ami megakadályozza, hogy szabadok legyünk?

A válasz erre a zavarba ejtő kérdésre akkor válik világossá, ha belátjuk, hogy az az „én”, akinek gondolom magam, valójában egyáltalán nem az, aki vagyok. Akiről azt gondolom, hogy én vagyok, az (elég nyilvánvalóan!) nem több, mint gondolkodásom konstrukciója – a hiedelmeimből, az elképzeléseimből és a szerzett előítéleteimből áll.

Rögtön láthatjuk tehát, hogy ennek az énnek (ami az „ismert én”) éppoly önkényesnek és korlátozottnak kell lennie, mint bármi másnak, amit a gondolkodásom hozott létre. Mondhatom, hogy ez vagyok, vagy az vagyok, de ugyanúgy azonosíthattam volna magam valami teljesen mással is, és akkor is ugyanazt az „én”-érzést érezném. Az, hogy kiknek hisszük magunkat, nagyon hasonlít egy rögzített pozícióhoz, amelyet szinte minden áron meg akarunk védeni, de az igazság az, hogy az az álláspont, amelyet meg akarok védeni, csak azért tűnik olyan fontosnak számomra, mert én választottam annak, hogy fontos legyen. Ez „a pszichológiai tudattalan kettős manővere”: először azt választom, hogy fontos legyen, aztán azt választom, hogy elfelejtem, hogy én választottam, hogy fontos legyen. „De ha a mindennapi én-érzetem csak egy maszk, amely (ahogy Jung mondja) az arcomra ragadt és ránőtt, akkor ki vagyok én valójában? Mi az én igazi arcom?” Erre a kérdésre nem tudunk közvetlen választ adni, csak annyit, hogy az „igazi én” lényegében azzal függ össze, amit belső szabadságnak neveztünk, míg a „hamis én” a külső szabadsággal hozható összefüggésbe, ami a szabadság pontos ellentéte. Az igazi én a bennünk rejlő misztérium, míg a hamis én pusztán „látszat” és semmi más.

 

A cikk hamarosan folytatódik.

 

Ajánlott könyvek a témában:

  • Michael A. Singer: Felszabadított lélek
  • Michael A. Singer: Az elengedés szabadsága – Út a tökéletes élethez
  • Michael A. Singer: Felszabadultan élni
Dr. Truzsi Alexandra
Dr. Truzsi Alexandra
Egyetemi adjunktus, pszichológus jelölt vagyok. Gyermekkorom óta fontos számomra a környezet védelme, valamint rendkívüli módon érdeklődöm az emberek személyisége és segítése iránt, mely a folyamatos tanulásom katalizátora egészen a mai napig. A pszichológia alapképzést 2022-ben, és jelenleg a pszichológia mesterképzést is (tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon) a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében folytatom, ahol 2024 júniusában fogok végezni. Továbbá szenvedélyesen szeretek festeni. Az általam készített intuitív alkotásokkal és bejegyzésekkel, célom az olvasás és a művészet szeretetének népszerűsítése, melyek legtöbbször pszichológiai gondolatokkal aláfestve jelennek meg a @truzs.art instagram oldalamon.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...