5 intimitás gyakorlat, mellyel mélyíthetjük a párkapcsolati kötődést

Az intimitás a párkapcsolatok fontos összetartó ereje. Nem csupán a testi közelségről szól, hanem a megértésről, bizalomról és az egymás iránti nyitottságról is. Ahhoz, hogy egy kapcsolatban az intimitás fejlődjön, tudatosságra és elkötelezettségre van szükség. Cikkünkben hoztunk néhány olyan gyakorlatot, melyek segíthetnek elmélyíteni az egymás iránti kötődést és új szintre emelni a kapcsolatot.

- Advertisement -

Az intimitás erősíti a párkapcsolatot és megteremti az érzelmi biztonságot, ami lehetővé teszi, hogy a párok közelebb kerüljenek egymáshoz. Vannak olyan intimitás gyakorlatok, amikkel tudatosan is tehetünk azért, hogy a kapcsolatunk folyamatosan fejlődjön, és egyre mélyebb kötődést alakítsunk ki. Ezekből következzen most néhány:

  1. Napi kapcsolódási ’rituálé’

Minden nap szánjatok egy meghatározott időt (fél órát-egy órát) arra, hogy kizárólag egymásra figyeltek! Ez lehet például egy reggeli közös kávézás, séta vagy beszélgetés a nap végén. Fontos, hogy a figyelmeteket teljesen egymásra szenteljétek: tegyétek félre a telefont, és zárjátok ki a zavaró tényezőket. Beszélgethettek akár konkrét kérdések mentén is, amik vezetik a beszélgetést. Íme néhány példa:

Ha reggel csináljátok:

Mi az, amit ma a leginkább vársz?

Mi lesz ma előre láthatólag a legfontosabb esemény a napodban?

Van-e valami, amitől ma tartasz?

Ha este csináljátok:

Mi volt ma a legjobb és a legrosszabb történés?

Milyen érzéseket éltél ma át?

Mi az, amiért ma hálás vagy?

Mi az, amire ma a legbüszkébb vagy?

Miért működik?
Ez a rendszeres minőségi egymásra figyelés segít ráhangolódni egymás érzelmi állapotára, és közelebb hoz titeket egymáshoz. Napi szinten követhetitek végig azt, hogy hogy van a másik és mit él meg, ezáltal aktívan támogathatjátok egymást, megünnepelhetitek a közös sikereket stb. A gyakorlat ereje abban van, hogy valóban elmélyedtek a beszélgetésben, nem csak felszínesen osztjátok meg egymással, hogy mi történt veletek aznap.

  1. Reflektálás a kapcsolatra

Bizonyos időközönként, pl. havonta, negyedévente érdemes arról is beszélgetni, ki hogy éli meg a kapcsolatot. Néhány szempont, ami mentén ezt megtehetitek:

  • Mi működik jól a kapcsolatunkban?
  • Mi az, amin dolgozhatnánk, hogy még jobb legyen?
  • Hogyan érezzük magunkat a kapcsolatunk különböző aspektusaiban, például az érzelmi és szexuális intimitásban?

Miért működik?
Ezek a kérdések segítenek felismerni és elmélyíteni, hogy mi az, ami már jelenleg is jól működik a kapcsolatban, ugyanakkor arra is lehetőséget adnak a válaszok, hogy közösen elkezdjetek dolgozni azon, amit nehézségnek vagy hiányosságnak éltek meg. Ez a gyakorlat abban segít, hogy olykor megálljatok és tudatosítsátok, hogy vagytok egymás mellett, hogyan tudtok kapcsolódni és azt is támogatja, hogy a mindennapokban ne sodródjatok el egymás mellett.

  1. Az első találkozás története

A gyakorlat lényege, hogy újra felidézzétek azt, milyen érzések voltak bennetek, amikor először találkoztatok, amikor először megpillantottátok egymást és először töltöttetek együtt időt. Meséljétek el egymásnak, hogyan találkoztatok, és mit éreztetek akkoriban. Osszátok meg, mi fogott meg a másikban, és idézzetek fel közös emlékeket az első időszakból.

Miért működik?Ez a kis nosztalgiát idéző gyakorlat felidézi azokat az érzéseket, amelyek a kapcsolat kezdetén kialakultak, és segít újraélni a kapcsolat korai szakaszának varázsát.

  1. Érintési gyakorlat: ’Érzéki felfedezés’

Ez a gyakorlat kifejezetten a fizikai intimitást erősíti. Tegyetek be a háttérbe valami lágy zenét, és szánjatok kb. 15-20 percet arra, hogy lassan érintsétek meg egymást anélkül, hogy a szexuális közeledés lenne a cél. Koncentráljatok arra, hogy a másik érintése hogyan hat rátok, és kommunikáljátok, mi esik jól.

Miért működik?
Az érintés erősíti a bizalmat és a kötődést, miközben lehetőséget ad az egymás iránti figyelem elmélyítésére is, illetve elősegíti a másik testének felfedezését.

  1. Közös tervezés

Beszéljetek arról, milyen közös céljaitok vagy álmaitok vannak a jövőre nézve. Ez lehet egy utazás, egy közös projekt vagy egy következő lépés a kapcsolatotokban. Tervezzétek meg, hogyan tudtok együttműködni ezek megvalósításán!

Miért működik?A közös célok és álmok megerősítik az „egy csapat vagyunk” érzést, és új energiát hoznak a kapcsolatba.

Ezek a gyakorlatok nemcsak közelebb hoznak benneteket egymáshoz, hanem segítenek abban is, hogy tudatosan dolgozzatok a párkapcsolati elégedettségeteken. Hiszen egyetlen hosszú távú kapcsolat sem működik magától – szükség van arra, hogy időt, energiát és figyelmet fordítsatok egymásra, hogy biztonságban és egymást érzelmileg is közel érezve élhessetek együtt.

Ihász-Novák Dóra

A nevem Novák Dóra, pszichológus és kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns- jelölt vagyok. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett egy tréning-tanácsadó cégnél dolgozom, ahol több különböző nagyvállalatnak tartok vezetőfejlesztési – és mentális jóllét képzéseket. Legfőbb érdeklődési területem és szívügyem a mentális jóllét fejlesztés (stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, kiégés megelőzése, az önmagunkkal való kapcsolat erősítése, hatékony szokások kialakítása stb.), így a PszichoLive oldalán is számos írást olvashattok tőlem ezekben a témákban.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...