A Mike White nevével fémjelzett A Fehér Lótusz című sorozat harmadik évada elérhető az HBO MAX műsorán. A többszörös Emmy – és Golden Globe – díjas sorozat csípős humorral és leplezetlen őszinteséggel beszél olyan társadalmi problémákról, amik alapvetően jellemzik korunk világát. Mindemellett nem fél attól sem, hogy az emberi lélek legsötétebb zugaiba is alámerüljön. Hasonlóan a Black Mirrorhoz, az antológiasorozat műfaji keretébe ágyazva, egy, a világ különböző pontjait összekötő luxusszállodaláncban megszálló hipergazdagok hét napos nyaralását mutatja be.
A harmadik évad helyszíne Thaiföld, Olaszország után egy újabb egzotikus környezetet látunk. Az ide megérkezők vállalhatják a teljes digitális detoxot, így lehetőséget kapnak arra, hogy hét napig kizárják a külső – zavaró – ingereket, és valóban magukra figyeljenek. Viszont ez sok csapdát rejt.
Talán ebben az évadban domborodik ki a leginkább a fehér lótusz szimbólum. A háromgyerekes család középső tagja, Piper azzal a titkos céllal utazik ugyanis Thaiföldre, hogy szerzetesnek álljon. A fehér lótusz a lélek megtisztulása és felemelkedése, az öntudatra ébredés szimbóluma. A buddhizmusban gyakran ábrázolják Buddhát fehér lótuszon ülve. Ahogy távolodunk a társadalomtól, a digitális eszközöktől, s kerülünk egyre közelebb a természet egészen elképesztő csodáiig, úgy merülünk egyre mélyebbre az emberi lélek legsötétebb, legeldugottabb zugaiig. Ez az évad lassabb, mint elődei, és sokkal sötétebb is. Testközelbe kerülünk a buddhista tanokkal, a szerzetesek mindennapi életével, egy hajszál választja el Pipert, hogy ő is közéjük álljon, mégis meghátrál, az étel túl íztelen, hiányzik a megszokott kényelem. Az ő negatív jellemfejlődése párhuzamba állítható az első évadban megjelent telefonfüggő, a családtagok által teljesen mellékvágányra állított fiú, Quinn karakterével, aki végül Hawaii-on marad, csatlakozik a helyiekhez, képes felhagyni korábbi életvitelével. Quinn jelenléte teljesen hidegen hagyja a családot, sem szülei, sem a Sydney Sweeney által játszott nővér sem foglalkozik vele. Végül a gardróbban köt ki. Magányát egy új közösséghez és a természethez való visszatalálás reménye csillapítja. Piper viszont nem magányos, gyermeki hóbortjait azonnal teljesítik szülei, akkor is, ha fogalmuk sincs arról, mit is keresnek valójában Thaiföldön.
A felszínen ugyanis nagyon jól hangzik, hogy találjuk meg a belső békét, vonuljunk el, tegyük le a telefont, csitítsuk el a majom elmét, hallgattassuk el az állandó zizegő gondolatokat, tegyük le a munkát. De azzal nem számolt ő sem, hogy ezzel együtt a megszokott kényelemtől is meg kell szabadulnia. És ez már nem olyan könnyű.
A megvilágosodás, önmagunk megismerése fájdalmas folyamat. Csak akkor következik be, ha szembenéztünk az összes démonnal, felszámoltunk minden félelmet. Piper ehhez viszont nem elég eltökélt.
A három középkorú barátnő felszínes, habos-babos barátsága egyre kegyetlenebb játszmába torkollik, ahogy az idő előrehaladtával folyamatosan egymást beszélik ki. Mindegyik fél a másiktól, hiszen régen találkoztak, ezért felvesznek egy pózt, ami egyfajta védelmet biztosít, de el is zárja a valódi érzéseket és gondolatokat. Ezek a szerepek, amiket egymás előtt felvesznek, idővel elkopnak, egyre több sérelem, titok derül ki, egyre távolabb dobja őket egymástól, s pont ezért szép folyamat az, amikor egyikük mégis képes az utolsó reggelen őszintén beszélni önmagáról, saját fájdalmairól, kudarcairól. Ez a valódi – intim – kapcsolódás jelenti a barátságot, nem a felszínen nevetgélő, irreálisan túlzó bókokat dobáló színjáték.
A szexualitás és hedonizmus világába is egyre mélyebbre nyúl a készítő. A narcisztikus és különböző függőségekkel küzdő Ratcliff szülők fiai közötti kapcsolatban a lehető legszélsőségesebb módon jelentkezik a legfiatalabb fiú állandó megfelelési kényszere. Az angol people – pleaser (mások igényeit mindig szem előtt tartó) kifejezés talán a legtorzabb formáját ölti az ő karakterén keresztül, bátyjának minden igényét képes kielégíteni, s minderről úgy beszél, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ő valóban tiszta karakter lenne, akit beszennyez a közvetlen környezete, hasonlóan Belinda karakteréhez, aki szintén visszafejlődik: végül a pénzért „eladja” önmagát.
A sorozat egyik legvitatottabb jelenete az Oscar-díjas Sam Rockwell cameoja. A drog- és szexfüggőséget a buddhista tanokra a lecserélő exbűnöző ötperces monológja egy egészen extrém értelmezést ad az emberi csillapíthatatlan vágy és személyiségtorzulás közötti párhuzamra. A buddhista szemlélet egyik alapgondolata, hogy az emberi létezés fájdalommal teli, melynek alapja az önzés és a vágy. Ha megszabadulunk a vágyakozástól, megszabadulunk a fájdalomtól is. A monológ – és a sorozat is – arra reflektál, hogy illúzió azt hinni, hogy az ember képes korádban tartani a sokszor céltalan, vég nélküli, spirálszerűen újra és újra generált vágyakozást egy olyan világban, ahol állandóan ingerek vesznek körül. Minden nem természetes inger a majom elmét táplálja, olyan automatikus és irányíthatatlan gondolatokat, amiket nem lehet kikapcsolni, amiket gyakran kattogásként, agyalásként, szorongásként fordítunk le magunknak. Egyre mélyebbre visz, egyre több pótcselekvés kell ahhoz, hogy elhallgattassuk, egyre több szer, amivel elnyomjuk. Mindezzel párhuzamosan eltávolodunk önmagunktól, attól a belső, valódi hangtól, amit érdemes meghallgatni. Ha még megszólal. Hány olyan alkalom van életünk során, amikor nem vagyunk ott fejben: nem emlékszünk, merre is megyünk, mert vezetés közben elkalandoznak a gondolataink, a rutincselekvések alatt rendszerint máson jár az eszünk, hiába megyünk el csodás helyekre nyaralni, ha nem tudjuk élvezni a természet adta szépséget, a csöndet, mert aggódunk az otthoni dolgokon. Félünk, újrajátszunk, variációkat gyártunk. Az időt nem lehet visszafordítani, évtizedekig tervezhetjük az édes bosszút, feloldozást nem hoz. Ha ki akarjuk kapcsolni a majom elmét, újra kapcsolódnunk kell önmagunkhoz, és a természetes ingerekhez. A csöndhöz.
Tegyünk egy pohár vizet az asztalra, és figyeljük meg három percig, anélkül, hogy másra gondolnánk: csak a vizet figyeljük és a poharat. Nehéz, igaz? Nem baj, próbáljuk újra!