Talán ez az egyik legnehezebb, legérzékenyebb téma, mert ha meghalljuk a „szerelmi háromszög” kifejezést, az emberek többsége azonnal reagál: „Én biztosan soha nem tennék ilyet.” Aztán, ha valakiről kiderül, hogy mégis megtette, hajlamosak vagyunk őt elítélni. Mert valahogy nem fér bele abba a képbe, amit a párkapcsolatokról, a hűségről és az erkölcsről tanultunk. Mégis, sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk. És az is előfordul, hogy aki korábban hevesen tiltakozott ellene, egy idő után mégis megváltoztatja a véleményét. Ez is mutatja, hogy mennyire összetett és nehezen megítélhető ez a kérdés.
Egy párkapcsolatot hosszútávon fenntartani soha nem könnyű feladat. Egy idő után természetes, hogy jönnek a feszültségek, a viták, az ismétlődő konfliktusok. Előfordulhat, hogy a kapcsolat már nem a kölcsönös odafigyelésről, hanem egyfajta játékról szól – olyan láthatatlan játszmáról, amely fenntartja ugyan a kapcsolat látszatát, de nem segít a megoldásban.
Az emberi játszma – és hogyan tart bennünket fogva
Eric Berne amerikai pszichiáter alkotta meg a „játszma” fogalmát, és írta le híres könyvében, az Emberi játszmákban. A játszma nem tudatos folyamat, hanem egy ismétlődő viselkedési minta, amellyel az emberek egymásra reagálnak – gyakran ugyanazokat a sérüléseket, félelmeket és csalódásokat ismételve, amelyeket korábban gyerekként éltek át.
Berne szerint mindannyiunkban három alapvető énállapot működik: a Gyermeki, a Szülői és a Felnőtt. Ha egy kapcsolatban túlságosan gyakran szólalunk meg a Gyermeki vagy a Szülői énállapotból – vagyis dühösen, lázadva, szabályokat osztva, vagy éppen alkalmazkodva és félve –, akkor a másik fél is hasonló módon fog reagálni. Így jön létre a játszma, ahol már nem a jelenben, nem a Felnőtt énállapotból kommunikálunk, hanem régi, berögzült minták szerint.
Vannak ártalmatlan, elsőfokú játszmák – csipkelődések, flörtök, apró szurkálódások –, amelyek még nem feltétlenül bántóak. De ha ezek elmélyülnek, és a felek tudattalanul is újra és újra ugyanazt a fájdalmat játsszák el, akkor már komoly lelki sérülésekhez vezethetnek. A szerelmi háromszögek is ilyen, mélyebb játszmákból alakulhatnak ki.
Amikor megjelenik a harmadik fél
Egy hosszú kapcsolat során rengeteg élethelyzet, krízis nehezítheti a kapcsolatot: gyermekek születése, munkahelyi stressz, betegségek, veszteségek, elhidegülés. Ilyenkor könnyen megtörténik, hogy a felek eltávolodnak egymástól, és már nem tudnak igazán intimen kapcsolódni. A mindennapokban megmaradnak a szerepek – szülőként, házastársként működünk –, de a nő és a férfi közötti kapcsolat háttérbe szorul. Az intimitás hiányát, az érzelmi távolságot pedig idővel valaki más töltheti be.
Sokan nem tudatosan keresnek harmadik felet. Inkább egy ki nem elégített igény, egy fel nem ismert szükséglet sodorja őket bele egy új kapcsolatba. Nem akarják bántani a másikat, észre sem veszik, hogy lassan túllépnek egy határt. Fontos tudatosítani: mindig van választásunk. A harmadik fél soha nem a megoldás, csak tünete annak, hogy az eredeti kapcsolatban valami hiányzik vagy nem működik.
A harmadik fél csak tünet
A szerelmi háromszög legtöbbször nem új életet, hanem átmeneti megkönnyebbülést ad. A harmadik fél jelenléte gyakran ideiglenes, mert a régi kapcsolat még mindig biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt – még akkor is, ha már nem működik jól. Sokszor az ismerős rendszerhez való ragaszkodás erősebb, mint a változás iránti vágy. Az is előfordul, hogy valaki a harmadik felet választja, de az új kapcsolatban ugyanazokat a mintákat ismétli, hiszen nem dolgozta fel, mi hiányzott valójában.
Egy szenvedélyes, rövid, új kapcsolat kezdetben izgalmas lehet, de a mélyebb problémák ettől még nem oldódnak meg. A valódi kérdés mindig az: mit nem kaptam meg, mire vágyom, és ezt vajon meg tudnám-e élni a meglévő kapcsolatban is?
Hogyan tovább?
Ha már kialakult egy szerelmi háromszög, az első és legfontosabb lépés a tudatosítás. Ki sérül ebben a helyzetben, és hogyan? Bármilyen nehéz is, az őszinteségnél nincs jobb orvosság. Érdemes szakemberhez fordulni – párterapeutához, pszichológushoz –, aki segíthet átlátni az érzéseket, a döntéseket és a lehetséges irányokat.
Ha még nem történt meg a megcsalás, de már érezzük a távolságot, a feszültséget, akkor is meg lehet állni. Érdemes újrakapcsolódni, beszélgetni, közös programokat szervezni, kettesben lenni. A kapcsolat folyamatos gondozást igényel: elmenni vacsorázni, beszélgetni nemcsak a gyerekekről, hanem egymásról is. Nem elég szülőnek lenni – fontos, hogy férfiként és nőként is tudjunk egymásra figyelni.
A passzivitás helyett érdemes az aktivitást választani: a megoldást keresni, nem a játszmát fenntartani. A konfliktus ugyanis hordozza a megoldás lehetőségét – a játszma viszont csak látszatintimitást ad. Ha viszont már megtörtént a megcsalás, és mégis szeretnénk megmenteni a kapcsolatot, akkor őszintén kell beszélni róla, megérteni a másik fájdalmát, és akár külső segítséggel új alapokra helyezni a kapcsolatot.
Mert bár fájdalmas és nehéz, de egy őszinte, tisztázott kapcsolat mindig értékesebb, mint egy látszatból fenntartott, játszmákkal teli kötelék. Az őszinteség, a tudatosság és az egymás felé fordulás képes újra életet lehelni abba, ami talán már kihűlt – de soha nem reménytelen.