A párkapcsolati bántalmazásról szóló diskurzusok többsége a nőket, mint áldozatokat emeli ki, azonban az, hogy kiből válik bántalmazó és kiből lesz áldozat, nemfüggetlen. Pszichológiai szempontból fontos látnunk, hogy a férfiak is kerülhetnek bántalmazott szerepbe – sokszor láthatatlanul, tabusítva és feldolgozatlanul. A férfiakat érő bántalmazás gyakran érzelmi természetű, de nem ritka a fizikai, pénzügyi vagy szexuális kontroll sem.
A pszichológiai dinamika alapvetően hasonló: a bántalmazó fél – jelen esetben a nő – célja a hatalom megszerzése és fenntartása. Az érzelmi abúzus gyakran lekicsinylő megjegyzések, gúnyolódás vagy nyilvános megszégyenítés formájában jelenik meg. Ezek fokozatosan rombolják a férfi önbizalmát és identitását, amely amúgy is érzékeny pont lehet a társadalmi elvárások nyomása miatt. A bántalmazott férfi idővel állandó feszültségben él, kerüli a konfliktusokat, és minden döntésében a partnere igényeihez igazodik.
A kontroll megszerzésének egyik jellemző területe a pénzügyek kezelése. A bántalmazó nő elhallgathat információkat, önkényesen dönthet közös pénzekről, vagy akár lopással is megvádolhatja párját. A másik gyakori eszköz a társas izoláció: a férfi telefonhívásait, kapcsolatait ellenőrzik, barátaitól és családjától távolítják el. A nyilvános megszégyenítés – gúnyolódás, hibáztatás családi vagy baráti körben – pedig tovább erősíti az áldozat elszigeteltségét.
Sokszor tabunak számít, de a szexuális bántalmazás férfiak esetében is megjelenhet. Ez nem mindig fizikai erőszak formájában történik, hanem inkább érzelmi nyomás, kötelező szex vagy épp a szexuális kapcsolat megvonása révén. Gyakori, hogy a férfi szexuális teljesítményét folyamatosan kritikák érik, ami tovább rombolja az önértékelést.
Miben másabb, mint amikor férfi bántalmaz nőt?
A bántalmazás jellegzetességei sok ponton megegyeznek, de a férfi áldozatok helyzete speciális vonásokat is mutat. A tipikus jellemvonások közé tartozik, hogy a bántalmazó nő teljes kontrollt gyakorol: a férfi csak engedéllyel hagyhatja el a lakást, szociálisan izolálják, és gyakran a gyermeket is zsarolási eszközként használják. Fizikai erőszak is előfordulhat – például ütés, rúgás, tárgyak dobálása –, amit a férfi sokszor szégyenből vagy hiteltelenségből való félelméből nem mer jelenteni.
A bántalmazó gyakran érzelmi zsarolással tartja fenn a kontrollt („Ha meghalok, az a te hibád”), és kizárólag a saját igazát fogadja el. Egy másik súlyos eszköz az állandó életveszély érzésének keltése, ami folyamatos félelemben tartja az áldozatot.
Ebben az esetben is fontos megnézni és megérteni, hogy miért is marad a férfi benne egy bántalmazó kapcsolatban. A pszichológiai magyarázat többrétű. Egyrészt ott a szégyen: a férfiak számára mindig nehéz felvállalni, hogy áldozatok lehetnek. Félnek a társadalmi bélyegtől, a nevetségessé válástól, vagy attól, hogy gyengeségként értékelik a helyzetüket. Másrészt a hosszan tartó érzelmi bántalmazás alatt fokozatosan sérül az önbizalom: a folyamatos lekicsinylés és hibáztatás miatt az áldozat elhiszi, hogy valóban alkalmatlan, gyenge vagy éppen „életképtelen”.
Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a jelenség és a vele való foglalkozás valóban központi problémát és figyelmet igényel. Különösen azért is, mert a férfi hajléktalanok kétharmada válás miatt veszíti el a lakhatását, ez a létszám pedig fokozatosan emelkedik és az emiatti félelem sok férfit tarthat olyan kapcsolatokban, ami az ajtók mögött valóságos pokol.
Összességében a férfiakat érő párkapcsolati bántalmazás létező, ám kevéssé látható jelenség. Pszichológiai szempontból a hatalom és kontroll megszerzése ugyanúgy a középpontban áll, mint női áldozatok esetében. A változáshoz elengedhetetlen, hogy a társadalom nyitottabban beszéljen erről a problémáról, és a férfiak is merjenek segítséget kérni. Az első lépés mindig a felismerés: annak tudatosítása, hogy a szeretet és tisztelet helyett félelem és megalázás uralja a kapcsolatot.