Irvin D. Yalom, a neves amerikai pszichiáter, az egzisztenciális pszichoterápia egyik legismertebb és legmeghatározóbb alakja, egész életművét az emberi lét alapvető kérdéseinek szentelte. Írásaiban és terápiás gyakorlatában egyaránt középpontba kerül nála a szabadság, a magány, az élet értelme és a halál kérdésköre. Számára ezek nem elvont filozófiai fogalmak, hanem mélyen személyes és mindenki számára ismerős élmények, amelyekkel előbb-utóbb minden ember találkozik – akár tudatosan, akár tudattalanul.
Yalom szerint az emberi lét egyik legalapvetőbb feszültségforrása a haláltól való félelem. Ez a szorongás ritkán jelenik meg nyílt formában; gyakran rejtve, más problémák mögé bújtatva hatja át mindennapjainkat. Mindezt elkerülő stratégiákkal – például elfojtással, elbagatellizálással vagy az elmúlás gondolatának teljes kizárásával – próbáljuk meg távol tartani magunktól, mégis jelen van. Paradox módon azonban éppen a halál tudata az, ami mélyebb, hitelesebb és tartalmasabb élethez vezethet. Yalom (2017) úgy véli, hogy aki képes szembenézni saját halandóságával, az felszabadulhat a halogatás, a félig megélt élet kényszerei alól, és elindulhat egy valódi, tartalmas élet felé.
A modern, technológiára és fogyasztásra épülő világkép viszont egyre kevésbé tud mit kezdeni a halál és az elmúlás gondolatával. A halálról és veszteségekről való kommunikáció mára már kiszorult a „közbeszédből”, tabuvá vált. Ahogy Kőváry (2022) fogalmaz, a halál napjainkra globális „lélektani problémává” vált. A modern ember sokszor abban a téves hitben él, hogy a halál mindig mással történik, a veszteség távoli és kivédhető. Ez azonban súlyos „önámítás”. A haláltól való félelem, akár tudat alatt, szinte mindenkit érint, és komoly szorongásforrássá válhat (Yalom, 2017).
Carl Gustav Jung (1999) arra világít rá, hogy a halálfélelem gyökere gyakran nem magában a halálban, hanem az élet elutasításában keresendő. Aki fél az élettől – annak valódi, mély megélésétől –, az sokszor a haláltól is retteg. Ezt a gondolatot erősíti Temiz (2024) is, aki szerint azok, akik a legintenzívebben szoronganak a haláltól, gyakran épp az élettől, a felelősségteljes, tudatos létezéstől félnek leginkább.
Yalom (2017) szerint a halál a szorongás ősforrása, és mint ilyen, a tünetek elsődleges forrása is egyben. A halálfélelemre adott gyakori válaszok – mint az elfojtás vagy az eltolás – csak átmenetileg csillapítják a szorongásunkat. Hosszabb távon azonban ezek a mechanizmusok pszichoszomatikus megbetegedésekhez, depresszióhoz, vagy egyéb pszichés zavarokhoz vezethetnek.
A halállal való találkozás – legyen szó saját halandóságunk felismeréséről, egy hozzánk közel álló személy elvesztéséről, vagy bármilyen egyéb veszteségről – mindig krízissel jár. Ez a krízis azonban kétirányú: egyrészt lehet a lelki fejlődés forrása, másrészt kockázatot is hordozhat magában. Amennyiben az egyén képes szembenézni az őt ért veszteséggel és gyásszal, és „végigmegy” vesztesége feldolgozásának folyamatán, úgy ez belső növekedéshez, értéktisztázáshoz és egyfajta mélyebb önismerethez is vezethet. Ezzel szemben, ha a gyász elfojtott és feldolgozatlan marad, komplikálttá válhat, ami komoly pszichés zavarokat okozhat (Kőváry, 2022).
Yalom szerint a halálról való gondolkodás nem elkerülendő dolog. Azért kell foglalkoznunk vele, mert ezáltal változhat meg az élethez való viszonyunk. Legfontosabb üzenete, hogy bár a halál fizikailag „megsemmisít” bennünket, a halál tudata menthet meg – értelmessé teheti az életet, és segíthet felismerni, hogy mit is jelent valóban élni (Yalom, 2017).
Az egzisztenciális pszichológia szerint a veszteség és a gyász az emberi fejlődés természetes és szükségszerű részei. Az egzisztencialisták azt hangsúlyozzák, hogy a veszteségek tudatos átélése és feldolgozása nemcsak gyógyít, de lehetőségeket is hordoz magában: egy-egy veszteség új perspektívát, szabadságot és belső fejlődést is hozhat.
Yalom munkássága arra tanít minket, hogy a halál nem az élet ellentéte, hanem annak szerves része. Aki képes szembenézni ezzel az igazsággal, az képes teljesebb, mélyebb, és hitelesebb életet élni – nem a halál ellenére, hanem éppen annak tudatában. Ahogy Yalom és felesége, Marilyn Yalom Halálról és életről (2021) című könyvükben is fogalmaznak: „A gyász az ár, amit meg kell fizetnünk azért, hogy volt merszünk szeretni” (Yalom & Yalom, 2021, p. 5).
Források:
Jung, C. G., & Yates, J. (1999). Jung on death and immortality. Princeton University Press.
Kőváry, Z. (2022). Bevezetés az egzisztenciális pszichológiába – Történet, elmélet és alkalmazás. ELTE Eötvös Kiadó Kft.
Temiz, R. (2024). Existential Social Work in Coping with Death and Grief. Clin Soc Work, https://doi.org/10.1007/s10615-024-00922-5
Yalom, I. D. (2017). Egzisztenciális pszichoterápia. Park Könyvkiadó.
Yalom, I. D., & Yalom, M. (2021). Halálról és életről. Park Könyvkiadó.