A témához kapcsolódó előző két cikkemben már írtam arról, hogy kik is az érzelmileg éretlen szülők, és hogy milyen jelekből ismerhetjük fel őket, illetve, hogy milyen típusaik lehetnek. Zárásként ebben a cikkben szeretném körbejárni, hogy milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy elinduljunk a gyógyulás útján.
- Távolságtartó megfigyelés: Érzelmi szabadságunk első lépése annak feltérképezése, hogy valamelyik – esetleg mindkét – szülőnk éretlen-e érzelmileg. Egy érzelmileg éretlen szülő valószínűleg soha nem lesz képes valóra váltani azt a gyermekkori fantáziánkat, hogy úgy szeressen bennünket, ahogy arra mi vágyunk. Csakis arra érdemes tehát törekednünk, hogy mostantól saját valódi énünk irányítását kövessük, ne pedig a szüleink kedvéért kialakított szerepünket játsszuk tovább. A szüleinket nem tudjuk átnevelni, de önmagunkat megmenthetjük.
- Az érzelmi érettség tudatos felismerése: Amikor már van némi gyakorlatunk a távolságtartó megfigyelői szerepben, áttérhetünk az érzelmi érettség tudatos felismerésére. Ez felszabadít minket a fájdalmas érzelmi kapcsolatok terhei alól, mivel a másik fél érzelmi érettségének felismerésével hatásosan kímélni tudjuk magunkat a sérülésektől. Ha sikerül felmérnünk a másik fél érzelmi érettségét, reakciói máris több értelmet nyernek, és kiszámíthatóbbak lesznek számunkra.
- A régi szerep-énből való kilépés: Az érzelmi szabadság ott kezdődik, hogy képesek vagyunk hátrébb lépve objektíven szemügyre venni nemcsak a szüleinket, de saját korábbi szerep-énünket is. Amikor belátjuk, hogy beleragadtunk egy szerep-énbe, és egy gyógyító fantázia valóra váltásán dolgozunk, végre szabadon úgy dönthetünk, hogy ezután másként lesz.
- Tartsuk kézben a gondolatainkat és érzéseinket: Amikor egy érzelmileg éretlen szülővel vagy más emberrel kommunikálunk, a végső célunk mindig az, hogy sikerüljön kézben tartani a gondolatainkat és érzéseinket. Ehhez meg kell őriznünk megfigyelői pozíciónkat, tudatosítanunk saját érzéseinket és a másik viselkedését. Ebből a nézőpontból meg tudjuk őrizni egyéni perspektívánkat, és jobban ellen tudunk állni annak, hogy a másik érzelmei átragadjanak ránk. Ha a kommunikáció során mindvégig annak előre eltervezett célját tartjuk szem előtt, az segít megőrizni objektivitásunkat, függetlenül a másik viselkedésétől, és lehetővé teszi, hogy valódi énünk késztetéseit kövessük.
- Óvatosan nyissunk: Legyünk óvatosak, ha a szüleink tőlük szokatlan nyitottságot mutatnak válaszul a mi megfigyelő viselkedésünkre. Ha erre elkezdenek egy kicsit több tiszteletet tanúsítani irántunk, hajlamosak lehetünk visszazökkenni, eredeti gyógyító fantáziánkba („Végre megadja majd, amire vágyom!”). A bennünk élő gyermek világéletében remélni fogja, hogy a szülő megváltozik, de nekünk most az a feladatunk, hogy a felnőtt szerepben megmaradva tőlünk független, önálló felnőttként kezeljük őket. Végtére is az a célunk, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat alakuljon ki köztünk, nem pedig az, hogy újrateremtsük a szülő-gyerek dinamikát.
Összegzés: Születésünk után ki vagyunk szolgáltatva szüleink szeretetének és figyelmének, és a későbbiekben is fontos marad számunkra, hogy ezeket megkapjuk tőlük. Ha azonban nem akarjuk gyerekkori szerepünket felnőttként is megtartani, tudatosan el kell tőle távolodnunk. Az érzelmi érettség felmérésén alapuló megközelítés segít abban, hogy hatékonyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Segítséget jelent, ha nem a kapcsolódásra törekszünk egy érzelmileg éretlen szülővel, hanem beérjük a kapcsolattal. Mérjük föl tudatosan az adott szülő érzelmi érettségi szintjét, illetve vegyük fel a kívülálló megfigyelő pozícióját a vele való kommunikációban, az érzelmek helyett a gondolkodásra összpontosítva. Eldönthetjük, hogy az alábbi stratégiák közül melyiket alkalmazzuk: kifejezzük, ami bennünk van, és aztán elengedjük; a kommunikáció végkimenetelére koncentrálunk, nem pedig a kapcsolatra; vagy bevonódás nélkül, gyakorlatias kommunikációra törekszünk.
Felhasznált irodalmak:
- Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei – Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?
