Érdekes módon a szabadságnak valójában két, egymással szögesen ellentétes típusa van. Amikor szabadságról beszélünk, általában a külső szabadságra gondolunk, ami a céljaink elérésének szabadságát jelenti. A külső szabadság a szabadság „reflektálatlan” típusa. Hogy miért? Azért, mert a legtöbb esetben nem akarjuk megvizsgálni, hogy miért akarjuk azt, amit akarunk…csak akarjuk. Illetve azért, mert ha túl sokat gondolkodnánk rajta, az képes lenne akár elrontani az egészet. Így például a külső szabadság azt jelentheti, hogy: „képes vagyok megszerezni a tökéletes partnert, egy mesés autót, egy nagyszerű munkát vagy elutazhatok egy csodálatos nyaralásra valamilyen egzotikus országba”, és így tovább. Tehát ezek alapján a külső szabadság azt jelenti, hogy bármi is legyen a célom, semmi sem áll az utamba, hogy azt elérjem. Ez így nagyon jól hangzik, mivel a fentiek alapján azt is mondhatnánk, hogy a külső szabadság, mint egy csábító álom, képes minket előre vinni az életben, és amikor a dolgok mégsem úgy jönnek össze számunkra, ahogyan szeretnénk, akkor is úgy gondoljuk, hogy legközelebb majd több szerencsénk lesz, és folytatjuk tovább az életünket. Kitartunk az elképzeléseink mellett, és kitartóan próbálunk is megfelelni ennek. Ebből is láthatjuk, hogy a külső szabadság azt jelenti, hogy igazából a szemléletünkben, a világ megértésének módjában semmilyen változás nem következik be, továbbra is változatlanok maradtuk ezen a téren, mivel minden figyelmünk arra irányul, hogy kívülről próbáljunk változást elérni.
Vannak olyanok is, akik azt mondják: „Ez engem nem igazán érdekel (sőt, ha már itt tartunk, belülről nem is akarok változni); amíg megkapom, amit akarok (külső szabadság), addig boldog leszek – ennél messzebbre nem nézek és nem is akarok.” Azonban előbb vagy utóbb a „biztosnak vett” külső szabadság is cserbenhagyhatja az embert. Legtöbbször két dolog történhet ilyenkor, ami elronthatja ezt az álmot: az egyik, amikor felfedezi az ember, hogy a szóban forgó cél mondjuk lehetetlen, ami ez által nagyfokú szorongást válthat ki belőle, míg a másik, hogy amikor mégiscsak eléri az ember a kitűzött célokat, felfedezi, hogy valójában ezek nem is teszik őt igazán boldoggá, mint ahogyan azt korábban gondolta. Ekkor mondhatjuk azt, hogy a nagyra becsült célok ily módon értelmetlenné (vagy értéktelenné) válhatnak, ami egyenesen a depresszió kialakulásának a melegágya lehet.
Ha a külső szabadság az a szabadság, hogy megfeleljünk az elképzeléseinknek (hogyan és mitől kellene boldognak lennünk), akkor a belső szabadságnak nyilvánvalóan annak a szabadságnak kell lennie, hogy elengedjük ezeket az elképzeléseket vagy elvárásokat. Általában sajnos egyáltalán nem így látjuk a belső szabadságot, de egy pillanatnyi gondolkodás után kiderülhet, hogy az elképzeléseink elhagyásának szabadsága mégiscsak egy nagyon értékes dolognak bizonyulhat. Hogy mennyire értékes képesség ez? Csak abba gondoljunk bele, hogy mi történhet, ha nem tudjuk elhagyni ezeket az elképzeléseket/elvárásokat. Ha például elvárásom van azzal kapcsolatban, hogy egy adott dolgoknak egy bizonyos módon kellene történnie, vagy egy adott személynek egy bizonyos módon kellene viszonyulnia hozzám és sehogy máshogy, de ez nem így történik, akkor nyugtalan lehetek, vagy dühös, vagy egy hatalmas duzzogással reagálhatok, ami különösen kellemetlen és nem kifizetődő élmény egyik fél számára sem. Egy rövid pillanat erejéig behoznám ide az irigységet és a féltékenységet is, hiszen ez az a másik két lelkiállapot, melyek szintén annak köszönhetőek, hogy nem vagyunk képesek elengedni, és nem vagyunk képesek feladni az elképzeléseinket/elvárásainkat egy adott helyzet kapcsán. Mindezek a negatív érzelmek alapvetően a belső szabadság hiányából fakadnak. A belső szabadság hiánya tehát azt jelenti, hogy rugalmatlanságunkból fakadva törékenyek vagyunk, és többé-kevésbé nem vagyunk szinkronban a minket körülvevő világgal sem. A szorongás állandó társunkká válik, hiszen minden figyelmünket és energiánkat a kitűzött (külső) céljaink elérésére fordítjuk, miközben bosszankodunk és aggódunk, hogy a dolgok nem úgy történnek, ahogyan mi azt elképzeltük, vagy szerettük volna. Ezzel mondanom sem kell, hogy sokkal nehezebb helyzetbe hozzuk saját magunkat és a körülöttünk élőket is, mint amire egyébként szükség lenne, és ami még rosszabb, hogy amikor a boldogság, vagy az önmegismerés lehetősége kínálkozna…elszalasztjuk.
Túlságosan lefoglal bennünket az ismeretlen elleni küzdelem ahhoz, hogy felismerjük, hogy az ismeretlen akár a segítségünkre is lehetne. Túlságosan el vagyunk foglalva a külső szabadság illúziójának kergetésével ahhoz, hogy felismerjük, hogy az igazi szabadság teljesen az ellenkező irányban van.
A cikk hamarosan folytatódik.
Dr. Truzsi Alexandra
Ajánlott könyvek a témában:
- Michael A. Singer: Felszabadított lélek
- Michael A. Singer: Az elengedés szabadsága – Út a tökéletes élethez
- Michael A. Singer: Felszabadultan élni