Joggal merülhetnek fel bennünk a témával kapcsolatban az alábbi kérdések: Mit jelent az, hogy anyaseb vagy apaseb? Van-e egyáltalán nekem ilyenem, és ha igen, akkor hogyan ismerhetem fel? Mi szükséges ahhoz, hogy elinduljak e sebek gyógyításának az útján? Értelemszerűen mind az anyaseb, mind pedig az apaseb elsősorban a gyermekkorból származnak. Ezen elhúzódó szülősebek okai bár nagyon sokszor hasonlóak, de hatásuk felnőttkorban mégis másképp jelentkezik. Ami szinte biztos, ha ezekből a sebekből származó fájdalmakat figyelmen kívül hagyjuk vagy elfojtjuk, azok hosszútávon nem fognak csak úgy elmúlni, sokkal inkább a megjelenő fájdalom folytonos körforgása fog meghosszabbodni, mivel az átélt trauma, az érzelmi magányosság vagy a bántalmazás maradványai képesek generációról generációra öröklődni.
Ezen szülősebek szinte mindig valamilyen elhanyagoló vagy bántalmazó szülői magatartásból gyökereznek. Azt mondhatjuk, hogy a feltétel nélküli szeretet és elfogadás érzésének megtapasztalását az anyához köthetjük, míg a védelmező, a stabilitást és útmutatást nyújtó szülői minőség az apához társítható (jellemzően a nyugati kultúrában). A fentiek alapján tehát egyértelmű, ha ezek a megtapasztalások hiányoznak vagy sérülnek gyermekkorban, akkor az anyában és az apában való csalódottság érzése eltérő mintázatot mutathat, ahogyan az is, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk és hogyan befolyásolják a felnőttkori kapcsolódásainkat.
Anyaseb
Egy gyermek és az édesanyja közötti kötődés már a méhen belül elkezdődik, ahogyan ezt számos kötődési elmélet is már igazolja. Azonban ez a kötődés és biztonságot nyújtó kapcsolat sajnos számtalan okból felbomolhat, ami az anyaseb kialakulásában igen jelentős szerepet játszik. Az anyaseb megjelenhet mind az anya és lánya, mind pedig az anya és fia kapcsolatában egyaránt, viszont másképp nyilvánulnak meg, amit leginkább a társadalmi, kulturális és rendszerszintű tényezők befolyásolhatnak.
Erre egy nagyon jó példa, amikor egy édesanya a (patriarchális) társadalmi normák miatt, ahogyan a mondás is tartja: „A fiúk nem sírnak.”, érzelmileg visszatartó lesz a fiával szemben. Az érzelmi elhanyagolás a lányok esetében pedig inkább azért öröklődik, mert ez volt a generációs üzenet az édesanya családjában (amikor kislány volt), ami nagy valószínűséggel a saját anyasebéhez vezethető vissza.
Az anyasebbel rendelkező nőkre jellemző az alacsony önértékelés, a társfüggőség, az érzelmek önszabályozására és az önmegnyugtatásra való képtelenség. Továbbá a saját feldolgozatlan sebeikkel küzdő anyák a lányukra akár „konkurenciaként” is tekinthetnek, vagyis az anya megpróbálhat a lányán keresztül helyettesítő módon élni a kontroll eszközeivel. Az anyasebbel rendelkező férfiaknál pedig azt lehet leginkább észrevenni, hogy az anya a fiát „fiú-férjjé” változtatja, vagyis a fiára ruházza a háztartásvezetés felelősségét, és beleavatkozik a fia kapcsolataiba. Az anyaseb jelenléte tehát mindkét esetben destruktív lehet, csak más-más módon jelentkeznek felnőttkorban, így a gyermekkorra való reflektálás lényeges támpontokat adhat számunkra arra vonatkozóan, hogy van-e generációsan öröklődő anyasebünk, amit érdemes gyógyítani.
Apaseb
Felnőttkorban az apaseb egyik legjellemzőbb tünete, mind a férfiak, mind pedig a nők esetében, hogy úgy érzik, nem elég értékesek, nem elég jók, és mások, különösen nők esetében, más férfiak jóváhagyását kell keresniük. Az apasebbel rendelkező nők tehát olyan férfiakkal találhatják magukat (pár)kapcsolatban, akik érzelmileg elérhetetlenek, különösen akkor, ha az apjuk gyermekkorukban nem volt jelen, vagy nem volt elég gyakran otthon ahhoz, hogy biztonságos kötődést alakítson ki velük. Az apasebbel rendelkező férfiak gyermekként leggyakrabban lekicsinylő, megalázó apa mellett nevelkedtek, aki dominanciát akart vagy gyakorolt felettük. Ebben az esetben felnőtt férfiként jellemző az apának való bizonyítás (akár egy egész életen át), melynek tudatalatti célja az, hogy az apja szeretetére érdemes emberré váljon. Egyes apasebbel rendelkező felnőttek tehát azért válnak túlteljesítővé, mert a bennük elő belső gyermek úgy érezheti, hogy „apának látnia kell, hogy értékes vagyok”.
Továbbá az is előfordulhat, hogy úgy van valakinek anyasebe/apasebe, hogy például az anya/apa nem nyújtott védelmet egy apai/anyai bántalmazás során, vagy akár olyan gondozók is okozhatnak sérülést, akik nem a biológiai szülők. Például ha nagyszülők vagy rokonok fogadtak örökbe egy gyermeket, és a családi környezet mérgező volt, akkor jó eséllyel, kettős sebbel kell szembenézni.
Az anyaseb/apaseb kialakulását tehát azok a szülők okozzák, akik ott voltak a gyermek életében, de olyan szinten elhanyagolták, bántalmazták, vagy bizonytalanságban tartották, mely során a gyermek azt élhette át, hogy nem szerették, nem volt elég értékes, nem volt elég fontos, és túlságosan egyedül maradt a szükségleteivel.
Azonban van lehetőség arra, hogy ezt a generációs örökséget ne adjuk tovább. Ennek az első lépése a felismerés, ami időbe telik, hiszen a neveltetés során a megélt tapasztalat volt a normális, ez volt a természetes hosszú időn keresztül. A gyógyulás felé vezető út legnagyobb lépése tehát az, ha a bennünk élő gyermeknek elismerjük az érzéseit, hogy jogosan érzi azt, hogy az édesanyja vagy az édesapja viselkedése helytelen volt a múltban. Majd ezután a felnőtt énrészünket erősítve az lesz a feladatunk, hogy megtanuljuk, hogy hogyan szeressük, gondoskodjunk és bánjunk jól önmagunkkal.
Szeretettel ajánlom a téma kapcsán április 15-én Csirmaz Luca Mintatörés előadását, és az alábbi könyveket:
- Csirmaz Luca – Mintatörés
- Lindsay C. Gibson – Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
- Lindsay C. Gibson – Szülősebek