- Lindsay C. Gibson. Leválás az érzelmileg éretlen emberekről – Önérvényesítés, határszabás, gyógyulás
A témához kapcsolódó előző két cikkemben már írtam arról, hogy kik is az érzelmileg éretlen szülők, és hogy milyen jelekből ismerhetjük fel őket, illetve, hogy milyen típusaik lehetnek. Zárásként ebben a cikkben szeretném körbejárni, hogy milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy elinduljunk a gyógyulás útján.
- Távolságtartó megfigyelés: Érzelmi szabadságunk első lépése annak feltérképezése, hogy valamelyik – esetleg mindkét – szülőnk éretlen-e érzelmileg. Egy érzelmileg éretlen szülő valószínűleg soha nem lesz képes valóra váltani azt a gyermekkori fantáziánkat, hogy úgy szeressen bennünket, ahogy arra mi vágyunk. Csakis arra érdemes tehát törekednünk, hogy mostantól saját valódi énünk irányítását kövessük, ne pedig a szüleink kedvéért kialakított szerepünket játsszuk tovább. A szüleinket nem tudjuk átnevelni, de önmagunkat megmenthetjük.
- Az érzelmi érettség tudatos felismerése: Amikor már van némi gyakorlatunk a távolságtartó megfigyelői szerepben, áttérhetünk az érzelmi érettség tudatos felismerésére. Ez felszabadít minket a fájdalmas érzelmi kapcsolatok terhei alól, mivel a másik fél érzelmi érettségének felismerésével hatásosan kímélni tudjuk magunkat a sérülésektől. Ha sikerül felmérnünk a másik fél érzelmi érettségét, reakciói máris több értelmet nyernek, és kiszámíthatóbbak lesznek számunkra.
- A régi szerep-énből való kilépés: Az érzelmi szabadság ott kezdődik, hogy képesek vagyunk hátrébb lépve objektíven szemügyre venni nemcsak a szüleinket, de saját korábbi szerep-énünket is. Amikor belátjuk, hogy beleragadtunk egy szerep-énbe, és egy gyógyító fantázia valóra váltásán dolgozunk, végre szabadon úgy dönthetünk, hogy ezután másként lesz.
- Tartsuk kézben a gondolatainkat és érzéseinket: Amikor egy érzelmileg éretlen szülővel vagy más emberrel kommunikálunk, a végső célunk mindig az, hogy sikerüljön kézben tartani a gondolatainkat és érzéseinket. Ehhez meg kell őriznünk megfigyelői pozíciónkat, tudatosítanunk saját érzéseinket és a másik viselkedését. Ebből a nézőpontból meg tudjuk őrizni egyéni perspektívánkat, és jobban ellen tudunk állni annak, hogy a másik érzelmei átragadjanak ránk. Ha a kommunikáció során mindvégig annak előre eltervezett célját tartjuk szem előtt, az segít megőrizni objektivitásunkat, függetlenül a másik viselkedésétől, és lehetővé teszi, hogy valódi énünk késztetéseit kövessük.
- Óvatosan nyissunk: Legyünk óvatosak, ha a szüleink tőlük szokatlan nyitottságot mutatnak válaszul a mi megfigyelő viselkedésünkre. Ha erre elkezdenek egy kicsit több tiszteletet tanúsítani irántunk, hajlamosak lehetünk visszazökkenni, eredeti gyógyító fantáziánkba („Végre megadja majd, amire vágyom!”). A bennünk élő gyermek világéletében remélni fogja, hogy a szülő megváltozik, de nekünk most az a feladatunk, hogy a felnőtt szerepben megmaradva tőlünk független, önálló felnőttként kezeljük őket. Végtére is az a célunk, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat alakuljon ki köztünk, nem pedig az, hogy újrateremtsük a szülő-gyerek dinamikát.
Összegzés: Születésünk után ki vagyunk szolgáltatva szüleink szeretetének és figyelmének, és a későbbiekben is fontos marad számunkra, hogy ezeket megkapjuk tőlük. Ha azonban nem akarjuk gyerekkori szerepünket felnőttként is megtartani, tudatosan el kell tőle távolodnunk. Az érzelmi érettség felmérésén alapuló megközelítés segít abban, hogy hatékonyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Segítséget jelent, ha nem a kapcsolódásra törekszünk egy érzelmileg éretlen szülővel, hanem beérjük a kapcsolattal. Mérjük föl tudatosan az adott szülő érzelmi érettségi szintjét, illetve vegyük fel a kívülálló megfigyelő pozícióját a vele való kommunikációban, az érzelmek helyett a gondolkodásra összpontosítva. Eldönthetjük, hogy az alábbi stratégiák közül melyiket alkalmazzuk: kifejezzük, ami bennünk van, és aztán elengedjük; a kommunikáció végkimenetelére koncentrálunk, nem pedig a kapcsolatra; vagy bevonódás nélkül, gyakorlatias kommunikációra törekszünk.
Felhasznált irodalmak:
- Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei – Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?
- Lindsay C. Gibson. Leválás az érzelmileg éretlen emberekről – Önérvényesítés, határszabás, gyógyulás
