Mi a belső gyermek munka? (I. rész)

A tapasztalatom az, hogy amikor az emberek először találkoznak az ún. belső gyermek munkával, kezdetben kissé szkeptikusak a témával kapcsolatban. Azonban, ha valaki megismeri ezt a folyamatot és ennek fontosságát, akkor számára ez olyan jelentős fordulópontot jelent az életben, aminek a segítségével jobban megérti, hogy ki is ő valójában, és megtanulhat hosszú idő után végre szeretetteljesen kapcsolódni önmagához.

- Advertisement -

Ki is az a belső gyermek?

A belső gyermek egy pszichológiai fogalom, amely személyiségünk és érzelmi állapotunk gyermeki aspektusait képviseli. Metaforikus módon írja le fiatalabb énünk azon részeit, amelyek néha stresszes vagy traumatikus helyzetekben bukkanhatnak elő.

Például:

  • Egy hosszú, kemény munkanap után azt veszed észre, hogy morcos vagy, és ráförmedsz a körülötted lévőkre.
  • Időt töltesz valakivel, aki az egyik szülődre emlékeztet, és úgy érzed, hogy el akarsz zárkózni, vagy el akarsz húzódni tőle.
  • Neked és a barátodnak valami egészen jelentéktelen dologban nézeteltérésetek van, mégis mélyen megbántva és elutasítva érzed magad.

Honnan tudod, hogy mikor aktiválódik a belső gyermeked?

Időbe telhet, mire megismered, milyen érzések és helyzetek mozgósíthatják a benned élő belső gyermeket. Eleinte lehet, hogy nem is veszed észre, hogy a belső gyermeked reagál egy-egy szituációban, amíg te magad nem reagálsz. Ez normális. A legtöbbünk számára a belső gyermekünk rejtőzködik, így nehéz és időigényes lehet felvenni vele a kapcsolatot. Ez általában azért van, mert gyerekként nem biztos, hogy teret adtak szüleid ennek a sebezhetőbb és zaklatottabb részednek, így el kellett rejtened magadban nagyon korán.

Mi a belső gyermek munka?

A belső gyermekkel való munka gyermekkorunk érzelmi sebeinek és traumáinak elgyászolását, gyógyítását foglalja magában. Azon az elképzelésen alapul, hogy a szülőkkel, gondozókkal és más fontos emberekkel való korai tapasztalataink és kapcsolataink tartós hatással lehetnek érzelmi és pszichológiai jóllétünkre felnőttként. Ahogy a szüleink gondoskodtak rólunk gyermekként, gyakran úgy gondoskodunk mi is magunkról felnőttként. Például, ha otthon azt az üzenetet kaptad, hogy az erős érzelmek nem megengedettek, akkor valószínűleg felnőttként, amikor intenzív érzések merülnek fel benned, vagy zavarba jössz, vagy az is lehet, hogy szégyellni fogod magad miattuk.

A belső gyermekkel való munka során újra kapcsolatba lépünk önmagunk azon részeivel, amelyek gyermekkorunkban nem kapták meg a szükséges törődést és figyelmet. Amikor kapcsolódunk a belső gyermekünkkel, akkor törődünk önmagunk azon részeivel, amelyek nem kapták meg a szükséges együttérzést, odafordulást, szeretetet, és elkezdhetjük begyógyítani azt, ami hiányozhatott. Ez segíthet abban, hogy felnőttként ellenállóbbak legyünk az érzelmi kihívásokkal szemben, vagy amikor stresszes, traumatikus dolgok történnek az életünkben (a jelenben), akkor az ne tudjon teljes mértékben, kontollálatlanul visszarántani minket a múltban megtapasztalt élményekbe, érzésekbe.

Hogyan ismerheted meg a belső gyermeked?

Gyermekkori tapasztalataidtól függően, különösen, ha traumát éltél át, ahogyan már említettem korábban is, a belső gyermeked rejtve maradhat, és vonakodhat előbújni a rejtekhelyéről. Ha mégis előbukkan, az néha túlterhelő vagy akár újra traumatizáló is lehet. Éppen ezért azt javaslom, hogy hasznos lehet ezt a munkát egy pszichológus szakember segítségével végezni. Fontos, hogy időt szánj erre a folyamatra.

Hogyan tudsz gondoskodni a belső gyermekedről?

A benned élő gyermekről úgy tudsz a legjobban gondoskodni, ha újra felneveled önmagad ezen részét (ezt reparenting-nak is hívják). Ez igazából az a folyamat, amikor a belső gyermeked szükségleteiről te fogsz tudni úgy gondoskodni, ahogyan a szüleid (vagy más gondozók) ideális esetben tették volna, vagyis te leszel saját magad gondoskodó szülője ebben a folyamatban.

A cikk hamarosan folytatódik.

A téma kapcsán szeretettel ajánlom a következő könyveket:

  • John Bradshaw: Hazatérés önmagadhoz – A sebzett belső gyermek gyógyítása
  • Stefanie Stahl: A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia (könyv + munkafüzet)

Dr. Truzsi Alexandra
Dr. Truzsi Alexandra
Egyetemi adjunktus, pszichológus vagyok. Pszichológus diplomámat a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében szereztem Tanácsadás- és iskolapszichológia specializáción. Hiszek a jelenlét tudatos megteremtésében, és a külső célkeresés mellett a belső cél elérésében. Szeretném a hozzám fordulókat abban segíteni, hogy a teljesség felé vezető úton életük minél több területét a tudat fénye világítsa be (https://drtruzsialexandra.hu/). Továbbá szenvedélyesen szeretek festeni. Művészetem célja, hogy bemutassam, milyen különleges eszköze lehet a művészet az érzelmek feldolgozásának. Hiszek abban, hogy az alkotás folyamata gyógyító, lehetőséget ad az érzések felszínre hozására. Festményeim ösztönös megérzéseimen, élményszerű felismeréseimen alapulnak, ami által egy mély utazásra hívom a közönséget az önismeret és az érzelemkifejezés világába (https://truzsart.com/).

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...