Nyaralásból a megszokott ritmusba – hogyan tehetjük könnyebbé?

A nyár a pihenés, kikapcsolódás és a feltöltődés ideje. A szeptember kezdetével azonban szépen lassan vissza kell térnünk a megszokott hétköznapokhoz és ez magával hozhatja a nyaralás utáni levertség érzését. Ez a jelenség teljesen természetes pszichológiai folyamat, ugyanakkor nem kell, hogy megnehezítse a mindennapjainkat. Néhány tudatos lépéssel megkönnyíthetjük az átmenetet, és magunkkal hozhatunk valamit a nyaralás könnyedségéből is.

- Advertisement -

Miért nehéz a visszatérés?

A szabadság utolsó napjaiban gyakran előre ránk nehezedik a gondolat: várnak a felhalmozódott feladatok, az e-mailek és a kötelezettségek. A nyugodt nyári ritmus után a hirtelen váltás szorongást és stresszt válthat ki. Egyes kutatások arra is rámutatnak, hogy a kreativitás helyreállása a szabadság után két hétig is eltarthat. Sőt, testi tünetek – fáradtság, fejfájás, émelygés – is jelezhetik a visszailleszkedés nehézségét.

Sokan a visszatérés után túlórákkal próbálják „behozni” az elveszett időt, vagy épp bizonyítani akarnak kollégáiknak. Ez azonban könnyen kontraproduktívvá válhat: a túlterheltség csak fokozza a stresszt, és lassítja a valódi felzárkózást.

A pszichológusok és terapeuták szerint néhány egyszerű trükk segíthet abban, hogy a nyaralásból hazatérve is megtartsuk a belső egyensúlyt:

  • Ne ugorj azonnal fejest a munkába! Adj magadnak egy-két napot otthon, hogy kipakolj, rendezd a dolgaidat és visszahangolódj a hétköznapokra.
  • Hozd magaddal a nyaralás hangulatát! Egy apró emléktárgy vagy fénykép az asztalon a munkahelyen segíthet visszahozni a jó érzéseket. Akár egy nyaralás során megismert ételt is elvihetsz ebédre, hogy kicsit tovább tartson a nyári élmény.
  • Fedezd fel a saját városodat is! Nem kell repülőre ülni ahhoz, hogy újdonságokat tapasztaljunk. Egy új étterem, egy baráti túra vagy egy eddig felfedezetlen városrész önmagában is segíthet megtartani a kikapcsolódás apró élményét.
  • Ne akarj mindent azonnal pótolni! Tűzz ki reális, kisebb célokat, és haladj lépésről lépésre.
  • Kapcsolódj a kollégákhoz! Mielőtt az e-mailekbe temetkeznél, beszélgess néhány közeli munkatárssal. Így könnyebben átlátod, mi a valóban fontos, és megelőzheted a felesleges aggodalmat.

A nyaralás utáni levertség tehát valós, de kezelhető jelenség. Ha megengedjük magunknak az átmenetet, és tudatosan visszük tovább a szabadság pozitív élményeit, akkor nemcsak könnyebben térünk vissza a hétköznapokba, hanem hosszú távon is kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek és hatékonyabbak leszünk.

Fontos továbbá kiemelni: kutatások igazolják, hogy akik rendszeresen időt szánnak a regenerálódásra, jobban alszanak, elégedettebbek a munkájukkal és hatékonyabbak is. Ezzel szemben a pihenést mellőzők gyakrabban küzdenek kiégéssel, motiválatlansággal és teljesítménycsökkenéssel. Érdemes munka közben is rövid mikro szüneteket tartani: egy séta, nyújtás vagy légzőgyakorlat is hozzájárulhat a stressz csökkentéséhez és a kreativitás fokozásához.

Németh Vanda
Németh Vanda
Pszichológusként tanulmányaimat az ELTE Pszichológia szakán kezdtem, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Klinikai- és Egészségpszichológia specializációján végeztem. Korábban az ELTE Szabadbölcsészet szakán is diplomát szereztem, Filmelmélet és filmtudomány szakirányon. Ezért különösen érdekel, hogyan lehet a pszichológia mélyebb kérdéseit – például a személyiségzavarokat – filmeken keresztül közérthetőbben és vizuálisan is érzékletesen bemutatni. Szakmai érdeklődésem középpontjában a személyiségzavarok – főként a B klaszter zavarai (borderline, hisztrionikus, nárcisztikus) – valamint a szorongásos problémák háttere, megértése és kezelési lehetőségei állnak. A Pszicholive felületén célom, hogy minél sokszínűbb témák mentén mutassam be a pszichológia világát: közérthető, mégis szakmailag megalapozott tartalmakkal segítsek eligazodni az érdeklődőknek a lelki folyamatokban, kérdésekben.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...